Az OB1/B esélylatolgató cikkünkben elengedett poénunk kapcsán születő kommentből kiderült, hogy alaposan beletrafáltunk egy érdekes adatba. Történetesen, hogy egy csak egy legény van talpon a vidéken, ki minden másodosztályú bajnokságban részt vett, és csak egyetlen bajnokit mulasztott el hazafias kötelezettségei miatt. 97 bajnoki találkozó, 112+54-es mérleg. Tudjuk, a legendák általában a legnagyobb sztárok közül kerülnek ki, de egyrészt úgy érezzük, hogy ez a teljesítmény mindenképpen egy riportért kiáltott a különleges rekord kapcsán, másrészt igenis hisszük, hogy az élet nem áll meg az első liga alatt sem: tovább után következzék tehát a Veszprém emblematikus figurája, a másodosztály legendája, a heroikus meccskrónikák koronázatlan királya: Török „Kurd” András!

Mivel napi hősünk zene iránti rajongása köztudottan beleillik blogunk profiljába, így még klippet is választhatott:

FFR: - Azt már a kommentedből megtudtuk, hogy 2002 óta az OB2, illetve OB1/B pályáit taposod rendületlenül, de emlékeink szerint nem ekkor kezdődött pályafutásod. Mikor ismerkedtél meg és milyen körülmények közt a floorballal?

T.A.: 1996-ot írtunk… Az egyetemen tornaaláírást kellett gyűjteni. Először természetesen arra gondoltam, hogy majd eljárok focira, de fociedzésekre már nem lehetett jelentkezni.  Ekkor Ángyán Tomi barátom szólt, hogy próbáljam ki a floorballt, amit ő akkor már 4 éve űzött középsuliban. Kezdetben nagyon nem volt kedvem hozzá, de ez az első edzés után igencsak megváltozott...    

FFR: - Előtte, avagy akár párhuzamosan is, volt komolyabb kapcsolatod más sporttal is? 

T.A.: Sajnos komolyabb szinten nem.

FFR: - Mi ragadott meg a sportágban, és minek köszönhetően tartottál ki mellette ennyi évig?

T.A.:  Már akkor sem voltam ügyetlen mikor először fogtam ütőt(hehe), illetve az tetszett meg, hogy –pl. a focival szemben - ebben a sportban „fegyver” van az ember kezében:). Aztán egy idő után igazi floorball-függőség kerített hatalmába, amiből még nem sikerült kigyógyulnom…    

FFR: - Ha már az éveknél tartunk, még hány szezont érzel magadban?

T.A.: Erről az jut eszembe, hogy nemrég játszottunk a Neumann B csapatával, ahol az a Babály Laci is pályára lépett(és nem csak sétált a pályán), aki már az U50-es válogatottban is túlkoros lenne … Igazi fanatikusként szívesen mondanám, hogy még legalább húszat, de ezt jópár egyéb tényező befolyásolhatja.

FFR: - A régmúlt sok játékos számára ma már teljesen ismeretlen, másoknak talán csak a ködös homályba vész, így érdekes lehet sokak számára, hogy milyen volt az OB2 előtti időszak a veszprémi csapat életében? 

T.A.: A témáról cikknyi terjedelemben tudnék írni (terveink szerint a közeljövőben  a honlapunkon majd olvasható lesz a csapat története),  de itt csak nagyvonalakban vázolnám fel: 

Amikor én kezdtem sajnos a floorball épp leszálló ágban volt Veszprémben. Kevesen tudják, de a Lizards az egyik legrégibb csapat az országban, 1991-ben alakult. A 90-es évek első felében még női csapatunk is volt. Ebben az időben nem volt ugyan túl sok csapat, de a Veszprém a top3-ba tartozott, több válogatott is játszott nálunk. ’96-ra azonban sok akkori játékos befejezte egyetemi tanulmányait, így amikor én testközelből láthattam a „nagy ősöket” edzésen, sajnos már nem indult a csapat a bajnokságban, csak 1-2 kupán. A következő években mindig tervben volt a bajnoki nevezés, de különféle tényezők miatt sosem valósult meg. Miután Kóródi Zsolt edző és az utolsó régi játékosok is távoztak, a hanyatlás felgyorsult, abszolút bohóckodás szintre süllyedt a sport, gyakori volt, hogy inkább fociztunk edzésen. A fordulópontot a 2000-es év vége hozta, amikor részt vettünk a floorballal ismerkedő Komáromban egy kupán (talán I. Nokia-kupa néven futott – hihetetlen, de akkor még az SZPK is csak annyira tudott floorballozni mint mi:)).  Az igazi „pezsgő floorball élet” 2002 év elején indult be újra, amikor az akkori csapatvezetőnk, Ángyán Tomi, szervezett Veszprémben egy kupát az Ares, Arcadom, Torpedo, Apor Győr, Nagykanizsai FE, Veszprém csapatok részvételével. Innentől több kupára kaptunk mi is meghívást, és ősszel beneveztünk az először induló másodosztály küzdelmeibe is.          

FFR: - Megkerülhetetlen a kérdés ennyi másodosztályú szezon után: te, mint aki mindvégig az osztály részese voltál, hogy láttad a sportág fejlődését/változását a másodvonal szemszögéből? 

T.A.: Az első 2 év kuparendszerű küzdelmei után hatalmas minőségi ugrás volt a normál fordulós bajnoki rendszer bevezetése. Ezután nem látványosan ugyan, de évről évre folyamatosan javult a színvonal, igazán jó kis meccseket lehetett látni a másodosztályban is, amikor olyan csapatok szerepeltek egyidejűleg, mint pld. Szolnok, Phoenix, WS, Triton. Úgy vélem, az OBI létszámának 12 csapatosra emelése a mi szemszögünkből sem volt túl jó döntés, gyakorlatilag tönkretette a másodosztályt. A tavalyi bajnokság lényegében 4 csapatos volt…      

FFR: - Mivel lenne elérhető szerinted, hogy újra komoly létszám legyen a másodvonalban? Min változtatnál, ha lehetőséged lenne rá, ezen a téren? 

T.A.: Sok egyéb lehetőség nincs, mint a túlduzzasztott első osztály létszámának csökkentése, hiszen a másodosztályba lentről most is lényegében az jut fel, aki akar, de még így sincs elég csapat. Az anyagilag súlyosan megterhelő utánpótlás-kötelezettség tekintetében is valami ésszerű kompromisszumra kell jutni, mert az is sok csapatot elriasztott (ebben a tekintetben idén már pozitív irányú elmozdulást tapasztalhattunk).

FFR: - Melyik volt számodra a legemlékezetesebb szezon és miért? 

T.A.:  A 2006/07-es szezon, amikor ezüstérmesek lettünk a Baja mögött. Mert ez az eddigi legjobb eredményünk, és ebben az idényben igazán fantasztikus hangulatú meccseket játszottunk (a legendás Veszprém-Triton:), WS, Phoenix oda-vissza legyőzése, idény végén egy lendületben lévő Szolnok elleni siker Szolnokon stb.) 

FFR: - Volt olyan év, ami után úgy érezted, hogy nektek járt volna a feljutás, vagy elég erősek voltatok a kiharcolásához, de mégis valamin sikerült elcsúszni és így hiányérzettel fejeződött be az év?

T.A.:  2007-ben osztályozót játszottunk a Miskolccal, de - bizonyos okok miatt - kb. úgy léptünk pályára, hogy „jaj, csak nehogy nyerjünk”…illetve tavaly is feljuthattunk volna, ha csak 1 ponttal többet szerzünk a Miskolc ellen. Ősszel hihetetlen balszerencsés módon kaptunk ki Miskolcon, míg tavasszal 2 meccsen is kétgólos hátrányt hoztak x-re a végén, melyekből ha egyet is nyerünk, mi vagyunk az ezüstérmesek…igaz, az utolsó, sorsdöntő meccsen mindenképpen megérdemelték az x-et, mert jobbak voltak, de ott bevetették a Láda P., Láda B., Egri féle jégkorongos különítményt is, akik nélkül szerintem megvertük volna őket.   

FFR: - Vannak a másodosztályban sokan, akik nem is igazán vágynak az első ligába, „túl sok a meccs”, „túl sok időt vesz el”, „nem kell a sok vereség” stb. Te hogy érezted ezt az évek során? Célod a feljutás és az első ligában játszás még? Ezen kívül esetleg milyen célkitűzéseid vannak még a floorballban? 

T.A.: A „túl sok a meccs” c. indok szerintem inkább a harmadosztályú csapatoknál létezik, hiszen volt már 10 csapatos, 18 fordulós másodosztály is. A „nem kell sok vereség” már nyomósabb érv, én sem sok értelmét látom annak, ha például  egy csapatot rendszeresen 10-12 gólokkal vernek. A bajnoki osztályoknak pont az lenne a lényege, hogy nagyjából hasonló erősségű ellenfelek játsszanak egymással. Persze mindenkinek az a célja valahol, hogy a legjobbak között emlegessék, de ha reálisan nézem a helyzetet, sajnos óriási a szakadék a jelenlegi 7-8 legjobb csapat, és köztünk. Őszinté szólva, nekem nem hiányzik egy évnyi labdanyomozás és pofozógép szerep, csak hogy elmondhassam magamról, hogy voltam elsőligás is. Egyébként nem nagyon foglalkoztatott sosem, hogy milyen osztálynak hívják az aktuális bajnokságot, a harmadosztályban is boldogan játszanék, ha nem lennének olyan ritkák a meccsek. Viszont az komoly  célom, hogy idén bajnoki címet nyerjünk a másodosztályban, hiszen a Lizards még soha nem nyert bajnoki aranyat. Ha az ezt követő osztályozón netalán két meccsen mégis jobbak lennénk az ellenfelünknél, akkor azt mondanám, hogy mégis elég jók vagyunk ahhoz, hogy feljussunk… (Illetve van még egy titkos célkitűzésem a floorballban: szeretnék egyszer CSK lenni a Lizardsban:))      

FFR: - Általában mindenkinek vannak kedvenc momentumai, feledhetetlen pillanatai. Neked melyik a legemlékezetesebb, örökre megmaradó emléked a karrieredből? 

T.A.: Sok szép emlék van, persze nem afféle „bajnoki döntőt eldöntő gól” szintűek. Emiatt elég nehéz valamelyiket kiemelni, de ha mégis kiemelnék egyet, az egy viszonylag friss, tavalyi mérkőzés. A Paks elleni OB2 meccsen 0-1-nél emberhátrányban voltunk, lőttem egy két-védőt-felfűzős, kapuselfektetős, „tipikus-Kurd” szólógólt, majd még 2 gólt, amiről Jesch Dave „ódákat zengett” a blogon (ezúton is kösz Dave, hehe), mivel ő volt az egyik bíró:) Nagyon fontos volt hogy nyerjünk, mert ellenkező esetben, elúszott volna a rájátszás, és véget ért volna a szezonunk már télen. A Paks az utolsó harmadban még fordított 4-3-ra, de 5-4-re nyertünk végül, Knór Gábor felejthetetlen felső léces bombagóljával. Rabb Gergő kapusunk meg közben kivédett 2 büntetőt…  

FFR: - Szintén általános jelenség, hogy a játékosok számára vannak olyan meccsek, amik fontosabbak, vagy csak simán „mások” mint a többi. Vidéki csapat lévén nektek nincs városi riválisotok, de mégis, van vagy volt „kedvenc” ellenfeled, akár csapat, akár személy? 

T.A.: Igen. Kezdetben a Nagykanizsai FE volt az, hiszen egy időben mi voltunk az ország talán 2 leggyengébb csapata, így az NFE-Lizards meccsek igazi presztízscsaták voltak az alvégen…Emlékszem, az NFE ellen mindig úgy léptünk pályára, hogy előtte megbeszéltük az öltözőben, hogy „ha a Kanizsától kikapunk, feloszlunk” :);  Később a WS vált a kedvenc ellenféllé (főleg, miután - kis túlzással - a fél Nagykanizsa a White Sharkshoz került), akikkel még közös edzőtáborunk is volt. A Triton szintén nagy kedvenc volt, kár hogy szétszéledtek.    

FFR: - Van valami amit megbántál, vagy utólag másként csinálnál a floorballal, vagy akár csak egy meccsel, egy helyzettel kapcsolatban? 

T.A.: Egyszer 8 gólos vezetésről elveszítettünk egy meccset a WS ellen. A második harmad felénél még 9-1 volt ide... A végén 10-10-nél még kihagytam egy üres kapus helyzetet is - na ezen sokat lelkiztem. Kellett is írni egy ultraheroikus beszámolót arról, hogy mikor 9-2-nél elkezdtek őrjöngeni a Cápák, valójában már esélyünk sem volt…:) Persze ma már ez is szép emlék. Azért ha újrajátszhatnánk 9-1-ről, elég sok mindent másként szeretnék csinálni, hehe:) 

FFR: - Ha választhatnál 4+1 embert magad köré a teljes ligából, akkor kik lennének azok, akikkel szívesen játszanál 1 sorban? 

T.A.: Kanczler(Veszprém- kapus) - Balogh (Veszprém- center), Tölgyesi(Veszprém-csatár), Oberna (Rudas –hátvéd), Szepesi (Paks-hátvéd) (nem tudom ő idén  éppen hátvédet játszik-e, de láttam már ott játszani). (Remélem nem sértődnek meg a védőink:)    

FFR: - Ha be kéne fejezni a sort: Ocskay – Palkovics, Raul – Morientes, Vadócz – Nádor, York – Cole, akkor Kurd – és ki lenne a vakon is követhető társ, akit a labda magától is megtalál? 

T.A.: A jelenleg neumannos ex-gyík, Tóth Zoli.  

FFR: - Gondoltál rá valaha, hogy milyen lenne egy másik csapatban kipróbálni magad? Ha megtehetnéd, melyik szerelést öltenéd magadra? 

T.A.: Ez legfeljebb abban az esetben jöhetne szóba, ha mondjuk munkahely vagy egyéb ok miatt más városba szólítana az élet. Vidéken ez nyilván az aktuális városnak a csapata lenne. Ha a fővárosba kellene költöznöm, akkor WS, Torpedo vagy Neumann mezekben tudnám elképzelni magam.

FFR: - Sokáig igazi edző nélkül tevékenykedtetek. Mennyi pluszt jelentett egy külső személy érkezése? 

T.A.: Ég és föld. A legnagyobb pluszt az jelentette, hogy lett egy igazi EDZŐNK, akinek komoly tekintélye van, aki fizikálisan és morálisan helyrerakta a csapatot. Az edzéslátogatottság „egekbe szökött”, a mérkőzéseken a hajdani jól megszokott „1 sor + 2-3 csere” felállást felváltotta a 3-soros felállás…Ez az első idényben (2006/07) már elég volt az ezüsthöz, pedig több magunk mögött hagyott együttes technikailag előttünk járt. Igen látványos volt a változás, hiszen azelőtt a másodosztály kiesőzónáját nem nagyon hagytuk el. Néhány csapatnál látjuk még meccseken, hogy ha nem megy a játék, egyből egymással veszekednek - szerencsére ezt a jelenséget Kovács Tamásnak sikerült teljesen leépítenie nálunk. Azt azért nem mondanám, hogy ehhez mindenképpen „külső személy” kell, mert egy megfelelő tekintéllyel rendelkező, karizmatikus játékos-edző is összekovácsolhat jól egy csapatot, de ugye nálunk ilyen nem volt.

FFR: - Végezetül: az idén megelőlegeztük a Veszprémnek a bizalmat, és eddig jól is muzsikál a csapat. Képesnek érzed magatokat az aranyérem kiharcolására? 

T.A.: Nem lesz könnyű, de csalódott lennék, ha nem sikerülne.