Elérkeztünk sorozatunk harmadik részéhez, ahol a térd sérüléseivel foglalkozunk. A floorball egyik sajátossága, hogy a térd igen erős megterhelésnek van kitéve, ezért a sérülés veszélye is jóval nagyobb.

Szalagsérülés 

Az orvostudomány megkülönböztet elülső és hátulsó keresztszalagot. Valamint külső és belső oldalszalagot.

A keresztszalagok sérülését néha "húzódásként" említik. Az elülső keresztszalag leggyakrabban hirtelen csavaró mozdulat következtében nyúlik meg vagy szakad el (vagy mindkettő), például amikor a lábfej rögzült az egyik irányban és a térd ellentétes irányban fordul el. Mezőnyjátékosok különösebben veszélyeztetettek a sok hirtelen irányváltoztatás miatt. A hátsó keresztszalag leggyakrabban közvetlen behatáskor sérül, például focilabda ütésétől.

A keresztszalag sérülés nem mindig jár fájdalommal. Ilyenkor egy pattanó hang hallható, és a térd nem stabil, amikor a sérült megpróbál ráállni.

Részleges szakadás esetén a doki bácsi azt javasolja általában, hogy a terület izmainak erősítésével kompenzáljuk „fogyatékosságunkat”, teljes szakadás esetén pedig (sportolókról lévén szó) nem marad más, mint a műtét. Ez barátok közt is (nem a reklám helye) 5 hónap kihagyást eredményez.

A belső oldalszalag könnyebben sérül, mint a külső oldalszalag. Ennek leggyakoribb oka a térd külső oldalát érő ütés, amely megnyújtja és elszakítja a térd belső oldalán tapadó szalagot. Ilyen jellegű ütések rendszeresen előfordulnak futballozás vagy hokizás során.

Az oldalszalag sérülésének diagnosztizálásához az orvos nyomást fejt ki a térd oldalára, hogy a fájdalom súlyosságát és az izület lazaságának fokát meghatározza. Az MRI segíthet, de az fájdalommentes, viszont drága, így azt főleg magánklinikákon alkalmazzák :)

Húzódás esetén rövidebb pihenő, gyógytorna és esetenként merevítő használata javasolt.

A szakadást sportoló esetében minden körülmények között műteni kell, ami több hónapos rehabilitáció követ.

Térdkalács ficam

Sportágunkban elég ritka, de találkozhattunk már vele, így mindenképpen pár dolgot leírunk róla,  Itt arról van szó, hogy az ízületi csontvégek eredeti helyükről elmozdulnak, és ott, kórós helyzetükben rögzülnek. A veszélye abban rejlik, hogy a  szalagok megnyúlhatnak és el is szakadhatnak. Könnyen felismerhető, ugyanis a térd eltorzul. A mozgás igen korlátozott és fájdalmas. Szerencsés esetben a következő mozdulatunkkal már vissza is ugrik, de szakértelem nélkül semmiképpen se próbáljuk helyrerakni az ízületet. A szalagok nyúlása esetén torna és pihenés szükséges. Ha a ficam ismétlődik, akkor műtéti beavatkozással a szalagokat „összehúzzák”, hogy ismét tartani tudja a térdkalácsot.

Az orvos a sérülés megelőzésére, vagy megismétlődése ellen különböző védőortéziseket írhat fel, melyek használatával a térdkalács stabilan tartható, segítve ezzel a szalagokat. Erre a célra minden térdortézis megfelel, melyet ugyan más célra kaptunk régebbi sérüléseink idején, de a térde elülső részén a térdkalácsvédő ív ki van alakítva.

A Meniscus sérülése

Minden csapatsportban vannak olyan pozíciók, amelyek kicsit „mások”. Esetünkben ez a kapus poszt. A floorballban a kapus „alapállása” máris kuriózumnak hozható fel, hisz kevés sportág büszkélkedhet térdelő kapusokkal. Ennek viszont komoly hátránya is van, ugyanis a térdek megterhelése olyan mértékű, melyet sajnos szinte lehetetlen épp bőrrel megúszni.

Minket, mezőnyjátékosokat szerencsére ez meglehetősen ritkán fenyeget, de a leghátsó sorban térdelők feje felett Damoklész kardjaként lebeg minden csúszó mozdulatnál.

Miről is van szó?

A meniscus (mely 2 részből áll, belső és külső) C- alakú, porcos szerkezet, amely a sípcsonthoz kapcsolódik, és tompítja a térdet érő rázkódásokat. A meniscus elszakadhat ficam hatására vagy az öregedési folyamat eredményeképpen. A meniscus szakadása mindkét esetben a térd fájdalmával és duzzadásával jár, és a beteg nem tudja kinyújtani a lábát.

A  meniscust többnyire sebészi úton állítják helyre. Eltávolítják a szakadt porcot, a megmaradt területeket pedig egy meniscectomiának nevezett beavatkozás során kisimítják.

A sebészi beavatkozást követően ajánlott a fizikoterápiás kezelés, amely helyreállítja a terület szilárdságát és rugalmasságát. A műtét következményeképpen többféle szövődmény is felléphet. A sérülés fokától függően alakul a rehabilitáció folyamata is, mely szerencsésesetben 1-2 hónap, szerencsétlen esetben akár a fél évet is meghaladhatja.

A sérülés érdekessége, hogy semmiféle térdortézis a gyógyulás után nem javasolt (kivétel persze, ha szalagsérüléssel, vagy ficammal párosult).

Nem konkrétan a térd sérüléséhez sorolható a következő témánk, de mindenképpen itt kell megemlítenünk különös tekintettel a téli alapozási szakaszra.

A téli időszak a sportolóknak az alapozás,  a kilométergyűjtés időszaka. Ez az a periódus, amikor hőn szeretett edzőnk hírtelen ráébred ama rejtett szenvedélyére, hogy ő bizony imád futni és biztos mi is nagyon-nagyon szeretünk futni…szerinte. Problémát csak a hol?, vagyis a megfelelő futóhely megválasztása okoz. Friss hóban futni nagyon jó, csak az átázott ruhadaraboktól nem mindig tudunk idejében megszabadulni. Mivel az erdei utakat nem igen takarítják le a hótól, maradnak a letisztított utak, vagyis: a beton. Ha ezen a kemény és rugalmatlan talajon hirtelen nagy megterhelést kapunk, lábszárunk elülső oldala közepén kellemetlenül érzékennyé válhat. Eleinte ez az érzés még csak zavaró, de ha tovább erőltetjük a mozgást, bizony minden lépésünk fájdalmassá válik. A fájdalom oka nagyon prózai. Úgy hívják: csonthártyagyulladás.

A csonthártyagyulladást a legtöbben  nem betegségnek, hanem valami szégyenletes fogyatékosságnak tartja, amire nem kell igazán figyelni, csak túl kell élni.

Ha nem figyelünk oda, később komoly problémákkal nézünk szembe. Fontos a pihenés és a láb „ápolása”. A kezdődő csonthártyagyulladást hideg vizes borogatásokkal, jegeléssel, gyulladást gátló kenőcsökkel: Venoruton, Phenylbutazon, Dolo-Bene magunk is kezelhetjük. Kitűnő ellenszere a csonthártyagyulladásnak a jód is, melyet lábra kenve alkalmazhatunk az ősi módszer szerint.