Az „év meccse” hamisítatlan derbit hozott: számos szurkoló, felfokozott hangulat a pályán és azon kívül is, kemény, harcos játék, sérülés, kimaradt helyzetek, meg nem adott gólok, kiállítások garmadája, színészkedés, nézőknek kiintések, dráma és fordulat, játékvezetői ítéletek megkérdőjelezése, egyszóval volt minden. Ha szemkápráztató játékot nem is láthattunk, és a taktikus védekezés szerelmesei sem lehettek túlzottan elégedettek – ha csak a teljesen tiszta, ajtó-ablak ziccerek mennek be, akkor is 15-15 az eredmény -, de azok, akik nagy küzdelemre és szikrázó légkörre számítottak, nem csalódtak. Úgy is fogalmazhatnánk ordas nagy sportközhellyel élve: „a tét rányomta bélyegét a mérkőzés képére”. Nagy vonalakban azt kaptuk, amit vártunk, pontosabban a több lehetséges alternatív kimenetel egyikét, illetve többnek a keverékét prezentálták a csapatok. Bár három harmadból állt a meccs, valójában két ellentétes félidőt láthattunk két kulcsmomentummal. 

A törökbálinti csarnokban már jóval kezdés előtt gyülekeztek az érdeklődök- hiába, a jó helyek hamar elfogynak Törökbálinton -, akiknek száma jóval meghaladta a szokásosnak mondható átlagértéket. A vendégcsapatot külön busz kísérte el, így mintegy 50 narancsmezes, sálas szurkoló buzdította övéit, de rajtuk kívül is igen szép számban látogattak ki az érdeklődők, így a jó hangulat már 20 perccel kezdés előtt is garantált volt. Az „ünnepi” alkalomból végre működés közben láthattuk az eredményjelzőt is! A kérdés már csak annyi volt, hogy a csapatok mennyire szolgálnak rá az érdeklődésre, és hogy mennyire hat motiválóan és/vagy bénítólag a tét és az érdeklődés… Fejünkben akaratlanul is ott motoszkált a tavalyi ARES HC/Top Floor – SZPK, amely igen hasonló körülmények közt került megrendezésre, és a narancsosok látványos leblokkolása mellett megdöbbentő, 15-2-es eredményt hozott. 

A kósza gondolatok 3 perc elteltével már egyenesen deja vu érzésbe csaptak át: előbb Dombauer ugratta ki zseniálisan Pajort, aki megszerezte a vezetést 2:03-nál a kivetődő Bagi mellett okosan elhúzva a labdát, majd rá 50 másodpercre egy szabadütést Bagi Hollósi elé paskolt, az ifjú csatár pedig nem hibázta el a kipattanót. Az SZPK láthatólag nagyon – túlságosan is – felpörgött játékosai egyáltalán nem találták a ritmust. Nincs jobb szó, egyszerűen a görcsösség, a pánik, a tét miatti idegesség jelei látszottak. Nem egy ártalmatlan szituációban elpasszolt labda landolt Dombauer vagy Pajor ütőjén, akik ezek után 2 az 1, 3 a 2 vagy éppen 3 az 1-ben mehettek ellenfelükre. A helyzetek tömkelege azonban vagy egyszerűen kimaradt a pontatlan lövések révén, vagy a védők korrigáltak, és szedték össze a labdákat a menetrendszerű középre passzok után. A hazaiak kezében is megremegtek az ütők döntő szituációkban… 

Az első néhány perc játéka a Krokodilokat még inkább feltüzelte, az addig is megilletődött SZPK pedig még inkább kiszolgáltatottnak tűnt. Benne lógott a levegőben, hogy pár percen belül születik még 1-2 Krokodil találat, ami döntő lehetett volna az ellenfél lélektani megtörése szempontjából. Így érkezett el az első fordulópont: Kautcner súlyos sérülése. Az ártalmatlan szituációban bekövetkezett térdsérülés percekig tartó ápolást eredményezett, így a kezdeti néhány perc lendület után kényszerű pihenő következett. A Krokodilok gólok okozta eufóriája értelemszerűen alábbhagyott, az SZPK pedig valamelyest rendezhette sorait fejben. 

Érezhető volt, hogy a következő találat sorsdöntő lehet. Ezt ki más is szerezhette volna, mint Szabó Tibi (természetesen Haris labdájából): 2-1 a harmad vége. 

A játék nagy iramban folyt, zaklatott jelleggel, kőkemény belépőkkel és szerelésekkel. Akinek sikerült 3 pontos gyors passzt megcsinálnia, az azonnal helyzetbe került. Ezzel együtt leszögezhetjük, hogy a tapintható feszültség kapkodást szült, egyik csapat sem tudta megnyugtatni a játékszert, így a mérkőzés egy mindent 1 lapra feltevő, nyíltsisakos őrült rohanásba ment át. 

A második harmadban kiegyenlítődött a játék képe, de a vendégeken átok ült. Samu Balázs kapuját a hálóőrön és a blokkoló védőkön túl a gondviselés is védte, de Bagi sem panaszkodhat az égieknél… számolatlanul születtek a kapuvasak, a máskor biztos kezű támadók óriási helyzetekből küldték a labdát a sztratoszférába. László egy szezonra való ziccert nem tudott értékesíteni, de a mezőnyben és labdaszerzésekben igen hasznos Galsai sem mostanában zárt pont nélkül ilyen szituációk után. Állandó veszélyt jelentett Szabó Tibor is, de az SZPK gólgyárosa sem tudott betalálni, ahogy Bedőnek is sikerült 2 méterről az üres kapu fölé pörgetnie. A Krokodilok ennek ellenére nem panaszkodhattak, ugyanis 3 keresztpassz utáni kapáslövés is utat talált az ellenfél hálójába, ezzel már 5-1 állt a kijelzőn. 

Az SZPK helyzetek száma egyre nőtt a 30. percet követően, fokozatosan átvették az irányítást és radikálisan csökkent a Krokodil ziccerek száma, de továbbra is makacsul tartotta magát az 1-es az eredményjelzőn. A „kihagyott helyzetek megbosszulják magukat”, szokták mondani: a Krokodilok ha szereznek még 2 gólt, vagy csak egyszerűen ők lövik a szünet után az elsőt, alighanem megnyerik a meccset. Ez nem történt meg, Szabó József pedig már a meccs előtti interjúban felhívta a figyelmet az ellenfél hajárira… Egy olyan mérkőzésen, amikor az egyik félnek szinte semmi nem megy be, de záporoznak a kapuvasak és a lövések, általában csak az első találatot nehéz megszerezni, ami felszabadítja a görcsből a játékosokat. 1-5-nél 15 perccel a vége előtt nincs mit veszteni. 

Az a gól pedig megszületett – második kulcsmomentum -, a feltámadást pedig korántsem a nagy góllövők hozták el: László centerezett a kapu mögül, az egész meccsen nagyot küzdő Füzi pedig közelről passzolt a hálóba. 24 másodperccel később Haris passzát Móricz váltotta gólra – szezonbeli első gólja a védőnek. Azonnal jött a hazai időkérés, de az úthenger hosszas nyektetés után „bepöccent”. A vendégek végleg túltették magukat a görcsösségen és talán először hitték el a kívülálló nézők számára is látható módon, hogy meg lehet fordítani a mérkőzést. Megjött persze a szurkolók hangja is, de 10 percig nem jött újabb találat, csak kiállítások tömege. Az 56. percben aztán László végül csak betalált, ezzel karnyújtásnyira hozván a pontszerzés lehetőségét. Az egyenlítést pontosan 3 perccel később 58:23-nál hozta össze Darai Bence és az egyik legjobb teljesítményt nyújtó Váradi: két kényszerítő után közelről pörgetett a meginduló védő a hálóba: 5-5. 

Az utolsó 1,5 perc maga volt a vegytiszta őrület. Az adrenalin túltengés elképesztően kemény ütközéseket, és óriási hajtást eredményezett: a taktika és a védekezés fogalmának teljes zárójelbe tételével mindkét csapat „all-in”-t mondott. Mind a két fél meg is szerezhette volna a győzelmet, de óriási blokkoknak köszönhetően végül maradt a pontosztozkodás… 

A döntetlen igazságosnak mondható, mert körülbelül a 30. perc környékén szinte megmagyarázhatatlanul – értsd: semmilyen különleges esemény, időkérés, kiállíás vagy gól nem történt – nagyot fordult a játék képe, így az első fél órát egyértelműen a Krokodilok nyerték nem csak gólokban, de pontozással is, de a második 30 perc a vendégeké volt. Az SZPK bizonyította, hogy a narancs szív nem csak egy önmaguk számára teremtett mítosz, és sikerült átlépniük azon a jelenségen, hogy fejben nem bírják az igazán sorsdöntő meccset (ARES mérkőzés, DFSE elleni elődöntő két évvel ezelőtt). Különösen nagy fegyvertény, hogy mindezen meccs közben tudtak úrrá lenni. Lehet, hogy sokan látványosabb játékot vártak volna, de egy ilyen téttel bíró derbi esetén ez hiba volt. A küzdelmet, az izgalmat és a fordulatot megkapták a semleges nézők, elégedetten mehettek haza… hiányérzet csak a néhány focipályára való jelenet miatt maradhatott, de tudjuk be az adrenalinnak…