A sport nem más, mint emlékezetes pillanatok tárháza, momentumoké, másodperceké, melyek örökké az ember emlékezetébe vésődnek. A modern technika következtében szinte már nincs olyan esemény, melyet ne követhetne élő egyenes adásban mindenki, aki erre vágyik. A média néha sztárokat, példaképeket teremt, máskor kártyavárként omlaszt le hősökről kialakult képeket néha önkényesen. Ha éppen nem a megannyi sportcsatorna egyike, akkor valamelyik internetes stream hozza el otthonunkba a legnagyobbakat, és mobilkészülékeinken akár az utcára is elkísérhetnek minket az események élő egyenes adásban. És éppen ez az, ami miatt a fantasztikus, eufórikus pillanatok, megannyi átvett kupa, győztes gól, lélegzetelállító csel, nemzeti siker, olimpiai győzelem mellé elraktározódnak keserű élmények, tragédiák is…
A tragédia egy szurkoló számára sok minden lehet, igen tág fogalom: egy utolsó pillanatban elvesztett meccs, egy kihagyott 11-es, egy jogtalan kiállítás, egy csalódást keltő szereplés… És ott vannak az igazi tragédiák. A magyar sport elmúlt évének ismeretében, Kolonics György és Ocskay Gábor elvesztése után aligha kell ecsetelni mindezt. Mégis van egy pillanat az egyetemes sport történetében, ami mindenki számára, aki akkor a TV-k előtt ült, vagy akár csak a híradókból értesült nemzeti hovatartozástól függetlenül dátummal együtt örökké és megmásíthatatlanul az emlékezetébe vésődött: 1994. május 1. 14 óra után néhány perccel Ayrton Senna, a Forma 1 valaha volt legnagyobb egyénisége tragikus balesetet szenvedett az imolai versenypályán tévénézők millióinak szeme láttára… Pontosan 15 év telt el azóta, és a sportág rajongói azóta megszámlálhatatlan sokszor látták a képsorokat, melyek örökre megváltoztatták a Forma 1 légkörét, és melyek napokon át sokkolták az egész világot, mégis szinte nincs olyan emlékvideo a neten, melyhez ne lennének 1-2 napnál frissebb kommentek, nincs olyan szezon, hogy az ikon neve ne kerülne elő valakinek a nyilatkozatában, valamelyik futam egy látványos momentuma alkalmával.
A mai Forma 1-en felnőtt rajongók talán nehezen érthetik, hogy abban a sportban, melyben a precizitás, a higgadtság, a türelem, a taktika, a biztonságos célbaérésre való törekvés mindennél előrébb való, ahol a teljesítmény 80-90%-ért már nem is a pilóta, hanem a jármű a felelős, hogyan válhatott valaki ennyire karizmatikus alakká, hogy emelkedhetett ki az egyetemes sport világából is szenvedélyével, elhivatottságával, kockázatvállalásával, minek köszönheti, hogy a rekordoktól távol eső 3 világbajnoki címével mégis már életében a valaha volt legnagyobbakkal emlegették egy lapon, és a mai napig ott tartják számon… A Forma 1 igazi aranykora volt a Prost – Senna rivalizálás kiegészülve Piquet-vel, Mansellel.
A nyíltsisakos autóversenyzés időszaka volt ez, amikor a bátorság, az elhivatottság legalább annyira szükséges volt a sikerhez, mint a technika. Amikor még nem a tankolások sorrendjén dőlt el az első hely sorsa, hanem a pályán bemutatott hihetetlen előzések alkalmával. Amikor a fedélzeti computer még nem tartotta az úton a végsőkig a vezetői hiba ellenére az autót. Amikor még a kormányt is el kellett engedni, hogy váltani lehessen, amikor még nem büntettek futamról futamra egy-egy versenybalesetért… Ayrton Senna halála nem csupán egy legenda elvesztését jelentette, hanem egy korszak végét. Sokak számára 1994 május 1-én végképp kihunytak a száguldó cirkusz fényei, és ami visszamaradt, az valami más, valami új…
„Képességeim határát akarom próbára tenni, összevetni mások képességeinek határával. Azt szeretném, ha hús-vér ember hívna ki maga ellen, akinek az agyával, tapasztalatával és tudásával kell összevetnem magam, és nem valakinek a számítógépével. Nem olyan autót akarok Rontól, amivel hagyja, hogy győzzek, hanem olyat, amivel tényleg versenyezni tudok. Meg kell ezeket a szabályokat változtatni, mert megölik a lelkét az egésznek. Megölik, pedig pont ez az, amit mindenki keres az autóversenyzésben. ”
Ha csak egyetlen kört akarnánk Senna emlékére visszaidézni, amely megmutat mindent abból, hogy mi is helyezte őt mindenki fölé, akkor az egészen biztosan a Donnington Park özönvíz áztatta pályáján bemutatott első köre lenne 1993-ból. A megelőzöttek pedig nem holmi kezdők, hanem a sport legendái votak:
Ayrton nem csupán kiváló sportember volt, nem csak elképesztő tudása emelte ki, hanem emberi nagysága is, hogy sikerei csúcsán is megmaradt egyszerű embernek. Sok brazil sportoló indult a nyomorból, de Senna az ország egyik leggazdagabb családjának sarja volt. Ennek ellenére egy a labdarúgást vallásos áhitattal szerető, a létminimum határán tengődő nemzetnek vált igazi példaképévé és hősévé. Nem feledkezett meg soha egy percre sem szerencsétlenebb sorsú honfitársairól: kórházakat alapított, alapítványokat létesített.
Végeláthatatlanul sorolhatnánk emlékezetes pillanatait, nagy győzelmeit, feledhetetlen manővereit, de mindennél többet mond saját nyilatkozata, melyet nem sokkal az után tett, hogy 1991-ben kizárták a suzukai futamot követően, melyen emlékezetes módon ütközött Alain Prosttal. Ennek a döntésnek következtében a világbajnoki cím Prostté lett vele szemben:
„Azt gondolom, hogy az igazi ember akkor mutatkozik meg bárkiben, amikor nehéz idők járnak, hiszen olyankor erősebb lesz, mint valaha. Én az utóbbi pár napban ilyet éltem át. A történtek ellenére a legtöbbet fogom magamból kihozni, a legjobb tudásomat adom majd, mert profi vagyok, így ez a dolgom. Ezzel tartozom a csapatomnak és a csapat szponzorainak egyaránt.
Egy bajnok, legyen az autóversenyző, futballista, vagy teniszező, bármi, állandóan stresszhelyzetben és iszonyú nyomás alatt van, és szenvedélye miatt sok egyéb dolgot elszalaszt az életben.
Úgy idomítod a testedet, hogy azt tegye, amit te akarsz, és ne azt, amit a tested kíván. A test tűrőképességét ezzel sokszor a végső határig próbára teszed, és erre tanítod meg az agyadat is. Azt kell tenniük, amit a profi sportoló akar tenni, és nem azt, amit a másik ember, aki benned lakik.
Az egyetlen dolog, amivel ezt a szenvedélyedet életben tarthatod, az a vágyad, mely elhatározásoddá kell, hogy váljon: hinned kell, hogy sikerülni fog. Hinned kell, hogy győztes vagy, hogy tudsz versenyezni. Ha már egyszer is nyertél, mindig az adja a legfélelmetesebb kényszert, az hajt leginkább, hogy megint a győzelmi dobogó tetejére állhass.
[…]
A versenyzés és a győzelem az életem. A véremmé, testem-lelkem részévé vált. Mióta az eszemet tudom, ezt csinálom és számomra mindenek fölött áll. Fölötte áll minden rossznak is, amivel el akarnak téríteni, le akarnak törni.
Legbelül tudom, hogy minden, amivel az utóbbi napokban szembe kellett néznem, csak arra fog sarkallni, hogy harcoljak. És ezt azért csinálom, mert tudom, hogy vannak olyan értékeim, amelyek miatt ezt kell tennem, el kell mennem a végsőkig, mert egyszer a mi sportunkban is meg kell mutatni az igazság arcát.
Profi vagyok. Felelősségem, kötelességeim vannak. De én is csak ember vagyok, és életem értékei sokkal erősebbek, mint mások törekvései arra, hogy ezeket az értékeket megváltoztassák vagy elpusztítsák.”
Örömmel tölt el, hogy abban a korban éltem, mikor még láthattam az igazi autósportot… Láthattam nem egy sportoló világsztárt élőben a sors jóvoltából, de semelyik alkalmat nem cserélném el arra, hogy 1992-ben mindössze 8 évesen láthattam győzni Ayrton Sennat a Hungaroroingen… Már életében legenda volt, és mítosza örökké fennmarad.
15 éve nincs köztünk, de azok a másodpercek még mindig úgy hatnak, mintha csak pár napja történtek volna. Mindössze 4 hónappal a tragédia előtt Ayrton az alábbi, utólag hátborzongató nyilatkozatot tette:
„Ha valaha elszenvedek egy balesetet a pályán, mely az életembe kerül, remélem hirtelen és végzetes lesz. Nem akarok tolószékben élni. Nem akarok egy kórházban szenvedni, legyen a sérülés akármilyen is. Ha élni fogok, akkor teljes, intenzív életet karok, mert ilyen a természetem. Tönkretenné az életem, ha csak részben élhetném meg azt…”
Nyugodj békében Ayrton! Egyszerűen te voltál a legjobb!
Utolsó kommentek