Siroki Brjeg indexes hozzászólása nyomán mi más is lehetne az első focis bejegyzés témája, mint az FTC idei menetelése. Igen kedves olvasó, jól látja, annyira bátrak vagyunk, hogy már a kezdetekkor vállaljuk, hogy magunkra haragítjuk az ország lakosságának mintegy 14%-át. (Becsléseink szerint körülbelül a lakosság 48%-a férfi. Ezen belül a 10 évnél idősebbek arányát 85%-ra tesszük, megközelítőleg 60%-át érdekelheti a foci. Ez 24%, a női lakosság még mondjuk hozzáad 4%-ot, és feltesszük nagyon optimistán, hogy mindezen embereknek van valami viszonyulása a „Fradi-kérdéshez”. Na most ennek fele mondjuk pozitívan vélekedik a klubbról. )  Nem feledkezhetünk meg azonban a nyíregyházi népszerűségi indexünkről sem, amiben így jelentős előrelépést várhatunk.

Tehát a ”túra folytatódik”. Ezúttal éppen a Budafok tatabányai rezidenciáján. Nem mondhatnám, hogy percre követjük az FTC szereplését, de ám legyen, megnéztük a meccset. Amatőr sportolóként is megdöbbentő volt látni, amint a Zöldek úgy döntöttek, hogy ők bizony túráznak… na persze nem eröltetett menetben. Csak kíméletesen, meleg is volt, a nap is sütött, az ellenfél is gyenge, a pénz se jött meg… (talán épp ettől szép a floorball, és az amatőr sport, hogy olyan dolgok, mint győzelem, dicsőség, önmagukban is elég motivációt adnak) A Budafok persze nem ellenkezett, a kis csapatokra jellemző bunker focira és némi isteni közbenjárásra alapoztak. Ez meg is érkezett a pályára a kapus személyében, aki talán még mindig azon elmélkedik, hogy hogyan is fogott meg néhány lövést, bár nem lennénk meglepve, ha mindre nem is emlékezne. A mérkőzés azonban nem az eredmény miatt érdekes. Sokkal inkább amiatt a lélektelen, akarat gyenge produkció miatt, amit a ferencvárosi gárda nyújtott. Mi, akik fizetünk érte, hogy játszhassuk imádott játékunkat, épp ésszel fel nem foghatjuk, mire gondolt például Tököli „cserét kérek b**** meg” Attila, aki láthatólag még mindig akkor rúg gólt Magyarországon, amikor csak akar, amikoris legalább 70 percet ennek ellenére a semmivel töltött…  Tévedés ne essék, Tököli az egyik kedvencünk volt valaha. A dicsőséges Dunaferr-érában. De hol van az már. Minden elismerésünk Lipcsei Petié is, aki hű maradt, és még ennyi idősen is hátán viszi a csapatot. Csak hát a kor, a nehézségek, meg a társak. Talán ennek is köszönhető, hogy 6 méterről ballal nem sikerült az üres kapuba passzolni (ez amúgy valószínűleg már bármelyikünkkel megesett). Dragoner talán még mindig egy bizonyos Verpakovskis-val álmodik, de ennek ellenére sem lett gyorsabb, ezt most is bizonyította. A szomorú, hogy nélkülük még ennyi esély sem lesz.

Pár éve az Ajax volt az ellenfél, most a túra - úgy néz ki – folytatódik. És ki tudja meddig, hisz a terep évről-évre nehezebb lesz. Már a Nyíregyházának is volt bőr a képén élre állni, jövőre talán már a Jászapáti sem remeg meg az üres Üllői úton. Ezt pedig valószínűleg a csalódott, kiábrándult fradisták is pontosan látják, bár meghajlunk idei kitartásuk előtt, és megkockáztatjuk, talán jobban is küzdöttek volna az NB1-ért, mint csapatuk. Mi mindenesetre a hétvégi produkció láttán végképp csalódtunk a „Fradi-szívben”. Ezt pedig a Vaduz sem tudja feledtetni, hiába döglik meg a szomszéd tehene is.

A továbbiakban Pepinho, JD88 és Siroki Brjeg kedvéért megnézzük, hogy miért is a Real Madrid a legnagyobb sokak szerint, majd LaPointe közbenjárása okán megpróbálunk szimpátiát ébreszteni a Benitez legények iránt is:)