Letörlünk egy-két izzadtságcseppet a homlokunkról, lassan lélegezve megállítjuk kezünk remegését, és pár álmatlan éjszaka után hozzálátunk annak a cikknek a prezentálásához, amelynek esetében gyakorlatilag tuti a bukás: igen, ez bizony az OB2 Dream Team. Itt egyszerűen annyi lehetőségünk van, hogy szemernyi kétség nincs afelől: lesz aki kimarad, és lesz aki – gyakorlatilag mindenki – legalább egy poszton másként döntött volna. A csapatkiválasztásának nehézségeit és a követendő alapelveket már taglaltuk a sorozat előző darabjában, így most neki is látnánk: 

A kapus poszton nincsenek kétségeink. Vincze Tamás idén is - ahogy tavaly is - nálunk a legjobbnak bizonyult. Sok szép jövő előtt álló tehetség tűnt fel ( Kiss Dunaújvárosból vagy Bödő Szegedről, tavaszra lesérült az ősszel remeklő Szabó), de az első helyen továbbra is őt látjuk. A White Sharks tavalyi apátiából való feltámadásában nem kis részt vállalt, mindössze 4 góllal kapott többet, mint a legkevesebb hálórezdülést detektáló Kannibálok annak ellenére, hogy teljesen nyilvánvalóan jóval több lövés záporozott kapujára. Mégsem ezért raktuk a csapatba, hanem mert a rangadókon és a sorsdöntő meccseken rendre kimagaslót nyújtott. 4 gólnál többet igazi derbin ( Szolnok, Triton, Phoenix, Miskolc) csak egyszer kapott. Többek szerint régóta az OB1-ben lenne a helye, most eljön az idő, hogy próbára tegye magát! 

A védelemben 4 jelöltünk van. Két csapat egy-egy védőpárja, és gyakorlatilag bármelyik 6 lehetséges kombináció megállná a helyét választásként. Nevesítve, a WS-ből a Huszti – Kácl és a Szolnok Kovács – Strauss párosairól van szó. 

Az egyik helyre Huszti Pétert tesszük. A WS indulásakor úgy tűnt, hogy csak rövid kirándulást tesz a válogatott játékos az OB2-ben, és hamar visszavezeti csapatát az első osztályba. Aztán ez majdnem sikerült, majd még néhányszor majdnem… Idén azonban a csapat összeállt, és Huszti talán legjobb OB2-es szezonját futotta. Védőként csapata legeredményesebb játékosa volt, és sokszor szerzett gólokat sorsdöntő helyzetekben. A nagy meccseken hibátlanul játszó Kácl-al szemben a „könnyebb” mérkőzéseken is maximálisan koncentrált és jóval kevesebbet hiányzott társánál. 

Párjául – vállalván, hogy az összhang esetleg nem lenne tökéletes:) – Strauss Tamást állítjuk. A Kannibálok vezéregyénisége pontosan olyan teljesítményt nyújtott, amilyenre előzetesen számítani lehetett. Számolatlanul szerezte a pontokat – valószínűleg a legtöbbet az OB2-ben -, szervezte a csapat játékát, ha nagyon kellett egyéni megmozdulásokból is káprázatos gólokat ért el. Kovács Áron mellette bizonyította, hogy az ország egyik legjobb védőjévé válhat, nélküle aligha muzsikálhatott volna úgy a támadó szekció, ahogy tette azt. Elsősorban a szervező szerep miatt tettük le Tamás mellett a voksot. 

A támadó hármasnál a védelemben elhelyezkedő rutinnal szemben a fiatalság dominál. 

Bagdi Attilával kezdődik a sor. A szélvészgyors támadó a Szolnok támadósorában a Fanatizmus maga. Fáradhatatlanul gyűjti és passzolja tovább a labdákat, meg nem áll egy pillanatra sem. Különösen sebessége és szemmel látható elszántsága emeli ki. 

A Phoenix idei kiemelkedő szereplése is helyért kiált. A gárda elsősorban csapatként funkcionál jól, így nehéz kiemelni egy-egy embert, de Németh Zoltánnak helye van az álomsorunkban. Az ifjoncok kapitánya minden tekintetben maradandót alkotott az idén, egyértelműen csapata vezéregyénisége a ponterős támadó. Legemlékezetesebb teljesítményét talán az SZPK elleni kupameccsen nyújtotta. 

Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban Kollár Csaba, a Motor. Többek véleménye szerint a Szolnok félelmetes támadó alakulatának mozgatórugója, a legtöbbet dolgozó játékos, akinek bőven akad védekező feladata is. Az egész pályát bejátssza, és ha arra kerül a sor, a befejezéseknél is jeleskedik. Nálunk ő az év játékosa. 

Az év csapata könnyen lehetne a Szolnok, de ezzel a címmel nem feltétlen a legjobb teljesítményt szokás jutalmazni, azt a bajnoki cím hivatott jelezni. Mi a Kecskemétet tüntetnénk ki ezzel a titulussal. Az újonc gárda bátor és szimpatikus játékkal sok ellenfelét meglepte, év végre a korábban érinthetetlennek tűnt első négy hely elérésének reménye is felcsillant. Tóth Imre remek csapatot rakott össze, kombinatív, villámgyors támadójátékuk élményszámba ment, és a „nagyokat” is megszorongatták. Személyes szimpátiánkat már rég kivívta a sportszerű csapat, sajnáljuk, hogy jövőre nem láthatjuk őket az OB2-ben.