Kísérleti jelleggel az EK-s közvetítésen felbuzdulva e-mailes megkeresés után egy helyszíni beszámolót „rendeltünk” a mai nagy derbiről. Tudósítónk iparkodott is rendesen, és már olvasható is a nem mindennapi mérkőzés összefoglalója! Ez úton is köszönjük, reméljük meg tudjuk honosítani az ilyesmit:
„Dunai Krokodilok- Ares 10-2 (3-1;3-1;4-0)
„Jó ebédhez szól a nóta” jeligére gyülekeztek a floorballt szeretők a törökbálinti csarnokban, ahol ebédidőben csapott össze a tavalyi bajnok Ares a Dunai Krokodilokkal. Az Ares egy fárasztó EK sorozat megvívása után érkezett vendégségbe az éhes Krokodilokhoz, akiknek nem titkolt szándékuk volt meglepni Nádorékat.
A recept egyszerű volt. Végy két csapatot, tedd őket egy tornacsarnokba, és ne felejtsd ki a Stahl Juci által ajánlott kávéskanálnyi izgalmat sem. A Krokodil sereg legjobbjait felvonultatva készült a találkozó megvívására, de ellenfelük is remek összeállításban érkezett. Mangoldon kívül a sérült Mujahid Tamás és Szabó Gergő nem állhatott Pavelka Zoltán rendelkezésére, viszont bemutatkozott Görög Tamás. Meg kell még említenünk a közel 15 fős grúz kontingenst, akik grúz zászlókkal végig buzdították a játékosokat.
A mérkőzés szinte el sem kezdődött, máris ünneplő és táncoló Krokodilok lepték el a pályát, ugyanis pár másodperc után egy szép egyéni akcióból Pajor megszerezte a vezetést (1:0). A vendégek látták, itt bizony nincs idő a pályán ébredezni, így Amara iramodott meg, de lövését Kaszás fogta, később Szabó Péter próbálkozott távolról, de lövése elkerülte a kaput. Meddő Ares fölény volt tapasztalható a mezőnyben, de a Krokodilok kontrái rendre veszélyesnek bizonyultak. Előnyüket hamar növelni tudták, hisz egy szabálytalanság utáni reklamálást kihasználva Dombauer a jobb felső sarokba helyezte a játékszert (2:0).
Megrázta magát a címvédő, ennek eredményeként a későbbiekben még fontos szerepet játszó Tóth Péter szemfüles láb között bepasszolt góljával kozmetikázta az eredményt (2:1), majd Nádor Krisztián találta telibe a jobb oldali kapuvasat. A vendégek idegeit Kaszás kapus borzolta, aki szép védéseket mutatott be. A nagy nyomás ellenére a Krokodil kontra nem maradhatott el, mely végén Fuchs- Szabó összjáték után megszületett a hazaiak harmadig (szépségdíjas) találata (3:1).
A második játékrész is Ares helyzetekkel kezdődött, de gólt Domauer szerzett, így már 4-1-re vezettek a hazaiak. Ez lelkileg annyira megviselte Bajaszgamalan Amarát, hogy az egész pályát végigcselezve lőtte ki a jobb alsó sarkot, ezzel visszahozva az Arest a meccsbe (4:2). A gól után nem sokkal emberelőnybe kerültek a vendégek, Guzsaly kapott 2 percet. A kiállítás ténye a vendégeket zavarta meg jobban, mivel Pajor emberhátrányból is betalált (5:2).
Pár perc csordogálás után ismét felpezsdült az élet. Hollósi kapott 2 percet ütésért, ugyanekkor a hazaiaknak kapust is kellett cserélniük, mivel Kaszásnak eleredt az orra vére, így nem folytathatta a harmadot. A Harmad végén egy egyéni hiba után Ressely egyedül sétálhatott el Vígh kapujáig, beállítva ezzel a félidei 6-2-es eredményt.
A 3.harmadra nagy lendülettel érkezett az Ares, de a lendület pár másodperc után megtört, miután Galsai betalált Vígh kapujába egy kiugrást követően. Ha a 7-2 nem lenne elég sokkoló a vendégeknek, Kovács játékvezető 5 perces kiállítást adott Vígh Lászlónak. Az Ares kapuscsere nélkül érkezett, így Tóth Péter öltözött be, s foglalta el új pozícióját a gólvonalon.
Pajor gyorsan fel is avatta Tóthot, egy kipattanó labdát lőtt közelről a kapuba (8:2). A következő 5 percben (míg a kiállítás tartott) 3 remek védést is bemutatott Tóth, ráadásként egy ziccert is hárított kivetődve. A túloldalog Geri hagyta ki a kihagyhatatlant…vagyis a vérét adó Kaszás védett bravúrral, aki az utolsó harmadra visszatért és ott folytatta, ahol abbahagyta. Bedő ütőre ütésér kapott 2 percet, s a megítélt büntetőt Amara hagyta ki.
Az Aresnak szerencséje sem volt ezen a találkozón, hisz a kihagyott büntetőn túl Nádor és Görög 2 kapuvasa is kifelé pattant. Kettős emberelőnybe kerültek Pavelkai fiai, ugyanis 2 perces büntetést kapott Guzsaly, de az okára nem sikerült rájönnünk. A bíró megítélte, így ment tovább a játék.
Vígh visszatérhetett a büntetésből, Pavelka Zoltán időt kért, hogy Vígh visszavegye a Tóth által remekül használt felszerelését. Az emberelőnyökből nem sikerült gólt szerezni. Miután kiegészültek a Krokodilok, érdekes találattal növelték előnyüket a remekül játszó hazaiak. Dósa megcsúszott a labdán, ami szerencsétlenségére az éppen visszafelé igyekvő Galsai elé pattant, aki a meghatódottságában Vígh lába alatt elhelyezte a hálóban a hazaiak 9. találatát. Az Ares továbbra is próbálkozott, nem adták fel, edzőjük is erre buzdította játékosait. A Krokodilok is tovább folytatták a rohamokat, melynek eredménye a jobb felső ficakban lakó pókcsalád kiköltöztetése volt, miután Ressely hihetetlen pontossággal helyezte oda a labdát. A mérkőzés utolsó pillanatában még Hollósi hagyta ki a kihagyhatatlant, Víghen túljutva az oldalhálót találta telibe.
Összességében megérdemelten nyertek a hazaiak, akik remek játékkal, parádés védekezéssel múlták felül ellenfelüket, bizakodva várhatják a következő fordulót. Az Ares játékosoknak pedig 3 hetük lesz, hogy kipihenjék az elmúlt időszak megpróbáltatásait. Rájuk is fér, hisz a következő ellenfél ugyanis az elsőszámú trónkövetelő, az SZPK csapata lesz.”
Utolsó kommentek