Bukósisakot felvenni, öveket bekapcsolni, a gép a viharos időjárás ellenére megkezdi a felszállást a 8-as kifutóról.
A múlt heti tükörsima forduló után most aztán alapos kárpótlásban részesülünk. Az OB1-ben mindenki néhány helyezéssel mellette tanyázó ellenfelet kap, az OB2-ben végre lesz felső-felső és alsó-alsó derbi is, a női mezőnyben pedig összecsap a középmezőny. A szurkolók számára rossz hír, hogy sok meccs különböző helyszíneken egy időben kezdődik, így bizony választani kell, mit is nézünk meg, pláne ha valamelyiken játszani is kell:)
Ami a jóslást illeti, valószínűleg az ókori mitológia, a barbárok bálványai, a vudu minden velejárója, a fekete magia és ne adj isten még maga „A” gömb is kevésnek fog bizonyulni. Ember legyen a talpán (vagy grúz), aki telitalálatos 1,2,x szelvénnyel rukkol elő ezen a héten. Ennek következtében mi is fellélegezhetünk, felmentve érezzük magunkat a hiteles és pontos jóslatok adása alól, és szabadjára engedjük a tudatalatti telepátiás hullámokat, hogy visszabandukolván a téridő szövevényes útvesztőiből hírt hozzanak vasárnap estéről. A gömb szinte megrepedt attól, hogy már hetek óta milyen tuti meccsekkel zaklatjuk, most azonban már napok óta ünnepi színekben pompázik a feladatot látván, úgyhogy nem is szálltunk vitába vele, egyszerűen elfogadtuk a csapongó és féktelen észrevételeket, amelyekért felelősséget nem vállalunk:)
Blast Férfi OB1
ARES HC/Top Floor – SZPK
December 8. 18:00, Budafok
Budafokra gördül be a mámoros legénység által jóval a megengedett sebesség fölé gyorsított úthenger, hogy megadja az esélyt Nádoréknak a kupában elszenvedett vereségért való visszavágásra. Ez nem csak „egy” meccs lesz, hiszen az előző találkozó alaposan felpaprikázta az indulatokat, ezen felül nyugodtan le merjük írni, hogy a két meccses bajnoki döntő első felvonására kerül sor. Ha az egymás elleni 4 pontból 2 az ARES-nél landol, akkor az összetett gólkülönbség döntő mivolta következtében nehéz lesz megelőzni őket, hiszen ezen a téren már most igen nagy előnyük van, és a hétvégén is jelezték, ha arról van szó, temérdek gólt képesek ütni. Az SZPK azonban olyan lendületben van, mint egy grozniji laktanya felé száguldó csecsen terroristák kezébe jutott GAZ személygépjármű. Ha valamikor van esélyük legyőzni az ARES-t, az bizony most van. László Peti a hétvégén egy 0+0-val tartalékolt is erre a találkozóra, bár magunk is meglepődnénk egy újabb 6-oson. Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy az ARES ritkán kap ki, kétszer egymás után ugyanattól a csapattól meg még annál is ritkábban…
Debrecen – IBK CH
December 8. 16:00, Debrecen
A Debrecen ezúttal otthon marad kipihenve az SZPK elleni ütközet fáradalmait, és fogadja az ismét meccset nyerő CH-t. Tavaly óriási meglepetésre vendég győzelem született, idén is történhet bármi. A hazaiak az utóbbi időben mutatott jó formájuk miatt esélyesebbek, pláne mivel a CH előszeretettel beiktat egy 10 perces handicap szakaszt a találkozóiba. Ezt rendszerint mindjárt kezdés után teszik, hogy a két pont megszerzése ne fulladjon kihívások nélküli mélabús labdakergetésbe, de a Miskolc ellen például 3:1-es vezetésnél látták elérkezettnek az időt. Legyen elég annyi, hogy ezen a meccsen sok gól lesz, mondjuk legyen 15:)
Diamonds – Dunai Krokodilok
December 8. 15:00, Törökbálint
A Krokodilok hosszú idő után újra nyertek, és ezzel feltehetőleg valamelyest fel is szabadultak a nyomás alól. A Diamonds megint éppen csak, de nyert, ezzel az ARES és SZPK kivételével mindenkit legyűrtek eddig, és magabiztosan állnak a tabella harmadik helyén, és minden bizonnyal ott is maradnak ettől az eredménytől függetlenül a tél folyamán. Nagyon ritka az, ha egy csapat hirtelen nagyot javul, és a megkezdett menetelésbe előbb utóbb nem csúszik hiba. A Torpedo ellen valószínűleg nem fog, így csak ez az egy lehetőségük lenne rá, ráadásul újabban kevésbé könnyedek a győzelmek. Minden logikus érv tehát egy Krokodil győzelem mellett szólna, úgyhogy a gömb magáról megfeledkezve be is tippelte a Diamonds sikert. Mégpedig most konkretizáljuk is a szokásoktól eltérően: 4-3!
Torpedo – Eger
December 9. 15:00 , Törökbálint
Az Eger az elmúlt hetekben jó formát mutatott, a Torpedo pedig a 22-es csapdájába került az ARES ellen. Mindent egybevetve nehéz elképzelni mást, mint egy egri győzelmet, de ez igen nehezen fog megszületni érzésünk szerint, ahogy Szabó Gergő első gólja is… de most eljön az ideje:)
Miskolc – Neumann
December 8. 19:00, Miskolc
Nagy kérdés, hogy a liga egyik legjobb védelme miként tud megbirkózni Szabó Ákos őrzésével, és hogy a bajnokság egyik leggólképtelenebb támadósora hajlandó lesz-e a hétvégén akár 3 találattal is megörvendeztetni szurkolóit. 7 forduló után nem kis bravúr a 25:27-es gólkülönbség ebben a sportágban. A Miskolc jó formában van, a CH-nak is lőttek 7 gólt, ráadásul otthon lesznek. Mindig emlegetjük, hogy Miskolcon majd meglepetés lesz, majd meglepetés lesz… ezen a héten bőven belefér a tippjeink közé, hogy azt mondjuk: most lesz meglepetés!
Jadberg Női OB1
ARES HC – SZPK
December 8. 14:00, Budafok
A nagy meccs felvezetője lesz a női mezőny egyik nagy meccse. Az ARES Phoenix elleni veresége mindenképpen váratlan volt kissé, ahogy a Szombathely elleni pontszerzés is. Kiszámíthatatlanok a lányok, míg az SZPK elég megbízható, elsősorban a góllövés terén. A CH tudta egyedül jól levédekezni őket a nagyok kivételével. Viszont Zács Fruzsi személyében ehhez adva van egy kiváló kapus, és az ARES általában jó taktikával lép pályára. Az SZPK-ban viszont nincs kiugró támadó egyéniség, az egész csapat veszélyes, így sokkal nehezebb lesz elérni a jó eredményt. Küzdelmes meccsen vendég siker érződik.
Debrecen – IBK CH
December 8. 13:30, Debrecen
A CH védelme sziklaszilárd a kiscsapatok ellen, így most is kevés debreceni gólra számíthatunk. Bár a CH sem lő sokat, de az épp elég lesz a kevés ellenében, úgyhogy nem is lehet kérdés a végső győztes kiléte, ezt még a zabolázatlan gömb sem meri megkérdőjelezni.
Triton - Szombathely
December 9. 16:00, Budafok
Csakúgy mint a Szolnok verő Szombathely újabb sikerét. A Tritonos lányok ebben a fordulóban gyorsaságból kaphatnak bemutatót. A tapasztalatokat láthatóan gyorsan szívják magukba, mert egyre szorosabb meccseket játszanak, de nem Kovácsék lesznek az elsők, akik ellen pontot szerezhetnek.
Szolnok CFK – White Sharks
December 9. 16:00, Szolnok
Ahogy a WS sincs még azon a szinten, hogy eséllyel fusson ki a szolnoki gyepre parkettre. A múlt heti csalódás után feltehetőleg Strauss edző rendet rakott a fejekben, és lányai kettőzött erővel játszanak majd a cápák bánatára.
Phoenix – MEISE
December 9. 10:30, Törökbálint
Az ősz egyik üdítő színfoltja a sok új arcot felvonultató Phoenix játéka és pontszerző hadjárata, valamint Szarvas Vera parádéja. Most egykori övéi ellen mutathatja meg, hogy mit is tud, a MEISE kapujában pedig Stéh Ibolya bizonyíthat korábbi csapatának. A bravúr és a csoda közt azonban épp akkora a különbség, mint legyőzni az ARES-t és legyőzni a MEISE-t, így elkerülhetetlennek tűnik a vendég siker. Aligha lesznek csalódottak egy jó játékkal elszenvedett vereség miatt a hazaiak, akiknek minden okuk megvan az elégedettségre idén.
Férfi OB2
ARES B – Szeged
December 8. 12:00, Budafok
Az újjá formálódó ARES belecsimpaszkodhat az utolsó szalmaszálba. Ha ezt a meccset nem nyerik meg, akkor annyi esélyük lesz a bennmaradás egyenes ágon való kiharcolására, mint a Kalaháriban eltévedő eszkimó kenus holland hegyi mentők általi megmentésére… A Szeged eddig szorosabb meccseket játszott mint a mostani ellenfél, és a kiszámíthatatlan Szombathelyet is legyőzték, de valószínűleg alaposan meg kell küzdeniük a mindent egy lapra feltéve kiálló ellenféllel szemben.
Triton - Szombathely
December 9. 14:00, Budafok
Apropó Szombathely… a Szolnok elleni botrányos meccset követően eltiltásoktól megtépázva érkeznek a fővárosba és próbálják meg bevenni a múlt héten roppant jó tippeket felvonultató Szabó Gergő kapuját. Ez feltehetőleg azért párszor sikerül majd, de korántsem annyiszor mint Klinghammeréknak. Gólzáporos Triton győzelmet jelez a gömb egy roppant kemény meccsen.
Kecskemét – Dunaújváros
December 9. 15:00, Dunaújváros
Ez bizony 1-es, még úgy is, hogy az 1-es lényegében most idegenbeli sikert jelent. A Kecskemét lehengerlő támadójátéka nem kegyelmez az alsó szekciónak, így ezt feltehetőleg most sem fogja tenni. Minden adott ahhoz, hogy Tóth Imre legényei osztályozós helyen teleljenek, ami igencsak megsüvegelendő teljesítmény.
Veszprém – Phoenix
December 9. 15:00, Veszprém
A Gyíkok próbálkoznak becsülettel, de feltehetőleg lassan ők is érzik, hogy ez bizony nem „AZ” a szezon. A Phoenix-es fiatalok viszont határozottan tudják, hogy ez „AZ” a szezon. A két csapatnak az indokoltnál komolyabb egymás elleni múltja van, ami eddig veszprémi fölényt mutat. Ezt a találkozót feltehetőleg azért elég lesz egyszer megrendezni, és elnézve a Veszprém hátsó és a Phoenix elülső alakzatát, bizony 10 fölötti vendég találat látszik körvonalazódni. A sorozatok persze előbb utóbb megszakadnak, de ez nem most fog eljönni.
Szolnok CFK – White Sharks
December 9. 18:00, Szolnok
Megkérdeztük… válaszolt… kimentünk a konyhába, legurítottunk egy kupicával, elszívtunk egy cigit, próbáltunk megnyugodni, visszamentünk és újra megkérdeztük… a gömb makacs volt… újra kimentünk, agyunk minden barázdája összekuszálódott és megtekeredett, próbáltunk érveket találni, majd szinte félve és gyámoltalanul újra megkérdeztük: biztos? …. a gömb telekinetikus energiáival hozzánk vágta a vázát és némi elektromágneses hullámmal bekapcsolta a számitógépet… nincs mit tenni, leírjuk…
A Szolnok szinte tökéletesen játszik idén, számolatlanul lövi a gólokat, esélyt sem hagy ellenfeleinek, eddig egyedül a Triton szorongatta meg őket. 3 ponttal vezetnek 7 forduló után a roppant kiegyensúlyozott mezőnyben, és már szinte év elején oda adták volna nekik a bajnoki trófeát, amit most már fél kézzel szorítanak is.
A WS kiszámíthatatlan, soha nem lehet tudni mikor válik zavarossá a víz. Kiszámíthatatlan és kellemetlen játékstílus, az erős ellenfelek dolgát is megnehezítik. Vincze Tamás személyében a liga egyik legjobb kapusa, Jan Kacl személyében talán legjobb védője, csapategység és lendületben levés… ezeket az érveket találtuk a gömb jóslata mellett… valamint a Diamonds elleni kupameccset.
Annyiszor írtuk, hogy simán nyer a Szolnok, hogy most az egyszer leírjuk, a WS megnyeri ezt a meccset 1 góllal… annak ellenére, hogy magunk már a harmadik fordulóban előirányoztunk egy 100%-os szolnoki szezont –meg is kapván a kritikát – és év végén 36 szolnoki pont esetén ezt büszkén hangoztatjuk is majd:)
Utolsó kommentek