A Világbajnokság előtt igyekszünk mindenkit megszólaltatni a keret tagjaiból. Ahogy érkeznek a válaszok, úgy kerülnek fel majd kisebb adagokban a nyilatkozatok. Íme az első csoport:
Vígh László:
„Ez a VB különleges lesz számomra, mivel most leszek először kezdő kapus egy felnőtt VB-n. Már csak utazó keret tagnak is hatalmas megtiszteltetés, de ez már több a jónál. Svédországban megéreztem egy felnőtt vb ízét és azóta erre vágyok.
Egy nagyon jó hangulatú és össztartó csapatot várok, akik utolsó lélegzetükig küzdenek a pályán egymásért és az országért. Szervezés kapcsán csak annyit várok, hogy minden igényt kielégítő, magas színvonalú lesz. Ezt a Czech Open-ek alapján merem ilyen határozottan kijelenteni.
Arról nem tudok annyira bőven nyilatkozni, hogy milyen volt az előző években a válogatott, mivel eddig csak 1 felnőtt vb-n voltam. De ahhoz képest abban más, hogy sokkal jobb a hangulat. Élveztük az edzőtáborokat, azt, hogy együtt lehetünk a többiekkel és játszhatunk, készülhetünk. A csapat erősségei, mint már említettem, az összetartás és küzdeni tudás. Ez segíthet nekünk túllépni a mélypontokon vagy nehéz helyzeteken.
Az ellenfelek... Ha közhelyes akarnék lenni, mondhatnám, hogy minden meccs 0-0ról kezdődik, de nézzük kicsit relatívabban: lengyelek ugyebár volt A-divíziós válogatott. Az EK-n játszottunk a Szarotky Novy Targ-al. Gyors, technikás, kemény és ami a legfontosabb, tudatos floorballt játszanak. Nem várok mást a válogatottól sem. A válogatottjuk gerince onnan van, kiegészülve svéd és finn ligákban játszókkal. Az én szememben ők a feljutásra a legesélyesebbek, meglepetés lenne ha megfognánk őket. Papíron a többi ellenfelünket verni kellene, de nem tudni, hogy az amerikai és holland csapat miben változott az utóbbi időben. A japán válogatottban ott van a lehetőség egy kiemelkedő teljesítményre, de reméljük ez nem ellenünk lesz.
A cél amit mindenki vár az, hogy előrébb lépjünk az előző vb-hez képest (magyarul: feljutás). Szerintem erről nem érdemes beszélni egyelőre. Reális célnak az elődöntőt tartom. Ha ennél jobbak leszünk, hát legyen. Nem vagyok ellenére. :-) De ha nem jutnánk tovább a csoportból, mindenféleképpen csalódásként érne.”
Füzi Gábor:
„Mint minden sportolónak, a címeres mezben való szereplés a csúcs, sőt ha egy világbajnokságon is részt vehet az már maga a tökéj. Jelenleg a 4. felnőtt világbajnokságomra készülök, s itt mondom/írom először, hogy egyben az utolsóra is, mivel hosszú gondolkodás után úgy döntöttem, a VB után visszavonulok a válogatottságtól, és átadom helyemet a tehetséges fiataloknak. Mielőtt azonban ezt megtenném, szeretnék maradandót alkotni ezzel az új, megfiatalított csapattal. Anno 2002-ben, 22 éves zöldfülűként teljesült az álmom, most 8 év után azt mondhatom, hogy kellő nemzetközi rutinnal és 35 válogatott mérkőzéssel a hátam mögött az egyik vezére szeretnék lenni a magyar válogatottnak. Ha nem is elsősorban a góllövésben, de védekezésben és a csapat mentális összetartásában mindenképp számíthatnak rám társaim. Közel két évet készültünk erre a feladatra, ami közben voltak fájó visszalépések és sérülések, de a mag, a gerinc minden táborban képviseltette magát. Ebben bízom nagyon, hogyha a felkészülés nem is volt tökéletes, majd ott kint, a himnusz felcsendülése után, mindenki inaszakadtáig hajt a győzelemért, s elmondhatjuk, hogy mi aztán megtettünk mindent. A kapitány korábban a célt úgy fogalmazta meg, hogy a csoportból szeretne továbbjutni. Mi játékosok meg azt mondjuk, hogy tovább is jutunk! A csapat erőssége, hogy ha kell, nagyon tud küzdeni. Ehhez elengedhetetlen lesz, hogy elsősorban mindenki magában bízzon, de akkor sincs nagy baj, ha esetleg aznap nem megy valakinek, hisz ott van még az örökös gólkirályunk, az elnyűhetetlen Olink, a VB-ken csúcsjátékot mutató Kovács Gerink vagy éppenséggel a bizonyításra váró újoncaink. Az ellenfeleket többnyire ismerem, sokukkal még Finnországban találkoztam, tehát azt kell, hogy mondjam, köztük is akadnak öreg rókák. Így kemény csatákat, nagy küzdelmeket várok, melyek végén mi hagyjuk el győztesként a játékteret. Tippem szerint a csoportelsőségért a lengyelekkel vívunk majd nagy csatát, de Japán is okozhat kellemetlen meglepetést számunkra. Nehéz tippelni, ezért bízunk benne, hogy minél több szurkoló bíztat minket a helyszínen, s így segítenek át minket a nehéz pillanatokon. Hajrá Magyarok!”
Liebe György:
„Várom a VB-t, kíváncsi vagyok, mit tud az új csapat. Tippelgetésbe, illetve bármiféle esélylatolgatásba nem kívánok belemenni. Úgy érzem, a csapat megfelelően végigcsinálta a felkészülést, meglátjuk, hogy sikerül. Mindenesetre, ahogy a társaságot ismerem, győzni akarásban nem lesz hiány, és ahogy egy hónapja is írtam: mindenki minden tőle telhetőt meg fog tenni a jó szereplés érdekében.
Egy egységes, alázattal játszó magyar csapattal lennék elégedett, ami szép játékkal nyer, vagy ha úgy adódik, emelt fővel marad alul.”
Kovács Gergely:
„Az egyetemi VB után úgy jöttem haza, hogy legszívesebben indultam volna tovább a felnőttre. Szerencsére a lelkesedésem megmaradt, nagyon várom már, hogy játszunk. Nagyon nem tudom elhelyezni tudásunkat, mert a legjavát eddig nem nagyon tudtuk adni edzéseken, de remélem mindenki csúcsformában érkezik majd Ostravába. Cél az elődöntő, ez várhatóan a japánok elleni meccsen dőlhet majd el. Mivel nagyon kevés nemzetközi meccset játszunk, így nem nagyon tudjuk, hogy hol tartanak ellenfeleink, de a lengyelek, németek biztosan nagyon erősek lesznek. Remélem sikerül egységesen valami nagyot dobni, és akkor akár...”
Willi Tamás:
„A célunk biztos az lesz a VB-n, hogy megint elérjük a legutóbbi jó eredményt. Véleményem szerint ez reális elképzelés, mert a mi erősségünk abban áll, hogy minden egyes játékosunk fejlődött és kb. azonos szinten áll. Tehát nem csak egy-két játékostól függ a csapat teljesítménye, eredménye, mint például néhány ellenfél csapatánál. Ha okosan játszunk és erősen összetartunk, nagyon sikeresek lehetünk. Az amerikai, és a lengyel csapatot tartom a legveszélyesebb ellenfelünknek.
A VB nagyon fontos lesz a magyar floorball fejlődésének. Vegyünk példát a lettektől, akik saját erejükből és külföldön szerzett tapasztalataikból fel tudtak zárkózni a legjobbak közé. Hiszek abban, hogy pár éven belül a magyarok a svédek, csehek, finnek, stb. ellen játszhatnak.”
Duró Norbert:
„Nagyon jó hangulatra számítok, sok nézővel, látványos játékkal, és jópár küzdős meccsel, amiből minden remény szerint mi kerülünk ki győztesen! Mivel idén mutatkoztam be a felnőtt válogatottban, ezért nem tudok nyilatkozni az előző válogatottról, viszont én úgy érzem, hogy fiatalodott a csapat, sokan bizonyítani akarnak majd, így nem lesz megállás! A csapat erőssége lehet ez a bizonyítani akarás, reméljük ez nem vált át görcsösségbe! A társaság elég sokszínű, van sok rutinos, van fiatal, van észjátékos, van küzdős. Reméljük mindenki hozza idei legjobb formáját!
Jó kérdés, hogy az ellenfelek mire lehetnek képesek. Lengyelek: valószínűleg a legkeményebb meccs lesz, ha nyerünk nagy előnyhöz jutunk. USA: én speciel semmit nem tudok róluk, maximum annyit hogy van 2-3 ember, akit meg kell tudni fogni. Hollandia, Japán: Nyernünk kell! (Ez nem az ellenfél lenézése, hanem tényleg kötelező.) A csoportból továbbjutást mindenképpen szeretnénk elérni, aztán szeretnénk felülmúlni a legutóbbi eredményt. Reméljük sikerül! Igazán elégedett a feljutással lennék!:)
Számomra személy szerint ez a VB a bemutatkozás a felnőtt válogatottban. Célom, hogy minél több tapasztalatot szerezzek, és kellemes csalódást okozzak.”
Utolsó kommentek