Perje Edina éveken át volt a Komárom női csapatának emblematikus figurája. Szemet szúrt nekünk, hogy a válogatott korábbi alapemberét manapság nem nagyon láttuk ütővel a kézben, szép csendben a szeretett játékszer a sarokba került az iskolatáska mögé. Az okokról és a hogyan továbbról kérdeztük egy rövidke interjúban. Bízunk benne, nem ez az utolsó írásunk róla, de a következőben már ismét narancs mezben elért tetteiről szól! 

FFR: - Mindenki Edusa már nincs az SZPK női csapatának névsorában. Hogy lehet ez? 

P.E.: - Valóban nem szerepelek már a névsorban. Nos, sajnos úgy alakult, hogy egyetemi tanulmányaim miatt már nem jut időm a floorballra. Heti egy edzésre sem tudok hazautazni, edzés nélkül pedig nem sok értelmét látom meccsre járni. 

FFR: - Végleg befejezted, vagy csak ideiglenesen? 

P.E.: - Bevallom őszintén, egy ideig még élt bennem a remény, hogy ez csak egy ideiglenes állapot, és hamarosan újra visszatérhetek a pályára. De nagyjából már kirajzolódott az elkövetkezendő féléveim felépítése, és marad ez az időhiány. Továbbá úgy néz ki jövőre fél évig Olaszországban fogok tanulni és ilyen hosszú idő után pedig már nem érzem úgy, hogy én még vissza tudnék rázódni a régi kerékvágásba.  

FFR: - Mi adta meg a döntést, hogy a floorball háttérbe szoruljon? 

P.E.: - Mint azt említettem az iskola. Át kellett értékelnem a dolgaimat, és arra jutottam, hogy jelenleg az iskola a legfontosabb.  

FFR: - Számos alkalommal szerepeltél a válogatottban is. Mi volt a legszebb emléked? 

P.E.: - Rengeteg szép emlékem van a válogatottal kapcsolatban. Sok barátot sikerült szereznem, többükkel azóta is rendszeresen tartom a kapcsolatot. Rengeteget tanulhattam/tanulhattunk Varsányi Zsuzsától és Strauss Tomitól is, de ugyanúgy az idősebb játékosoktól is.

3 Világbajnokságra sikerült eljutnom, és mindegyik egy felejthetetlen élmény marad.  

FFR: - Mivel töltöd a napjaidat edzés helyett?

P.E.: - Mivel nagyon sokat vagyok iskolában(általában reggeltől késő délutánig, de van, hogy estig)így nem sok mindenre jut időm a tanulás mellett. Amikor tudok és az időjárás is engedi, elmegyek futni, vagy csak szimplán a barátaimmal vagyok, és amit a legjobban szeretek/szeretnék/ pihenek. 

FFR: - Kijársz a meccsekre? 

P.E.: - Természetesen, amikor csak tehetem kimegyek a hazai meccsekre és szurkolok a lányoknak a pálya széléről. 

FFR: - Nem fáj a szíved, amikor a többieket látod a pályán? 

P.E.: - Dehogynem!!! Már csak ha rájuk gondolok összeszorul a szívem, hiszen olyanok, mint a testvéreim, és nagyon hiányoznak nekem. De persze, amikor a pályán látom őket még rosszabb, hiszen a nézőtéren teljesen más a hangulat, mint a pályán és a kispadon. 

FFR: - Mi a véleményed a mai SZPK-ról? Nicole külföldre távozott, te sem állsz rendelkezésre. Mire lehet képes így a csapat? 

P.E.: - Úgy gondolom, hogy ez egy igazán jó csapat, az idősebbek a rutinjukat, a fiatalok pedig még a frissen szerzett tudást, tapasztalatokat teszik hozzá a csapat munkájához, ezért működik jól ez a szerkezet. Az edzők is remek munkát végeznek, és a csapaton belüli hangulat is nagyon jó, összetartanak, nincsenek súrlódások, ez is sokat hozzátesz a teljesítményükhöz. Örülök, hogy a lányok továbbra is ilyen kitartóak, és küzdenek :) Nagyon büszke vagyok rájuk, de mindig is az voltam. Nicole-ra nagyon büszke vagyok, de ezt is már többször is elmondtam (ha olvasná, innen is puszilom :))

Az, hogy mire képes a csapat, azt jól tudom, már csak hinni kell benne.  Ők is tudják mire képesek, és én nagyon szurkolok nekik, hogy egy dobogót sikerüljön elérni a szezonban.