Hölgyeim és uraim, elérkeztünk a női bajnokság 5. fordulójához, ahol jelenleg hármas holtverseny alakult ki a Phoenix a Szolnok és a CH között a tabella élén. Mögöttük 2 ponttal lemaradva az Eger tanyázik, folyamatosan fenyegetve a jelenlegi dobogósokat, főleg mivel egy meccsel kevesebbet játszott, mint az őt megelőzők. A középmezőnyt az ARES, a Neumann és a Debrecen alkotják, a tabella „képzeletbeli” kieső helyein pedig jelenleg az SZPK és a Whitesharks osztoznak. Nézzük tehát, milyen meccseket ajánlhatunk ebben a fordulóban:
Szolnok Cannibals FK – WhiteSharks HC
Október 17. 16:00, Szolnok, Széchenyi István Gimnázium
A hétvége első meccsét a tabella két vége vívja. Nem lesz izgalmas meccs, sima szolnoki siker, mondhatják sokan a képernyő előtt ülve, egy sorban elintézve a mérkőzést, de könnyen lehet, hogy nem lesz igazuk. A Whitesharks mostanában kiismerhetetlen. A hazai siker valóban borítékolható, de hogy tízzel vagy kettővel nyernek a kannibálok, az rejtély. Hogy mitől függ, hogy a Sharks éppen jól játszik-e vagy sem egy adott meccsen, még nem sikerült kiderítenünk. Jelenleg több elméletünk is van, kezdve az időjárástól egészen Jupiter és holdjai egymáshoz viszonyított helyzetéig, de nem tudunk dűlőre jutni. A Sharks egy enigma számunkra, így pontos tippet nem tudunk mondani, de az szinte biztosra vehető, hogy a Szolnok magabiztos játékkal begyűjti majd a két pontot.
SZPK-NOKIA – Szent-Györgyi Ares BMHC
Október 17. 17:00, Komárom, Városi Sportcsarnok
A Komáromi Narancsköztársaság közönsége egy izgalmas hétvégének néz elébe: az Ares látogatása mindkét csapatuk számára megpróbáltatást jelent majd. Egy homogén, saját nevelésű keret áll szemben egy három csapatból összeolvadt együttessel. Egy biztos védekezés és jó csapatjáték áll szemben egy veszélyes, sok jó egyéni megoldást felvonultató támadójátékkal. Vajon ki kerekedik felül? Az SZPK eddigi idei teljesítményével az „Év csalódása” cím esélyese a női bajnokságban, de egyszer csak észhez térnek a Lukács-lányok, és mi megint bátran kijelentjük, hogy ez most be fog következni (ahogy tettük az előző forduló előtt is...), és egy nagyon szoros, harcos mérkőzést fogunk látni. A mérkőzés teljesen háromesélyes, de a Gömb azt mondja, az SZPK otthon tartja a két pontot, hozzátéve, hogy kettőnél több semmiképpen nem lesz közte, akármelyik fél is nyer.
Eszterházy-MEISE – IBK Cartoon Heroes
Október 17. 18:30, Eger, Pásztorvölgyi Gimnázium
A forduló rangadóját rendezik Egerben, ahova a Mesehősök látogatnak. Aki nyer, lépéselőnybe kerül a dobogós helyekért folyó versenyben, aki veszít, leszakadhat a Szolnok - Phoenix párosról. Az itt szerzett pontok a végelszámolásnál rendkívül értékesek lesznek, ezen a meccsen egyik csapat sem lazíthat egy percet sem. Az utóbbi 3 meccsen váltva nyert a két csapat. A CH precízen betartja az a szabályt az utóbbi időben, hogy csak 4 gólt üt az Egernek (8-4, 3-4, 7-4), a változatosságot meghagyják Antal Gabiéknak. Mint mindig, most is sorsdöntő kérdés lehet, hogy Gegesy védi-e a vendégek kapuját, vagy a jól ismert önkéntes alapon (Te!) kijelölt mezőnyjátékos próbálja meg pótolni az ország egyik legjobb hálóőrét. A Gömb is két lehetőséget vázol elénk tippjeként: szerinte, ha Gegesy véd, az Eger 3 gólt tud ütni, és 4-3-ra a remek formában lévő CH diadalmaskodik. Amennyiben mezőnyjátékos térdel a Ch kapujába, a Gömb azt mondja, 6-4 lesz a MEISE javára. Bár biztosra ez közel sem vehető, ezen a meccsen bármi megtörténhet.
Debreceni FSE – Neumann Snipers
Október 18. 13:30, Debrecen, Mechwart csarnok
A cívisvárosba látogatnak a Mesterlövészek, hogy elragadják a két pontot Ladányiéktól. A Debrecen idén eddig csak egy verhető ellenféllel találkozott, a Cápákkal, és 10-4-es meggyőző sikerrel múlta őket felül. A Neumann abszolút hullámzó teljesítményt mutat: vereség, győzelem, döntetlen, vereség. A sorminta tartásához nyerni kéne Debrecenben. Sok múlhat azon, a kartaliak védői meg tudják-e fogni Ladányit, aki a Debrecen támadásainak lelke. Ha ez sikerülne, karnyújtásnyira kerülne a győzelem. Természetesen ehhez a Debrecennek is lesz 1-2 szava. Tippünk: mindenképpen döntetlen közeli eredmény. A Gömb továbbit nem mond, valószínűleg erre a meccsre ő sem merne fogadni a Tippmixen.
Utolsó kommentek