A tegnapi nap során azzal a holland válogatottal találkoztunk, mely 2 évvel ezelőtt a harmadik helyért léphetett pályára, és melyet idén már legyőztünk Klagenfurtban. Az ellenfél eddigi szereplése a mieinkéhez igen hasonló eredményeket hozott, így szoros mérkőzésre volt kilátás, de a látottak alapján Magyarország futhatott ki esélyesként.

A találkozó első harmada mezőnyjátékkal telt, egészen az utolsó percig kellett várni az események felpörgésére. Ekkor Váradi élete első világbajnokságán valami irdatlan nagy bombát zúzott a hosszú felsőbe megszerezvén a vezetést. Fél perc sem telt el, és a Hollandok meglepetésre egyenlíteni tudtak, ám Nádor 10 másodpercen belül válaszolt. A harmadik harmad ismét magyar találattal indult, két percet sem kellett várni Duró – szintén első felnőtt válogatott – góljára. A játék képe ekkor sima sikert ígért, ám váratlanul feltámadtak a Hollandok, és tenisz nyelven szólva ki nem kényszerített hibáinkból élve 4 gólt értek el a harmad további 15 percében. A játék képe alaposan megváltozott, és nem igazán érződött, hogy ebben benne a meccsben benne van a fordítás lehetősége. Ekkor azonban a 49. percben Rob Labruyere teljesen felesleges durvaságának köszönhetően 5 perc emberelőnyhöz jutott a csapat, amit kíméletlenül ki is használt. 5 és fél perc alatt betalált Pazsák, Bognár és Nádor is kétszer, ezzel el is dőlt a két pont sorsa. Hozzá kell tegyük, hogy az utolsó 4 percet emberhátrányban töltöttük, így szükség volt még a remek védekezésre is. Az érintettek nyilatkozatai:

Ágoston Zsolt, szövetségi kapitány:

„A tegnapi mérkőzésen a hollandok ellen nagyon összeszedetten kezdtük a játékot. Megszereztük a vezetést is. Az első harmad után még 2-1-el mentünk az öltözőbe, jól is játszottunk. A második harmad elején szinte rögtön gólt ütöttünk, és utána érthetetlen módon csináltunk két egyéni hibát, illetve két olyan labdavesztést, amiből a hollandokat visszahoztuk a mérkőzésbe. Ezt tetézendő még a későbbiek során nem egyéni, de inkább ilyen egyéni szerű hibákból kaptunk két gólt, öt három oda. Megint mehettünk az eredmény után. A harmadik harmadban  a két védőpár, három támadósoros játékot próbáltuk megvalósítani. Ez nem hozott eredményt, ezért átváltottunk a két soros játékra. A fordulópont egyértelműen az öt perces kiállítás volt a mérkőzésen. Ebből sikerült három gólt szereznünk, ill. a kiállítás lejárta után átvettük a vezetés. Egy kis szerencsével lőttünk egy hetedik gólt. Hét öt, utána pedig azt gondolom, a csapategységet dícséri, hogy kivédekeztünk két olyan emberhátrányt, amiből a hollandoknak talán kettő olyan veszélyes lövésük volt, amiből gólt tudtak volna szerezni. Azt gondolom, hogy a tegnap esti mérkőzés hatalmas dolog volt a csapatnak. Nagyon egységessé kovácsolta össze a csapatot, és ezzel az egységességgel megyünk tovább a japánok ellen.”

Vígh László

„Igazából kevés dolgom volt az utolsó harmadban, talán egy kicsit az elején lehettem volna koncentráltabb. A bemelegítésnél sem éreztem annyira a dolgot, de hát mindent megpróbáltam. Érdekesen lőttek, sose oda, ahova gondoltam, hiszen általában lecsúszott a lövés. Volt egy kettő, aki pontosan tudta, hova akarja lőni, de abban szerencsére segítettek a védők. A meccset végül izgalmasság tettük magunknak. 3-1-nél megfoghattuk volna őket, mert ha ott lövünk még egyet, akkor soha többet nem tudnak előre játszani. De így az az öt perces kiállítás kellett nekünk, hogy meg tudjuk nyerni ezt a meccset.”

Váradi Tamás

„Vesztes helyzetből fordítottuk meg az összecsapást. Büszkeséggel tölt el, hogy 1. világbajnokságomon ilyen csapatban szerepelhettem, hiszen ezen a meccsen csapatként működtünk, Újoncok, öregek együtt cselekedtek, éltek a pályán. Az 5 perces büntetést, amit a hollandok kaptak maximálisan sikerült kihasználni. Sokan mondhatják, hogy ha ez nincs, nem nyerünk, de ez a floorball, megítélték, és mi maximálisan éltünk a lehetőséggel. Győztünk, és nagy meglepetésként ért, hogy nekem ítélték a meccs legjobbja címet. Kell ennél több? Én úgy gondolom nem.”