Eddig túlnyomó többségben OB1-es cspatokról, játékosokról esett szó. Nem feledkeztünk meg azonban az alacsonyabb osztályok játékosairól sem, hiszen ma már egyre kevesebben vannak, akik elmondhatják magukról, hogy eleve OB1-ben kezdték. Ez a cikk így most elsőként szentel nagyobb terjedelmet a másodosztálynak.
Az elmúlt év nagy menetelése okán az egyik legifjabb gárda vezetőjét kaptuk e-mail végre: Klinghammer Zoltánt, az OB2 bronz érmes Triton alapítóját! Ez úton is köszönjük, hogy időt szakított ránk, és alaposan végiggondolva, kimerítő válaszokat adott.FFR: - Mikor ismerkedtél meg a sporttal?
K.Z.: - 6-os voltam a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnáziumban, ami azt jelenti, hogy 1998-ban. Sulimba új testnevelő tanár érkezett, Marton János személyében, akiről barátaim óriási lelkesedéssel meséltek. Többek között azt is, hogy fog tartani egy délutáni sport szakkört, aminek Floorball a neve, és amit feltétlen ki kell majd próbálnom, mert ők már játszottak párszor és nagyon jó. Körülbelül egy hétig győzködtek és még így is csak nagynehezen tudtam rászánni magam, hogy lemenjek egy edzésre. Azóta heti minimum 2 alkalommal edzek, de volt olyan időszak, amikor a heti négy is rendszeressé vált.
FFR: - Milyen csapatokban játszottál eddig?
K.Z.: - Pályafutásom a már fent említett Balassi Bálint Gimnázium diákcsapatában kezdtem. Összesen 7 alkalommal indultunk el velük országos diákolimpián és kivétel nélkül mindig dobogós helyen végeztünk.(Kivéve egyszer, mikor az egyel idősebb korcsoportban indultunk. Ekkor „csak” 5-ek lettünk!)
2002-ben ugyanezzel a csapattal egyesületként is elindultunk az egyik utánpótlás bajnokságban, ahol veretlenül lettünk elsők. Ez azért is fontos, mert a Triton ezekből a srácokból állt össze.
Amikor az itteni csapat felbomlott a helyi belviszályok miatt, akkor leigazoltam az Ares HC-ba.
Itt közel másfél évet töltöttem el, játszottam az utánpótlás csapatokban és ha jól emlékszem 16-17 évesen már Mujahidékkal gyártottam a gólokat ob1-ben. Majd a közelgő érettségi miatt kénytelen voltam lemondani egy kis időre a floorballról.
A visszatérés pedig már Tritonos színekben történt.
FFR: - Mikor ötlött fel benned a gondolat, hogy saját csapatot alapíts?
K.Z.: - Ez a történet ismét a Balassihoz és Marton Jánoshoz kötődik! A ballagás, szerenádok és bankettek után a Nagy csapatban játszott összes személy meghívást kapott régi edzőnkhöz egy kis kerti partira. Edzőnk egyik rejtett célja talán az volt, hogy még egyszer együtt legyünk, visszaemlékezzünk a régi szép pillanatokra és győzelmekre.
Ez olyannyira jól sikerült, hogy szinte többen egyszerre vetettük fel a kérdést: „Ha eddig ilyen jól szerepeltünk, és ennyi szép eredményt tudtunk elérni együtt, akkor miért nem indulunk el az országos bajnokságban és mutatjuk meg, hogy mit is tudunk?”
FFR: - Mi motivált?
K.Z.: - Az előbb említett összejövetelkor, amikor a sok rég nem látott csapattársak szemében is láttam a tüzet, a győzni és bizonyítani akarást, akkor én már mondhatni világot láttam a floorball világában. Játszottam OB1-ben, voltam U19-es vb-n, játszottam a cseh és osztrák open-en, és tudtam, hogy ezek közül a fiúk közül még sokan ugyanezeket az eredményeket, vagy még többet is el tudtak volna érni, csak épp mindegyikük talált valami kifogást, hogy például, amikor én leigazoltunk az Aresba, akkor ők miért nem tartottak velem.
Tudtam, hogy szeretnének játszani, szeretnének egy csapathoz tartozni és szeretnének további sikereket elérni. Ezt a mézesmedzagot húztam el az orruk előtt és Dani Zsolt csapattársam segítségével szeptemberben már kompletten kidolgozott edzési lehetőségekkel és tervekkel álltunk eléjük, és mint azt várni lehetett, teljesen fanatikusokként kezdték el az edzéseket.
FFR: - Elégedett vagy az eredménnyel? Így képzelted el a saját gárdád?
K.Z.: - Természetesen igen. A kezdetektől én irányítom őket a Tritonban, ahol mindent elölről kezdtünk, így mondhatnám, hogy olyan dolgokat neveltem beléjük, amiket én feltétlen elvárok egy játékostól, ami leginkább a hozzáállásra és a floorball iránti alázatra terjed ki. De a csapat többségét igazából soha nem kellett helyre rázni. Azok, akik előtérbe helyezték saját érdekeiket a csapatéval szemben, már vagy kipotyogtak a csapatból, vagy jelenleg nagyon sok problémája akad a csapattal.
FFR: - Hogy értékeled az idei szezont?
K.Z.: - Úgy gondolom rendkívül nagy dolgot vittünk véghez a Tritonnal. Újoncokként az OB2-ben az volt a célunk, hogy szoros meccsekkel sikerüljön a középmezőny élvonalába beférni és esetleg az első helyezetteket néha kellemetlen helyzetbe hozni. Ezzel ellentétben már pár forduló után éreztük, hogy itt bizony van keresnivalónk és mintha álomból riadtunk volna fel, azon vettük észre magunkat, hogy nem mi üldözzük az élmezőnyt, hanem ők üldöznek minket.
A hajrában azonban a számunkra 5 létfontosságú mérkőzésből csak kettőt sikerült hozni, így teljesen jogosan lettünk bronzérmesek. De mint mondtam én is, és összes csapattársam is maximálisan elégedett az elért sikerekkel és azt hiszem ez a legfontosabb.
FFR: - Gondoltad, hogy rövid idő alatt ilyen magasságokba kerülhettek?
K.Z.: - Ilyenkor a sablonos mondat az lenne, hogy nem, és júúj ez milyen nagy meglepetés volt.
Az én válaszom ezzel szemben talán kissé nagyképűen hangzik, miszerint én tudtam, hogy ebben a csapatban van több olyan játékos is, akiknek az ob1-ben vagy esetleg a felnőtt válogatottban a helyük. Ha nem is most, de pár év rutinszerzés után biztosan.
Ilyen játékosokkal tehát, akikről tudom, hogy még nagyon sok mindent lehet belőlük kihozni, nem olyan merész azt állítani, hogy cseppet sem lepődtem meg.
FFR: - Mi a legpozitívabb élményed?
K.Z.: - Az idén lejátszott mérkőzések közül egyedül a Szolnok elleni idegenbeli mérkőzésen nem szereztem pontot. Volt, hogy 2m-ről, üres kapura az álló labdát fölélőttem, volt hogy hagytam elmenni mellettem a csatárt és ebből gólt kaptunk és még hosszan sorolhatnám a hibáimat, amiket csapatkapitányként, edzőként, játékosként és csapatvezetőként nem engedhetek meg magamnak és nem büntethetem ilyen játékkal a társaim.
Ennek ellenére 6-2-re nyertünk és ezen a meccsen láttam vissza azokat a dolgokat csapatomtól, amiket az edzések és meccsek során megpróbáltam beléjük nevelni. Rendkívül jól játszottak és igazi csapatként viselkedek, én pedig rossz játékom ellenére bátran kihúzhattam magam, mert ekkor látszott meg először igazán edzői munkám eredménye és az, hogy mit is tudnak a fiúk.
FFR: - Mi a legnegatívabb?
K.Z.: - Sokat gondolkodtam mit írjak ide, mert már így is túl sokat foglalkoztunk a Veszprém – Triton mérkőzéssel, de tényleg ez az egyetlen negatív élményem!
És talán ez egy jó alkalom arra is, hogy felelevenítsem, esetleg újra megpróbáljam leírni, hogy nekem ez miért marad mindig is negatív emlék!
Edzőként szoktam mondogatni csapatomnak 3 szót: Labda, ütő, kapu! Egy mérkőzésen egy csapat számára ennek a 3 dolognak kell léteznie. A többi dolog már csak zavaró tényező. Ezen a mérkőzésen pedig túl sok volt a zavaró tényező.
A mérkőző felek az idő telésével egyre jobban kezdtek minden mással foglalkozni. A bíróval, a nézőkkel, a pálya szélén álló kamerás emberrel, azzal, hogy mit és hogyan csinál a bíró, az ellenfél és a végén már oda jutottunk, hogy az embereket zavarta, ha náluk volt a labda, zavarta az ütő és a kaput is le lehetett volna vinni a pályáról, mert ahhoz a játékhoz, amit ott „játszottunk” egyik sem kellett volna.
Még az egyik U19-es válogatott foglalkozás során edzőm mesélt a „FLÓ” érzésről. Emlékeimben ez úgy maradt meg, hogy ez valami orgazmushoz közeli érzés, amit nem akkor érez az ember, ha gólt üt, vagy ha gólpasszt ad, hanem, ha egy amúgy a gólt nem közvetlen elősegítő gyönyörű egészpályás passzt adok a társamnak, vagy csinálok egy még az ellenfél által is megtapsolt szép cselt.
Ezen a meccsen „Fló” érzést akkor láttam az emberek szemében, mikor sikerült becsapniuk a bírót, sikerült valakit úgy fellökni, hogy esélye se legyen talpon maradni, vagy ha sikerült olyan egyébként 5 perces kiállítást érő szabálytalanságot csinálni, ami után ráadásul a vétkes csapat következhetett szabadütéssel.
Ez pedig nem floorball. Ahhoz csak labda kell, ütő és kapu...
FFR: - Mit tartasz csapatod fő erősségének?
K.Z.: - 2 dolgot: Az egyik az a vegyesség. Olyan emberek játszanak a Tritonban, akik egyébként, ha csak véletlenül összetalálkoznának a Körúton, akkor még a pontos időt sem szívesen kérdeznék meg egymástól. A Tritonban azonban képesek egy csapatként együttműködni. Sőt már nem egyszer hallottam azt a mondatot társaimtól, hogy „Én tűzbe tenném a kezem bármelyik csapattársamért!”
A másik dolog pedig az „Őstritonosok” néven elhíresült mag, akik már 1998-ben is együtt játszottak a Balassiban. Ők azok, akik érzésem szerint úgy tudnak összetartani, hogy ezzel egy időben senki sem érezheti magát kirekesztettnek a csapatból.
Én egyébként ezt a társaságot inkább úgy nevezném, hogy a fanatikusok. Ők nem keresnek kifogásokat, ha futó edzés van, nem reklamálnak (sokat), ha 2 órás erőnléti edzés van, és ami a legfontosabb: még sosem láttam őket vitatkozni, ordibálni egymással. Még csak a hangjukat sem emelik fel egymással szemben. Ezzel ellentétben sokszor hallottuk ellenfeleinket úgy vitatkozni, aminek hallatán azt mondtuk, hogy: „Ennyi, most nyertük meg a meccset!”
Az Őstritonos kifejezés azért sem helyes, mert bár a régi Balssisok alkotják az alapját az egész Tritonnak, mégis kerültek be új fanatikusok a közösségbe. Nem is kevesen!
FFR: - Mi az amiben feltétlen fejlődnötök kell?
K.Z.: - Úgy érzem még rengeteg dolgot kell tanulnunk. Főként olyan dolgokat, amit csak Ob1-ben vagy nemzetközi mezőnyben tudunk elsajátítani. Ilyen például a test,test elleni játék. A Triton átlag súlya szerintem maximum 75kg környékén van és akkor ebbe már beleszámoltam az időnként minket meglátogató 140kg-os csapattársat is! Így tehát mi általában kerüljük az ütközést, mert ezt egy év ob3 és egy év ob2 alatt nem lehet megtanulni. Ha pedig összetalálkozunk egy Nagy ellenféllel, akkor a talpon maradás miatt nem mennek úgy a passzok és a lövések sem, hisz mindenki az egyensúlyozással van elfoglalva.
A másik pedig a stabil védekezés. Nem mondható nagyon katasztrófálisnak a védekezésünk, de még hiányzik 1-2 év rutin, ahhoz hogy élő falat alkossunk a hátsó sorokban.
És bár az előbb 1-2 évekről beszéltem, mégis remélem, hogy 1-2 jó igazolással és a nyári munkának köszönhetően szeptemberig nagyot fogunk ebben is fejlődni.
FFR: - Ki az akiket el tudnál képzelni a csapatban?
K.Z.: - Akit igazán le szeretnék igazolni, az Liebe György. 7 évet játszottam vele a Balassi színeiben, majd további 1-et az Aresban. Ezek mellett a válogatott szereplések alkalmával is sokszor összetalálkoztunk a pályán. És ez természetesen nem csak rám vonatkozik, hanem még jó pár Tritonosra.
És ugye a Triton élete úgy kezdődött, hogy meg akartuk teremteni a lehetőséget, hogy a régi nagy csapat újra összeálljon.
De hogy kiket is látnék még szívesen csapatomban? Nehéz megmondani, hiszen számomra a legfontosabb a hozzáállás, ahhoz viszont jobban kell ismerni az embereket annál, mint hogy láttam párszor játszani. Így tehát minden olyan embert szívesen látok csapatomban, akikről tudom, hogy hozzáállása hasonlít a Tritonéra. De hogy milyen a hozzáállása a Tritonnak? Igazolj át hozzánk és majd megtudod:)
FFR: - Mik a hosszú távú céljaitok, az álmok?
K.Z.: - Természetesen a következő idényben az ob1-be való feljutás lesz a cél. Aztán az ob1-ben való tisztes helytállás. Ezek a játékkal kapcsolatos célok.
Hosszú távú céljaink között szerepel egy saját, normál méretű terem beszerzése, kerületi támogatás kicsikarása az önkormányzattól, utánpótlás nevelés, szponzorok szerzése annak érdekében, hogy ne mindent magunknak kelljen fizetni.
Sokmindent írhatnék még ide, de talán ezek a legfontosabbak hosszú távú célok.
FFR: - Mit tartasz a magyar floorball erényének, hibáinak?
K.Z.: - Úgy gondolom jelenleg nagyon sok baj van a magyar floorball társadalommal, bár ezeknek nagy része a mostani szövetség munkájának köszönhetően megoldódni látszanak (Utánpótlás, bérelt helyek a válogatottban, pénzügyek, játéklehetőségek, reklámérték). De az is igaz, hogy a nagy reformoknak köszönhetően újabb gondok fognak generálódni, mégis remélem, hogy pozitív mérleggel fogunk ebből kikerülni.
Itt én konkrétabban csak a szerintem legnagyobb hibára térnék ki és arra, hogy ha ezt ki tudnánk javítani, akkor ez lehetne a legnagyobb erényünk.
Ez pedig az összefogás és a tenni akarás. Eddigi életem során mindig is elcsodálkoztam azon, hogy ha mi a 19 évesen létre tudjuk hozni a Tritont (bíróság, APEH, stb), majd megteremtjük magunknak az edzéseket, edzőtáborokat, 1-2 társammal képesek vagyunk magunknak szponzorokat szerezni, 20 évesen egy neves olasz footballmárka magyarországi képviselőivel tárgyalunk, milliós palánk vásárlásán gondolkodunk 21 évesen, akkor a nagyoknak ez miért nem sikerül?! Ha azt mondom, hogy az egész magyar floorball társadalomnak össze kéne fogni, és közösen azon dolgozni, hogy felvirágoztassuk a magyar floorballt, mindezt úgy, hogy akár másokkal is jót teszünk és nem csak a saját malmunkra hajtjuk a vizet, akkor rendszerint azt kapom válaszul, és fogadni mernék, hogy az olvasók 95%-a már most ezt gondolja, hogy ez egy naiv gondolat. Szerintem viszont ez egy olyan gondolat, amiben az emberek végre szakítanak a mindennapossá vált magyar mentalitással. A legegyszerűbb azt mondani, hogy naiv vagyok és többet nem is foglalkozni a gondolattal. Jó magyar szokás ez!
FFR: - Mi az amin te elsőként változtatnál ha tehetnéd?
K.Z.: - Pontosan azt, amit a jelenlegi szövetség elkezdett. Felgöngyölíteni a szálakat, hogy kiderüljön kik a felelősek a jelenlegi milliós tartozásokért, ezeket a tartozásokat kifizetni, kifizettetni és utána kezdődhet az egész elölről.
Amíg maga a szövetség haldoklik, addig nem csoda, hogy az egyesületeknek is nehéz a dolga.
Úgy érzem ez is fordítva működik, mint sok minden más Magyarországon. Jelenleg a játékosok és az egyesületek próbálnak a szövetségnek segíteni, míg egészséges állapotban pont a szövetségnek kellene segíteni a csapatokat.
Erről a fordított helyzetről gondolom nem a jelenlegi szövetség tehet, de nagy dolog lenne, ha ezt meg tudnák fordítani.
FFR: - Hogy nézne ki az álomsorod, ha bárkiből válogathatnál (magad mellé4+1 ember)?
K.Z.: - Az álomsor számomra azt jelenti, hogy egy olyan sor, ahol maximálisan elvezni tudom a játék minden egyes pillanatát. A kérdés azért is érdekes, mert ez az álomsor már sokszor játszott együtt sok évvel ezelőtt, és jelenleg az 5 emberből
Az álomsor tehát a következő:
Csatár: Liebe György (CH), Dani Zsolt (Triton), én
Védő: Dudás Ádmám(Triton), Vancsa Zoltán (Triton)
FFR: - Mi a cél a következő évben? Mi az amivel már elégedett lennél, és mi az aminek már szívből örülnétek is?
K.Z.: - Cél az ob1-be való feljutás!
Aminek már örülnék, az egy bármilyen úton-módon való feljutás, eredményektől függetlenül.
Aminek viszont szívből örülnénk az egy olyan menetelés, aminek végén, ha nem is veretlenül, de megkérdőjelezhetetlenül, úgy jutnánk fel ob1-be, hogy az ob1-ben játszó csapatok is azt mondják majd, hogy erre a Tritonra oda kell figyelni jövőre!
Csak a Triton!
FFR: - Sok sikert és kitartást az álmok valóra váltásához!
Még egyszer köszönjük az együtműködést, reméljük a további alanyok is hasonlóan készségesek és alaposak lesznek, hiszen e nélkül nem lenne teljes az oldal!:)
Utolsó kommentek