Az idei bajnoki évad egyik üde színfoltja – nem csak a mezszín miatt – az SZPK-s lányok ugrásszerű előrelépése. Nem gondolhatja senki, hogy a lányok tisztán ezen a nyáron tanultak meg jól passzolni, belőni a helyzeteket, látni a pályán, de az eredményeket összehasonlítva a tavalyiakkal egyértelműen látszik, hogy valami történt Lukács Csaba érkeztével. Az előző évben még az SZPK igen stílusos OB2-es csapatát trenírozó edző a lányokból előhozta azt, ami a hosszú évek munkája alatt már rég bennük kellett hogy legyen, csak valamiért eddig a pályán nem, vagy csak villanások erejéig mutatkozott meg. Az idén azonban roppant egységes és lelkes csapattá érett a társaság, látványos támadójátékkal és magabiztos eredményekkel vágtak neki a szezonnak, ami ebben az ütemben szép véget érhet… Edzőjüket kérdeztük csapatáról és céljairól:

FFR: - Hogy kerültél kapcsolatba a sportággal?

L.Cs.: 2004 –ben a tatai Eötvös Gimnázium komáromi diákjai tiszteltek meg bizalmukkal és kértek fel „bizonyos manageri feladatok  ellátására”… Miután tőlem nem idegen a sport és fontos nevelési eszköznek gondoltam, belevágtunk a nagy kalandba, amely sok  tényező szerencsés együttállásának köszönhetően 7 diákolimpiai  aranyérmet és egy mai napig tartó, értékteremtő közösséget eredményezett! Sok minden mellett a legnagyobb sikernek azt tartom az elmúlt időszakból, hogy a „hőskor” főszereplői közül sokan ajándékoznak meg azóta is barátságukkal!

FFR: - Korábban is foglalkoztál már sporttal? Ha nem, miért ragadott meg ez?

L.Cs.: Amióta megtanultam járni, állandóan valamilyen labda volt a közelemben… (Az oviban is az volt a jelem, bár néhányak szerint szalonna…) Pingpong, foci, squash…ezeket felváltva űztem versenyszerűn kb. 25 évig! Az ember ennyi idő alatt hozzászokik, hogy valamit rendszeresen csináljon, és ha véletlenül abba kell hagynia, akkor már valami hiányzik az életéből! Hogy a második kérdésre is válaszoljak: gyors, intellektuális, fegyelmezett. Mármint a játék, ahogy ezt játszani kellene! Szerintem teljesen harmonikusan illik a középiskolai és egyetemi sportba!Nevelő, közösségformáló szerepe vitathatatlan.

FFR: - Ha jól tudjuk, az edzősködés úgymond nem a „szakmád”, nem testnevelő vagy. Mikor merült fel benned először a kispadra ülés gondolata? Honnan jött az ötlet?

L.Cs.:Gyenge poén, de ide illik: aki nem tudja, az tanítja. És aki tanítani se tud? Na, az vagyok én… A történelem-földrajz szaktól valóban távolinak tűnik a kispad, de egy kettős térdszalag szakadás,  35 életév és két kiskorú fiúgyerek  viszonylag korlátozottá teszi az ember sportolói karrier-álmait .Mehettem volna mondjuk pecázni is, de  egyedül, hideg vízbe kukacot lógatni? Így leültem a kispadra, mert csak ott volt hely…

FFR: - Mik a legfontosabb elveid az edzősködéssel kapcsolatban?

L.Cs.:Szeretem, ha egy embernek vannak elvei! Ezért erre most egészen komolyan fogok válaszolni! Fecsó bácsitól (gyk.: Kemény Ferenc, a magyar vízilabda- utánpótlás guruja….)származik az idézet: „Én nem vízilabdásokat nevelek, hanem sportembereket, akik történetesen vízilabdáznak!”Történelmet és földrajzot középiskolában tanítani nem nagy dolog… (mondjuk egy lovat megtanítani háton úszni, az igen…), de gyerekeket nevelni? Próbáltátok már?

FFR: - Mik voltak a célkitűzéseid a tavalyi OB2-es szereplés során?

L.Cs.:Egyértelműen a csapatépítés! Volt néhány tehetséges gyerek, akik „lebegtek” a diákolimpia és az OB1 között. Kellett nekik valami értelmes célkitűzést találni, hogy ne vesszen kárba az a munka, amit az elmúlt években nevelőedzőik segítségével ebbe a sportágba fektettek. Ráadásul jól illet abba az évek alatt közösen kialakított modellbe, amit az SZPK és  az Eötvös létrehozott!Ma már kiváló képességű és tanulmányi eredményű gyerekek azért választják a mi iskolánkat, mert ott „olyan szinten lehet floorballozni”!

FFR: - Elégedett voltál a „megalkotott” csapattal?

L.Cs.: Darai Bence, Darai Máté, Kautcner Zsolt, Bagi Martin, Huszárovics Ádám, Juhász Attila…néhány név abból a csapatból. Ők ma az OB1-es keret és az U19-es csapat tagjai! Szerinted? Reményeim szerint sok örömet fognak szerezni még ők, nemcsak Narancsvidék híveinek, hanem a magyar floorball társadalomnak is!

FFR: - Miért szűnt meg az OB2-es társaság? Milyen érzésekkel váltál meg tőlük?

L.Cs.:Bocs, ha egy kicsit lírikusnak tűnök, de ide is passzol egy idézet: „ A gyerek olyan, akár a papírsárkány. Éveket töltünk azzal, hogy rávegyük, repüljön már fel végre! Nekifutunk, felrepítjük, s ha lezuhan, újra nekifutunk… Toldozgatunk, foltozgatunk, vigasztalgatunk…S ha felrepült végre és hosszabb madzag kell, akkor utánaengedünk. És amikor elszakad a madzag és ott szárnyal fenn egyedül és szabadon.. akkor (és csak akkor!) tudjuk meg, hogy elvégeztük, ami a dolgunk!”

FFR: - Mikor jött a lányok vezetésének ötlete?

L.Cs.:Nyáron, tudod, amikor olyan melegen süti az ember fejét a Nap…

FFR: - Sokak szerint női csapat edzőjének lenni egészen más mint fiúkat dirigálni. Mik a tapasztalataid ezen a téren?

L.Cs.:Nagyképűség lenne 6 hónap után tapasztalatokról beszélni! Csiszolódunk lassan, bár nem karc nélküli a ragyogás… Nekem való feladat, szeretem a kihívásokat!

FFR: - A női mezőnyt alaposan megleptétek a hirtelen jött javulással és a jó eredményekkel. Minek köszönhető a látványos javulás?

L.Cs.:A szisztematikus munkának és egy csipetnyi pedagógiának. Bennük volt ez már korábban is!Nem tőlem tanultak meg floorballozni, én csak segítek nekik előhozni azt, ami bennük rejlik.

FFR: - Mire helyezed a hangsúlyt az edzéseken?

L.Cs.:A megalkuvást nem tűrő munkára. Munkamániás vagyok, kérdezd meg a diákjaimat is!A szerencséről azt gondolom, amit Tiger Woods mondott róla (gyk.:kicsi fehér labda,18  lyuk marha messze, rengeteg pénz..):”Minél többet gyakorlok, annál jobban hiszek benne!”

FFR: - Miben látod csapatod fő erősségét, és miket tartasz hiányosságoknak?

L.Cs.:Erőssége az, hogy okos, motiválható, sikeréhes játékosokból áll, legfőbb hiányossága még öt ilyen játékos!

FFR: - Mi már többször leírtuk, hogy idén akár érem is landolhat a lányok nyakában. Te hogy látod mindezt? Mivel lennétek ti elégedettek?

L.Cs.:Nagyon korainak gondolom ezt a hurráoptimizmust! Mi történt eddig? Nyertünk egy pár meccset, dolgoztunk az edzéseken…ami landolhat a csajok nyakában az az izzadtság! Hogy ez mire lesz elég, az sok dolog függvénye! A szezon végén azt kapjuk, amit munkánkkal kiérdemeltünk! Ilyen a sport…Elégedett lennék pl. a mindenkori miniszterelnök fizetésével! Máris lenne két elégedett ember: ő az én fizetésemmel elégedett most, én meg az övével… lennék!

FFR: - Hosszú távon is a női csapatban gondolkozol, vagy vannak egyéb kihívások is a láthatáron?

L.Cs.:Persze! Ha a Galambos Tomi nem rúg ki… Szeretném befejezni, amit elkezdtem az SZPK női csapatával! Remélem nem tűnik álszerénységnek, de én 4-5 év múlva szeretnék jó edző lenni! Pont akkorra nőnek bele a fiaim a floorballba…Van bőven tanulni valóm és én önmagammal szemben is kritikus vagyok…

FFR: - Hogy vélekedsz a floorballt körülvevő légkörről, és mi az, amin te változtatnál?

L.Cs.:Sajnos a mai magyar társadalom kicsinyített tükörképe! Egy csomó dolog nem tetszik benne, de két dolgot tehetek: panaszkodok vagy igyekszem megváltoztatni a rossz dolgokat. Ez utóbbit igyekszem megvalósítani legalább saját környezetemben. Ezért vagyok pedagógus is. Gáz egy kicsit, nem?

Bár nem vagyok arról meggyőződve, hogy ez az „interjú”valóban aktuális, de köszönöm, hogy megkérdeztetek!Nekem tetszett eddig, ahogy ezt a blogot csináltátok! Van stílusa, és ez ma már nem kevés!

FFR: - Sok sikert a továbbiakhoz!