Az olvasótábor hangos tüntetése és követelése közepette nyargalunk is tovább az ősz legjeinek kiosztása terén. Sietnünk kell, hogy minél előbb rátérhessünk a kapusok kérdéskörére, hisz láthatólag többen is türelmetlenül várják már!:) Ennek következtében a szokásoktól eltérően vasárnap délután jelentkezünk, hogy ily módon is hozzájárulhassunk a hétvége hátralevő részének szórakoztató eltöltéséhez.
Az egyik legnehezebb, legkényesebb és legembertpróbálóbb feladathoz érkeztünk, azaz az OB2 mezőnyét kell górcső alá vennünk. A feladat roppant összetett, hiszen egyrészt kiegyenlített a mezőny, másrészt a rendszeres hozzászólóink igen népes tábora játszik ebben az osztályban, így ennél kiválóbb alkalmat nem is találhatnánk, hogy esetlegesen kapitális baklövéseket kövessünk el!:) Az OB2 összetétele évről-évre jelentős változásokon megy keresztül. Nem is olyan régen még az ARES végzett az élen megelőzve a Diamondsot, majd rá egy évre a Debrecen, a Miskolc és a Neumann sorjázott a képzeletbeli dobogón. Láthatjuk, hogy ezek a gárdák mára mind az OB1-es mezőny részét képezik. Vannak azonban fix indulók, hosszú évek óta tagja a mezőnynek például a WS és a Veszprém. A csapatok cserélődése mellett a játékosállományok is gyakorta esnek át vérátömlesztésen, az igazolások előtérbe kerülésével nem egy meghatározó játékos landolt az évek során az OB1-es csapatok keretében, ezen felül pedig számos utánpótlás bajnokságokban edződő - vagy teljesen kezdő – újonc próbálhatta ki magát. Ennek megfelelően a meghatározó játékosok mezőnye is rendre cserélődik, és rendszeresen kerülnek az élgárdák „managereinek” célkeresztjébe!
Választásunkat szinte minden oldalról érheti majd kritika, hiszen a mezőny tömörsége miatt lehetetlen mindenkivel egyező véleményt formálnunk, hosszas gondolkozás után végül az alábbi névsor került ki agytekervényeink, feljegyzéseink, az internetes adatok és e-mail fiókunk kooperációjának eredményeként:
Strauss Tamás – Szolnok
Ezen a ponton még elég biztosak vagyunk magunkban. Sokan várták, hogy Tamás visszatérjen az OB3-ból és minden hétvégén legyen alkalmunk élvezni játékát. Vitathatatlan, hogy bármely csapatban megállná helyét, élményszámba menő csuklómozdulatai, a jobb szélről elengedett kondenzcsíkot húzó bombái, higgadt és elegáns játéka a legnagyobbak közé emeli. Nem volt véletlen az ARES ajánlata. Ő is alátámasztja azt a tényt, hogy a legendák bizony örökké csillognak, igazi vezére a remekül szereplő Gyenes gárdának. 41 pontig jutott az ősszel, és elévülhetetlen érdemei vannak az őszi menetelésben!
Bagdi Attila | Kollár Csaba | Tóth Dávid |
Szinte álmatlan éjszakákat okozott, hogy kit is emelhetnénk ki Strauss mellett a Szolnokból. Jobban mondva az, hogy ki az, akit ki kellene hagynunk… Végigpörgettük emlékezetünkben az összes látott Szolnok meccset, helyenként lassítva, kikockázva, átlapoztuk a részletes statisztikákat, de semmi nem vezetett előbbre. Egyszerűen mind a három ifjú titánnak itt a helye! A Szolnok az olajozott csapatjátékáról, a taktikai tábláról egyenesen a pályára rajzolt szemkápráztató akcióiról híres, így igazságtalan lenne, ha az egyformán fontos fogaskerekekből bárkit is kihagynánk. Kollár Csaba, Bagdi Attila és Tóth Dávid egyaránt 4 pontos meccsenkénti átlag felett termelt, összjátékuk és technikai képességük sok OB1-es számára is példa lehet, ezt mutatja a Szilveszter-Kupán elért eredményük is.
Klinghammer Zoltán – Triton
A Triton csapatának alapítója, edzője, szellemi, technikai és spirituális vezetője, kapitánya, első számú befejező csatára. Létrehozta álmainak megfelelően a csapatát és hamar az OB2 meghatározó gárdájává tette őket. Mi azonban jelenleg erről az őszről szavazunk, így ezek csak háttér információk lehetnek. A Triton a nyitófordulóban vereséget szenvedett a WS-től, azóta azonban remekelnek, így a feljutásért való harc egyik aktív résztvevője a csapat. Emlékezetes a Phoenix legyőzése, vagy a Kecskemét elleni fordítás, amelyből Zoli 6 találattal vette ki részét. Az OB2 egyik legkiválóbb támadója, és ezt ezen az őszön is bizonyította, helye van a listán!
Dani Zsolt – Triton
A csapat másik meghatározó játékosa. Felismervén, hogy a még eredményesebb szerepléshez a védelmet kell stabilizálni, erre az évre a védelembe vezényelték, és itt is maximálisan megállta helyét. A védekező feladatok mellett a támadások indításában, szervezésében is aktív szerepet vállal, idei játéka kulcsfontosságú volt az őszi menetelésben.
Huszti Péter – White Sharks
A White Sharks alapítója és a magyar floorball élet egyik „örök darabja”, Strauss Tamás mellett az OB2 másik egykori válogatott veteránja, aki ezen az őszön immáron sokadik virágkorát és újjászületését éli! Nagyban ennek is köszönhető, hogy a tavalyi csalódást keltő szezon után a gárda ismét harcban áll a feljutásért. Elsősorban a védelemben kapott szerepet, de ha a helyzet úgy hozta center poszton vagy támadóként is megállta helyét. Számos nehezebb meccsen segítette át csapatát a holtponton, és a kezdeti lendület fokozódása vezérletével mára már komoly esélyessé léptette elő a cápákat.
Jan Kacl – White Sharks
Közhelyesnek tűnhet a magasan jegyzett cseh légiós listánkba emelése, de akinek volt alkalma látni, vagy akár játszani is ellene, az aligha vonja kétségbe döntésünket. Hihetetlen fizikummal megáldott védő, aki elképesztő magabiztossággal, keménységgel, ugyanakkor roppant elegánsan és megbízhatóan teszi a dolgát. Jelenléte a pályán lévő társaknak láthatólag nagyobb szabadságot és biztonságérzetet ad, így tevékeny részese volt a WS szereplésének. Szemernyi kétségünk sincs, hogy az első osztályban is megállná a helyét!
Németh Zoltán – Phoenix
A Phoenix ifjú csapata Pafféri András vezérletével egy roppant eredményes őszön van túl, és kedvező pozícióból várhatja a feljutásért folyó küzdelmek folytatását, ezenfelül pedig a Magyar Kupában is állnak még. A csapat vezéregyénisége egyértelműen az ifi válogatott Németh Zoltán. Nem volt ez másként most ősszel sem, lelkesedése, fanatizmusa a döntő pillanatokban sokat dob a csapat játékán.
Rácz Domokos – Phoenix
A Phoenix védjegye a fiatalok folytonos beépítése és különböző U bajnokságokban való folyamatos játékban tartása. Közülük idén Rácz Domokos került be igazán a köztudatba, okos, fegyelmezett és higgadt játéka fontos része a gépezetnek. Még szép jövő áll előtte, de már idén ősszel biztosította helyét listánkon.
Tóth Gergő – Kecskemét
A Kecskemét oldala is megerősítette/elősegítette döntésünket ezen a ponton, ugyanis csapatukból az ő értékelésük szerint is Gergő nyújtotta a legjobb produkciót. Általában védőként kap szerepet, és innen szervezi a játékot, amelyet olyan eredményesen tesz, hogy e mellett a csapat legeredményesebb játékosa is tudott lenni. Elsősorban játékintelligenciája, kiváló meglátásai és passzai emelhetőek ki.
Geredy Kornél – Kecskemét
A csapat motorja, hihetetlen energiával és fanatizmussal megáldott, számára minden mérkőzés élet-halál kérdése. Lelkesedése példaértékű, emellett pedig kiváló befejező, remek érzékkel helyezi el a labdát az ellenfél hálójában. Idén sem volt ez másként, ennek is köszönhető, hogy a Kecskemét már első szezonjában az élbolyhoz tudott csatlakozni.
Ezzel elérkeztünk a lista végére, és a legnehezebb pontra, a mi választásunk kihirdetésére. Eszünkbe jutott sok módszer, köztük a pénzfeldobás, a cetli kihúzás és az „ezúttal az olvasóra bízzuk, hogy ne befolyásoljuk őket” szófordulat is. Be kellett azonban látnunk, hogy elkerülhetetlen, hogy leírjunk egy nevet. Nagyot viaskodtunk magunkkal a „szerkesztőségben”, mivel eddig is el akartuk kerülni annak a látszatát, hogy „névre” választunk, nem pedig teljesítményre. (Például mintha idén Ronaldinhora szavaznánk egy év legjobbja választáson csak megszokásból, holott idén…)
Viszont bárhogy is néztük emlékeink felvételeit, és akárhogy is elemeztük a látottakat, nekünk egy névjött ki: Strauss Tamás! Tudjuk, ő nem OB2-es szintű játékos, de ott játszik akárhogy is vesszük. Képességeihez nem fér kétség, és a „hetenkénti” bajnoki rendszerbe való visszatérése emlékezetesre sikerült. Lövései, meglátásai, cselei, minden megmozdulása élményszámba megy, és minden fiatal számára példa lehet játéka. Ha kell védőként segít társainak, ha kell félpályáról lő gólt, ha kell csak bepöcköli közelről vagy még ad egy passzt a gólvonalon, ha kell csodás szóló végén talál be… Mind korban, mind rutinjában kiemelkedik csapatából, de ennek ellenére igazi csapatjátékos, ifjú társaiba vetett bizalma nagy lökést ad az ő játékuknak is.
Nálunk tehát az ősz legkiemelkedőbb OB2-es mezőnyjátékosa Strauss Tamás!
Lássuk, kit választanak az olvasók!
[Szolgálati Közlemény: Itt megemlítenénk, hogy a tapasztalatok alapján 3 napra elég korlátozni a szavazási lehetőséget, ezen felül felhívnánk a figyelmet arra, hogy nem szimpátia/csapattárs/városunk szülötte szavazásokat szeretnénk tartani. Kiváló statisztikus programjaink segítségével nyomon követhető, hogy mennyire vehetjük komolyan az eredményeket, és továbbra is tartjuk, hogy a szavazás intézményét csak addig tartjuk meg, amíg láthatólag objektív véleményt adnak. A lányok esetében már voltak bizonyos anomáliák, illetve csapat oldalakon lévő buzdítások, de a városonkénti kimutatás végül nem támasztotta alá aggodalmunkat:) Hála a google analítics-nek már azt is látjuk, melyik városból mikor hány látogatónk van:)]
Utolsó kommentek