Lassacskán közeledik a holtszezon vége, és a hétvégén már európai focimeccseken tesztelgettük a leporolt gömböt is, melynek színt kell vallani valamikor az eljövő napok folyamán (az Inter meccs 89.percében voltak kétségeink…). A hétre még beterveztünk két nagyszabású riportot is, melyek közül az elsőt nagy örömmel prezentáljuk! A világháló szövevényes hálójában a fonál másik végén Füzi Gábor, az SZPK frontembere!

Füfkét aligha kell bemutatnunk a nagyközönségnek -.ha így kéne tennünk, nem nagyon érdemelné meg a Legendák rovatban való szereplést:). Az SZPK meghatározó egyénisége híres szókimondó,őszinte stílusáról, szinte védjegye a kekeckedés, csakúgy mint csupaszív játéka, klubja iránti rajongása és a válogatottsággal kapcsolatos feltétlen elkötelezettsége.  Nem nagyon akad olyan téma, amiben ne hallatná véleményét, így mi is alaposan kifaggattuk! Várakozásainknak megfelelően – vagy még azon is túl - nagy alapossággal és körültekintéssel válaszolt (saját bevallása szerint 2 napi munka rejlik benne, ezt külön köszönjük, ahogy a csatolt képet is), ezzel megszületett a blog történetének leghosszabb riportja. Mindenki kapjon maga mellé némi majszolni valót, dőljön hátra és szánjon rá pár percet, hogy meghallgassa „comboy” véleményét szinte minden floorballos témakörben!

FFR: - Kezdjük az elején a storyt: mikor ismerkedtél meg a floorballal és hogyan? Előtte sportoltál valamit?

F.G.: Testnevelés tagozatos iskolába jártam, így számos sportot kipróbáltam. Egyesületi keretek között fociztam és e mellett vevő voltam minden újra. 20 évesen, középsuliban, az 5. évemen technikusnak tanultam, amikor tesiórán Bognár tanár úr megjelent szettütőkkel a kezében és 3-3 ellen játszottunk valami teremjégkorong félét. Nagyon megtetszett. Tóparti gyerekként, télen állandóan a jégen voltam, s sötétedésig nyomtuk a hokit, így különösen megfogott. 1999. november 22-én rendezte meg Galambos Tomi az első Nokia Kupát, s lementem megnézni miféle sport ez. Ott unokatestvérem, (Nánási András OIII-as játékosunk) elhívott a következő edzésre. Természetesen elmentem, s magától érthető módon egyből a kapuba találtam magam, hisz kapushiányban szenvedett az akkori bulicsapat. A másik oldalon mostani edzőnk, Illés László ült a maszk alatt és bontogatta szárnyait. :) Fájós térdre hivatkozva a kapuból hamar sikerült kimenekülnöm, s innentől már semmi sem állhatott útjába floorball pályafutásom kezdetének. Majd 2000. január 20-án, azaz napra pontosan 8 évvel ezelőtt, az SZPK tagjainak sorába is felvettek.

FFR: - Mi ragadott meg benne, és minek hatására kezdtél el komolyan foglalkozni vele?

F.G.: Mint írtam, imádok jégkorongozni, ezért egyből megfogott a sport dinamikája. E mellett a kéz- és lábmunkának is nagy szerepe van, amiben szintén nem voltam elmaradva, a fentebb említett előképzettség miatt. Legvégül elengedhetetlen ebben a sportban a gondolkodás, a megfelelő ütemérzék, a nagyszerű meglátások, passzok stb. No ez utóbbi a kezdeti időkben abszolút nem volt meg. :) Azokat a sportokat szeretem, ahol meglehet dögleni egy edzés vagy mérkőzés alatt. Szeretem magam kifutni, akkor tölt el igazán a boldogságérzet. A floorballnál erre rátaláltam, s kezdetektől fogva komolyan vettem, mint mindent, amibe belevágok. A korábbi „futóbolond” és „öncélú” játékomat folyamatosan átvette az észszerűség. Egy idő után már nem a gólszerzés jelentette a legnagyobb örömöt számomra, hanem a pontos passzok és asszisztok minél nagyobb arányban történő megjátszása. Úgy érzem a statisztikák ezt hűen tükrözik, tehát agyban is felnőttem a sporthoz. :)

FFR: - Mikor belevágtál, gondoltad volna hogy ilyen szintre fejlődik a sportág?

F.G.: Kezdetekkor megtudtam számolni a két kezemen a klubok számát és látásból ismertem az összes akkori floorballban mozgó embert. Mára ez olyannyira megváltozott, hogy csak ámulok-bámulok. Azonban ez az 1200 körüli igazolt játékosadat rögtön el is gondolkodtat, hogy pl. ha korábban többet áldoztunk volna a játék megismertetésére, akkor most mennyivel előrébb tarthatnánk. Saját klubomnak – mint minden vállalkozásnak az életben – kb. 10 év kellett, hogy elismerjék és nyugodt szívvel azt mondjuk, megérte anno belevágni. Az SZPK idén lesz 10 éves, s szerencsére a város mára már figyelemmel kíséri sportunkat, elismeri munkánkat és értékeli eredményeinket.

FFR: - Mi a legkellemesebb emléked, amire visszaemlékszel?

F.G.: Az elmúlt 8 évben számos örömöt okozott nekem ez a sport. Jó közösség, nagyszerű csapat, kupagyőzelmek, válogatottság, VB-k, edzőség, K-Ny-Bp Gála és még hosszan sorolhatnám. Ebből kiemelni a legkellemesebbet nagyon nehéz. Talán 2003. november 14-én Komáromban, a szlovénok elleni Hungária Kupa mérkőzés az, amikor hazai pályán 600 néző előtt betaláltam, s végül nyertünk is. Akkor tejes extázisba kerültem. Maga a körítés, a szurkolás, a gratulációk és úgy az egész tökéletes volt.

FFR: - Mi a legnegatívabb, amit szívesen elfelednél?

F.G.: Talán a legfájóbb – ami mai napig kísért – hogy a volt focis társaim, haverjaim, nem fogadják el ezt a sportot. Ez folyamatos belső őrlődést eredményez, amit nem tudok kezelni. Amikor Komáromban játszottunk válogatott meccseket, akkor sem tiszteltek meg jelenlétükkel a nézőtéren, pedig minden érző ember számára fontos, hogy olyankor ők is drukkoljanak. E mellett a Debrecen elleni aranygólokkal elbukott két mérkőzés is erősen megviselt, s egyértelműen a legnegatívabb floorballos élményeim közé sorolnám.

FFR: - Van valami, amit másként csinálnál, ha tehetnéd?

F.G.: Ez egy nagyon általános kérdés, nem tudom mire érted. Természetesen mindent megváltoztatnék, amivel nem értek egyet. Makacs, öntörvényű vagyok, de kompromisszumképes! Ha valami nem úgy van, ahogy azt elképzeltem vagy szeretném, felidézem magamban fater kedvenc mondatát: „Miért nem mindenkit én csináltam?!” :)

FFR: - Hogy néz ki a te álomsorod, azaz körülötted 4+1 játékos, ha Magyarországról bárkit választhatnál?

F.G.: Aki egy kicsit is ismer, kívülről fújja az álomsorom. Végy egy jó Füzit és melléje még ötöt, majd az egyiket ültesd kapuba. Ez a titok nyitja! :) Ha komolyabb választ kérsz, ahhoz érvelnem is kell. Általában mindenki azokat a játékosokat választja maga mellé, akikkel jól összetud játszani, hasonló a játékstílusa, mentalitása stb. Ezért olyan álomsor is kijöhet, amit többen nem értenek és talán meg is mosolyogják. Ennek tükrében, az én kapumban az a  Horváth Péter ül, aki, ha edzésben van, messze a legjobb magyar kapus jelenleg Magyarországon. Döbbenetes bravúrokra képes és ha elkapja a fonalat szinte lehetetlen gólt lőni neki. Sajnos tanulmányai miatt, edzéshiányban szenved, így mostanság be-becsúszik egy-két potya neki, de ez semmit sem von le érdemeiből. A csapatom többi tagja gépekből állna, mert a darálós játék híve vagyok, ezért örökmozgókat építettem gépezetembe. A védelem oszlopos tagjai Kovács Gergely (CH) és Odor József (Neumann), akik megalkuvást nem tűrően hajtanak, s remekül csatlakoznak a támadásokhoz. Negatívumként előbbinek a dumát utóbbinak a néha felesleges felfutásait tudnám megjegyezni. Centerként, 10-ből 9 megkérdezett Mujahid Tamást (ARES/Top Floor) választaná. Miért pont én lennék a kivétel? A tökéletes gép megtestesítője, de ettől függetlenül kritikát neki is írnék. Jó lenne hallani a pályán! Csatársorba azt a Benkei Lászlót (SZPK) emelném, akivel az elmúlt években jó ha 10 percet játszottam együtt (másik sorban játszik), de mégis az a 10 perc olyan pluszt ad az embernek, hogy mindenféleképp ott a helye az álomsoromban. Remek előkészítő- és befejező ember, helyezkedésben, kényszerítőkben jeles, de ugyanakkor a hisztiben is. :) Tehát az álomsorom: Horváth P. – Kovács G., Odor J., Mujahid T., Benkei L., Füzi G.

FFR: - Sokszor hangoztatod, hogy célod, hogy az SZPK bajnok legyen egyszer. Mit gondolsz, mikor jöhet el a pillanat?

F.G.: Ha a sportunk ugyanabba a mederbe folyna, mint évekkel ezelőtt, akkor azt mondanám, hogy mára már min. egyszeres, max. háromszoros bajnokcsapat lennénk. A sportágunk fejlődésével azonban bekövetkeztek a nagy átigazolások. Többnyire Budapesten, de vidéken is megfigyelhető már. A szívem azt mondja: Nemár!, de az eszem meg azt: időszerű, természetes. Visszakanyarodván a kérdésre: A pillanat akkor fog bekövetkezni, amikor minden összejön! Mi még mindig a saját nevelésű játékosokra építünk, tehát nálunk egyszerre, egy időben kell összeforrni a csapatnak és a lehető legjobb idényt nyújtania, hogy esélyes lehessen a végső sikerre. Most újabb generációváltás zajlik csapatunknál, de ennek ellenére versenyben vagyunk az aranyért. Tehát nem adjuk fel, dolgozunk tovább és hamarosan eljön az a pillanat, amikor az „összevásárolt” alakulatok felett a saját nevelés győz. Ez már Debrecennek sikerült és a Diamonds is jó úton jár.

FFR: - Mi a véleményed az idei mezőnyről? Melyik csapatokban látsz még potenciált, ami a közeljövőben (elkövetkező néhány szezon) előjöhet?

F.G.: Ez a kérdés kb. olyan, mint mikor a politológust vagy a közvélemény kutatót megkérdezik, hogy mit vár a választási kimeneteltől, ezért roppant nagy súlya van a véleményemnek. :) Az elkövetkező 3 év meghatározó csapatai a jelenlegi első 3 csapat lesz. Az ARES/Top Floor öregjei és fiataljai annyira egymásra találtak, hogy ha ez az egység szét is bomlana, Pavelka manager nyomban megszerezne bárkit/ket a magyar mezőnyből, hogy a hiányzó játékost/okat pótolja. Az SZPK-nál és a Diamondsnál olyan munka folyik, ami elengedhetetlen a siker fenntartására, azaz ezek az eredmények a jövőben is várhatóak lesznek. A Debrecenben folyó munka is példaértékű, de érzésem szerint a játékosok továbbtanulásai miatt, már csak a dobogó alsó fokáért fognak a jövőben küzdeni, de ennek ellenére a meglepetés minden évben bennük lesz. A Krokodilok hanyatlani fognak, ha továbbra is azon megy a vita csapaton belül, hogy az értékes bőrükből cipőt, táskát vagy kalapot csináljanak. Ágoston Zsolt csapatában nincs megfelelő számú minőségi játékos, így potenciált, további erősítésig nem látok bennük. A Mesehősök számomra örök tabu, megjósolhatatlanok. Annyi azonban biztos, hogy ebben a formációban nem éremképesek. Egriekről korábban kifejtettem véleményem, míg a miskolci fiúk, ha nem vesznek be egy-két jégkorongost, akkor nem sok jövőt jósolok nekik, főleg ha Szabó Ákosra valaki lecsap a környékből. Torpedónak, pedig akkora mázlija volt az elmúlt években a bennmaradást illetően, hogy maga a világ 8. csodája lenne, ha az osztályozón megtartanák az első osztályú tagságukat. A most eséllyel pályázó OB.II-es csapatokat nem ismerem, így nem is bocsátkoznék jóslatokba.

FFR: - Milyen más céljaid vannak még, amit el szeretnél érni pályafutásod során? Meddig tervezel játszani?

F.G.: Idén leszek 29 éves, tehát nem években számolnám a pályafutásom végét, hanem inkább mérkőzésszámban. Terveim szerint a 200. bajnokit szeretném elérni (jelenleg 103), valamint természetesen minimum egy bajnoki- és kupaarany. Válogatott szinten Prága (VB) és talán egy picit motoszkál bennem az 5.VB-m (2010. Finnország) elérése is. Óriási lenne, de – hála égnek – nagyon jönnek a fiatalok. Ahhoz már erősen fel kell kötni a gatyát. Ha addig az én fejemet be nem kötik, Füfke nagy valószínűség szerint, beszáll a harcba. :)

FFR: - Ha jól emlékszünk, egy ideig edzősködtél is a női csapat élén, valamint az Eötvös csapat mellett. Miért vállaltad el a feladatot? Milyen emlékeket őrzöl?

F.G.: Az SZPK női csapatának irányításával már korábban „nyúztak” a lányok, hogy vállaljam el, mert kihalt a motivációjuk. Sárosi Csaba, akkori edző is jelezte az elnökségnek, hogy kevésnek érezi magát a további irányításhoz. Mivel köztudottan képtelen vagyok nemet mondani, annak ellenére elvállaltam, hogy tudtam rengeteg dolgot csinálok mellette. Nagy elánnal láttam neki a feladatnak, de rövid időn belül beigazolódott, hogy a sokrétű elfoglaltságaim miatt, nem tudom beletenni azt a minőségi munkát, amit a saját elveim megkívánnak. Sokan támadtak azzal, hogy mivel nem jöttek az eredmények, fél év után azért hagytam „cserben” a csapatot. Különösebben nem foglalkoztam ezzel, mert a lányok szeme mindent elárult, amikor bejelentettem a sajnálatos hírt. Számomra ez volt a legkellemesebb emlék. :)  Az Eötvös történet egy külön dimenzió, ami a mai napig is tart. Ha számokkal akarnék dobálózni: 4 év, 11 diákolimpiai indulás, 7 arany, 3 ezüst, azaz egyetlenegy alkalommal búcsúztunk a csoportkör után. Ezek az eredmények elsősorban a professzionális körülményeknek köszönhetőek, melyeket egy remek manager (Lukács Csaba) teremtett meg a tatai iskolában. Oldalakat lehetne írni, honnan hova fejlődtünk, de ehhez kellettek azok a diákok is, akik fantáziát láttak egy új sport megismerésében. Természetesen voltak és vannak olyanok, akik már konyítottak a floorballhoz, de ez édeskevés a sikerhez. A csapatot össze kell rakni úgy, hogy az megállíthatatlan legyen. Ehhez próbáltam valamicskét hozzátenni, s nagyképűség nélkül állíthatom, sikerült átültetnem az Eötvös szívet minden egyes játékosomba. Óriási élmények, s szerencsére sokkal kevesebb kudarcok ötvözik az edzői ténykedésemet. Furcsa egyes szám első személyében beszélni, mert inkább maga az Eötvös team érte el ezeket a szép sikereket, beleértve Lukács Tanár urat, játékosokat és jómagamat. Hihetetlen, de szinte már elvesztett mérkőzéseket hoztunk vissza a sírból, hazai pályán 900 ember előtt – a születésnapomon – nyertek a lányok döntőt, e mellett, hatalmas rangadók, nagyszerű győzelmek, öröm- és bánatkönnyek, mind-mind olyan emlékkel gazdagítottak, amit sosem fogok elfelejteni. És mindezt, egy ominózus Nokia Kupán történtek indították el, amikor is leültem – látásból ismert – Lukács Csaba tanár úr mellé és elkezdtünk beszélgetni…

FFR: - Pályafutásod végeztével gondolsz edzői karrierre?

F.G.:Elképzelhető, bár jól át kell gondolnom, hogy belefér-e majd az akkori életembe. Nem akarom túlvállalni magam, egyszer már beleestem ebbe a hibába. Szóval, erre a kérdésre térjünk vissza a későbbiekben. :)

FFR: - Milyen játékosokat válogatnál az általad edzett csapatba? Mit tartasz a legfontosabbnak?

F.G.: Csak olyan játékosokat válogatnék csapatomba, akik szájhúzás nélkül elfogadják edzői tanácsaimat. A legfontosabb, hogy hozzáállásuk, alázatuk példaértékű legyen, s emellett elengedhetetlen a csapat iránti SZÍV! Kegyetlen edző lennék, mert gépeket akarok látni a pályán, akik inuk szakadtáig hajtanak és ha kell megdöglenek a győzelemért. Ez az álmom, de jelenleg valahogy mindig kenyérre tudnak kenni a játékosaim, de egyszer eljön az én időm is! :)

FFR: - Ha válogathatnál a magyar mezőnyből, kiket vennél be mindenképpen?

F.G.: Kár lenne nevekkel kacérkodni, még a végén elbíznák magukat, hogy a Füzinél bevágódtak. :) A recept fent olvasható, aki magára ismer, az jöhet!

FFR: - Egyre több tehetséges fiatal nevelkedik fel, akik már ifjú korban elkezdenek a sporttal ismerkedni. Mit gondolsz, a legmagasabb szinten meddig lesz helye a kezdetek óta jelen levő „veteránoknak”, akik csak későn vágtak bele a sportba?

F.G.: Amíg, azok a veteránok, akik bevállalják ugyanazt az edzésmunkát, amit a fiatalok is elvégeznek, s a mérkőzésen sem lógnak ki, addig helyük van a csapatban. Lehet, hogy idővel már csak „eredménytartók” lesznek, de míg rutinjukkal hasznára vannak a csapatuknak, addig mindenféleképp támogatom szerepeltetésüket. Számos sportban megfigyelhető az „öregek” jelenléte, aztán amikor már nem úgy megy a játék, ahogy a csapat szereplése megkívánja, kell lennie annyi önkritikának, hogy azt mondja az illető, van nálam jobb, kiszorultam.

FFR: - Szinte védjegyed a kekeckedés és a szókimondó kritika:) Mi sem kerülhetünk el ilyen irányú kérdéseket… :) Szerinted miben lépett előre a sportág a pályafutásod ideje alatt, és mi az, amiben nem érezhető változás?

F.G.: Kialakult egy elégséges működés, ami a jelen állás szerint már többet kíván! Csapatok formálódnak, számtalan iskolában játsszák ezt a sportot és szerencsére egyre többen vagyunk. Egységes bajnoki rendszer, több osztály, utánpótlás bajnokságok és még sorolhatnám. Rengeteget változott az elmúlt időkhöz képest a játék is, ami pozitív, de a negatív dolgok engem mindig jobban érdekelnek, mert azokon kell / lehet változtatni. Pl. egy szembeötlő dolog a széthúzás. Olyan picuri ez a sportág Magyarországon, hogy együtt karöltve kellene vezetni, ehelyett meg megy az állandó sárdobálás. Fel kéne már nőni az embereknek ehhez a sporthoz, mert rohamléptekkel elmegy mellettünk, s mi csak nézünk, mint a moziban.

FFR: - Ha tehetnéd, mit változtatnál meg azonnal?

F.G.: A floorballért tenni akaró embereket fizetett pozíciókba emelném, s megszüntetném mindennemű más tevékenységüket. Két-három dolgot nem lehet egyszerre hitelesen és sikeresen csinálni. Ezeknek az embereknek az élére keresnék egy meccénást, aki hajlandó milliókat áldozni erre a sportra, s kinevezném tiszteletbeli elnöknek. Ennyit változtatnék, semmi többet, hidd el, ripsz-ropsz sínen lenne a floorball Magyarországon.

FFR: - Mi a véleményed az elnökség jelenlegi munkájáról?

F.G.: Sose minősítettem az elnökség munkáját, most se fogom. Megszavaztuk őket 5 évre, tegyék a dolgukat, majd mikor eljön a számonkérés ideje, mérlegeljük ténykedésüket. Addig azonban hagyni kell őket nyugodtan dolgozni.

FFR: - Mit hiányolsz esetleg?

F.G.: Kicsit hiányérzetem van a játékosok minőségét illetően. Lehet, hogy most sokakat megsértek, de muszáj kimondanom. Szerintem a floorballosaink zöme menekülőútként találta meg ezt a sportot, azaz, aki valahol nem volt sikeres, az itt kötött ki. Én azt látom, hogy a hazai játékos anyag fele, mozgáskoordinációs zavarral küszködik. Telitalpas futások, nyújtott lábmunka, borzasztó helyezkedési hibák, érthetetlen megoldások. Ezen játékosok „betörése”évet/ket vesz igénybe, egyszóval több fociról, kéziről, jégkorongról átpártolt sportolóval képzelném el ezt a játékot, akik zsigerből tudnak mindent.

FFR: - Egyre közeledik az időpont, amikor talán sikerül meghódítani a média világát is. Az elmúlt hétvégén több történt ezen a téren, mint eddig szinte bármikor. Látsz rá esélyt, hogy a floorball országosan elismert, és alkalmanként TV-ben, újságokban szereplő sportággá váljon?

F.G.: Fájó kimondani, de nem, egészen addig, (most ismétlem önmagam) míg nem jön egy meccénás, aki fantáziát lát ebben a sportban és beleölne milliókat! A média is a pénzről szól!!! Helyi újságok, tv-k, Nemzeti Sport x. oldalán lévő cikkecskék elérhetőek, de komolyabb média megjelenés még várat magára. Pár évvel ezelőtt azt sem tudtuk mi az amerikai foci, ki vagy mi az a Pats vagy Brady, de még a szabályokkal sem voltunk tisztában. Komoly pénzek és egy ismert médiaarc Árpa Attila, viszont nagy lökést adott a sportág megismertetésének. Ez hiányzik nekünk is! Addig kár álmokba ringatni magunkat, maradjunk a realitás talaján.

FFR: - A válogatott remekelt Svédországban. Számodra köztudottan a válogatottság az egyik legfontosabb és legmegtisztelőbb dolog. Milyen élményeid vannak a címeres mezben eltöltött időkről?

F.G.: Vitathatatlanul a legmegtisztelőbb, címeres mezben játszani. Voltam 3VB-n, egyetemi VB-n és szövetségi edzőként ifjúsági VB-n. Számtalan kellemes élménnyel gazdagodtam. Legkatartikusabb élményem: első VB-m Finnországban és az azt megelőző hónapok. Utólag csatlakozhattam a válogatotthoz (egy edzőmérkőzésen figyeltek fel játékomra), ami óriási öröm volt, de pár hétre rá elvesztettem édesanyámat, ami pedig óriási trauma. Ennek szellemében készültem és éltem meg újonc válogatottként a legszuperebb világbajnokságomat Helsinkiben. Egyszerűen tökéletes volt! Azóta sem tudta semmi felülmúlni. Persze megtisztelő volt az egyetemi válogatott csapatkapitányaként küzdeni a svédek vagy finnek ellen, s Illés Laci mellett is remek összhangban tudtam dolgozni a jövő reménységeivel, azaz az U19-es válogatottal. Beutaztam fél Európát, egyszóval nagyon sokat köszönhetek ennek a sportnak, de elsősorban a komáromi floorball „keresztapjának” Galambos Tamásnak. Ha ő nem hozza be városunkba ezt a játékot….

FFR: - Szerinted van feljebb is? A következő világbajnokságon elérhető a B csoport 1. helye?

F.G.: Ismételten egy határozott nem a válaszom. Ez most huzamosabb ideig nem lesz elérhető. A svédországi 2. hely óriási bravúr volt számunkra, s tudja mindenki, hogy ehhez az eredményhez a „magyar svédek” is kellettek. Nyílt titok, hogy vannak nálunk erősebb csapatok is a B-csoportban, s mivel most erőteljes fiatalítás van a válogatottnál, szerintem nem is erre kellene legfőképp koncentrálni.

FFR: - Hogy látod a válogatott mostani felkészülését? Van esetleg olyan játékos, akit hiányolsz a keretből?

F.G.: A válogatottság megtiszteltetés, senkinek sem kötelező! Sajnos sokan vélekednek máshogy a mai világban, pedig ismerek olyan embereket, akik a fél karjukat odaadnák, hogy akármilyen sportágban, címeres mezben hallgathassák a magyar himnuszt. Itt Magyarországon ez is máshogy működik. Lassan az 50-es keretből jó ha 20 állandó ember képviseli magát, ez elgondolkodtató. Ágoston Zsoltnak csak további kitartást tudok kívánni. A felkészülés egyébként tudatos, változatos és nagyon jó hangulat alakult ki a társaság gerincénél. Én különösen a félórás nyújtásokat kedvelem. Az egész szezonban nem nyújtok annyit, mint egy összetartás alkalmával. Eszméletlen jó gyakorlatokat vezényel Babály Laci erőnléti edző. Kiket látnék szívesen még a csapatban? Minden olyan magyar játékost, aki képes alázattal felkészülni egy világversenyre és átérezni annak súlyát, hogy Magyarországot képviselheti.

FFR: - Amikor elindítottuk az oldalt, rád is hivatkoztunk a legelső cikkben. Utána többször is kifejtetted a véleményed, akár pozitív, akár negatív irányban:) Sőt, te voltál az első, aki rajtunk kívül belátta a névtelenség szükségletét. Most megragadjuk az alkalmat, hogy erről is megkérdezzünk. Mi a véleményed az oldal működéséről? A kezdetekkor valami ilyesmi kifejletre számítottál? Mi az ami különösen tetszik, min változtatnál még, esetleg mit hiányolsz?

F.G.: Örülök a blognak. A szövetségi honlap beragadt a rajtnál vagy netán a boksz-ban kereket cserélnek rajta vagy nem is tudom hol tart az ügy, ezért kiemelkedő kezdeményezésnek tartom hogy beindult ez az oldal, hisz egy kicsit közösségkovácsoló ereje is van. Érezzük, tartozunk valahova és villoghatunk, hogy nekünk is van olyan „honlapunk”, ami tartalmas és szórakoztató. Az írások hihetetlen jók…ennyi elég is a dicsőítésből. A névtelenséget továbbra is támogatom. Amit negatívumként mindenféleképp kiemelnék az „átláthatatlanság”! Jönnek sorra a cikkek, de ha valamit visszaszeretnék keresni azt nehezen találom meg. Jobb lenne rendezni a címek alapján a cikkeket, riportokat. Tudom, ez nem igazi honlap, hanem csak egy blog, de az igényesség már mindenféleképp megkívánja. Sok sikert hozzá! Minden mást rátok bízok, hisz a ti tollatokból minden cikk arannyá válik. :)

FFR: - Mit szóltál hozzá, amikor te voltál a közönség soraiban az „első számú gyanúsított” a szerző kilétét illetően?

F.G.: A tisztelt szerkesztő/k és az én írásaim stílusbeli eltérése annyira szembeötlő, hogy szerintem, aki ezt állította, maga sem gondolta komolyan.

FFR: - Köszönjük, hogy rendelkezésre álltál, sok sikert a továbbiakhoz!

F.G.: Köszönöm a lehetőséget. Aki ezt a mondatot olvassa, jelentem sikerült, vége! :)