Minden focis balhé bekerül a híradóba és az NS hasábjaira? Vajon milyen a meginduló rendőrsorfal látványa? És összességében, milyen is most éppen a magyar labdarúgó bajnokság? Személyes élménybeszámoló következik. 

Péntek délután, távol a főváros zajától, találkozás az itthoni haverokkal. Egy kis ütő nélküli sportolásként a változatosság kedvéért jöhet némi streetball. 17 óra után jön az ötlet egyikünktől – nagy Újpest szurkoló -: 19 órakor ZTE – UTE Egerszegen. Végülis miért ne? Úgyis régen láttam a helyszínen professzionális magyar labdakergetést. Ráadásul a ZTE – UTE hagyományosan a jobb kevésbé rossz meccsek közé tartozik. 

18 óra néhány perc: száguldunk a megyeszékhely felé 5-en egy fürge kis aranyszínű Fordban: 2 igen nagy és 1 mérsékelten nagy Viola szurker plusz ketten merő érdeklődésből. Kicsit késve indultunk, de 18:55-kor így is a stadion melletti utcába fordulunk. A környék tele rohamrendőrökkel, mintha minimum Crna Dvezda – Partizan lenne… Nem is értem, az Armada már eléggé megkopott, távol van régi hírétől, ki lenne az ellenfél? Meg különben is kinek? Kis kereszteződés, a sisakos rendőr leint minket, elénk engednek egy bekanyarodót. A hátsó ablakon hangos elégedetlenség hallatszik ki:

- Tudtam, hogy elénk engedi és nem mehetünk…

A rendőr mosolyogva fordul oda:

- Az attól függ, hogy tudjátok-e a jelszót!

- Hajrá Lilák! – hangzik egyből… Meglepetésemre ez a megoldás, már mehetünk is a vendég szektor előtti parkolóba. Naná, hogy ide tartottunk, ott van a stadion tövében. Ketten a keleti lelátóra, hárman a Viola szektorba. Még csak a lépcsőn haladnak fel az „ultrák”, de már zúg is a „Zeg-zeg-zeg, buzi Egerszeg” hihetetlen komplex rigmusa. 

Panaszkodnak mindig az alacsony nézőszám miatt, de ha egyszer véletlenül kijön néhány néző (értsd: félház), akkor máris nincs elég pénztár, kígyózó sorok kezdés előtt 2 perccel (mondjuk kígyózó alatt nyilván nem azt kell érteni, ami mondjuk az Old Trafford előtt lenne…), bentről bömböl valami Tankcspada szám. 10 perc mire jegyekhez jutunk, majd mivel mindenki az olcsó szektort célozta meg, így helyet is nehéz találni a kapu mögötti lelátón. 3 oldalon a lelátók felújítva, tető, szék, minden, ami kell. A magyar valóság a jobb oldalon húzódó beton karéjként meredező, lezárt, üresen tátongó, még renoválatlan északi „lelátó” – értsd: egy betondarab, némi korláttal spékelve, az egykori álló szektor – képében néz vissza. Hol van már 2002, amikor még csak ilyen betonkaréj ölelte körbe a göröngyös talajt, és 18000-en szorongtunk a lépcsőkön, padokon, miegymáson a vaskerítés árnyékában (2000 fradista), és egy emberként ugrottunk fel heveny hangrobbanás közepette, amint Radu Sabo Waltner és Nagy Lajos pazar összjátéka után első labdaérintéséből eltette Szűcs mellett a lasztit, egyenlítve a Fradi ellen: BAJNOKCSAPAT! Urbán Flóri tőlünk 10 méterre üvöltve hergeli a közönséget, a közismerten focicentrikus zalai publikum pedig perceken át nem tér magához. 

Ez vezetett néhány hónappal később a mára már szállóigévé váló mondatokhoz:

Már akkor is azt hittük, hogy gyenge a bajnokság, de az a Fradi meccs még hangulattal, játékkal, mindennel a betonkaréjon szorongva is élvezetes volt… 

Azóta megannyi év, megannyi edző, és megannyi csalódás a ZTE osztályrésze. A keleti lelátón ücsörgünk, tőlünk egy leválasztott szektorral jobbra majd 1000-1500 Viola. Rohamoz a ZTE, de a próbálkozások erőtlenek, rendre elhalnak, majd a 3. percben máris vezetnek a lilák egy szerencsés góllal. Több sem kell az ultráknak, néhányan átugrálnak a kerítésen a leválasztott szektorba, és megrohanják a mellettünk magasodó fém alkalmatosságot. A keleti lelátóra szólnak a nyugdíjas és családi jegyek, az Armada velünk szemben, a másik kapu mögött… veszélyesek és provokatívak vagyunk no… Rohamrendőrök érkeznek, előállítás nem történik, csak visszazavarják a néhány 10 félmeztelen „szurkolót” a saját rácsukon túlra. Benyomul a készenléti rendőrség, és innentől ők vigyáznak a srácokra… 

Az első 20 perc magyar szinten élvezetes – persze élőben sokkal jobb mindig, mint ami a TV-n átjön -, nyom a ZTE. A lila szektor megállás nélkül ugrál, énekel, majd előkerülnek petárdák, görögtüzek, rakéták, és nappali fénybe, majd füstbe borul a keleti sarok. Tűzcsóvák hullanak a pályára, a játék megáll, közben zúg az ismert rigmus, előkerülnek a „30-an vagytok, parasztok 30-an vagytok” és még jónéhány örökzöld klasszikus. Apropó zöld: 3 éve nem volt UTE – FTC, de van ami örök… 

A hangosbemondó megkéri a vendégszurkolókat, hogy ne dobáljanak semmit a pályára, ellentétes esetben „kemény szankciókat” helyeztek kilátásba. A szóhasználat még minket is megmosolyogtat a legbékésebb hazai lelátórészen… Közben néhányan ismét a semleges szektorban találják magukat, majd a rendőrök jóvoltából megint a kerítés túloldalán… 20 perc telt el, színházi közönség vagyunk a lilák tőszomszédságában. Egyszer csak azon kapom magam, hogy már percek óta nem is a meccset nézem, hanem a mellettünk folyó eseményeket… Ők meg még úgy sem nézik a meccset. 

24. perc, Meye sokadszor bizonyítja, hogy elég futni tudni a magyar mezőnyben – ha fele úgy tudna lőni és passzolni mint futni, bajnok lenne a csapat -, 5 méter hátrányt dolgoz le 10 m alatt a bámészkodó védővel szemben, majd lő, Balajcza véd, a kipattanót Waltner bepasszolja, majd kiint a lila szektornak: rigmusok, petárdák, stb. Egy fotós úgy érzi, hogy a tűzeső megfelelő helyszín a fényképezésre. Petárda robban mellette, fülét fogva rohan el, de megvan a kép… 

Csorog tovább a félidő, lassul a tempo. Mintha 30 perc után elfogyott volna a szusz. Néhány kakaskodás, egy-két sárga. Főleg reklamálásért – még hogy a floorballban sok a reklamálás… Magamban többször felötlik a gondolat: ez már rég 2+10; na csak sárga? Nálam már rég V3; pff, még a labdát is odavágta…Hiába a ZTE helyzetek, 45. percben újra UTE gól. Les volt, mint látja mindenki pontosan az átellenes kapu mögött ülve. Hiába no, az igazi szurkoló mindig vonalban ül!:) 

Második félidőben még visszább vesznek a srácok… nincs 3 jó passz. Szektorunkban egy enyhén kótyagos úr – továbbiakban legyen Béla bá - B-közepet próbál szervezni: „Hajrá! Hajrá!” ordít heves karmesteri mozdulatokkal. Szórványos taps, majd elhalkul… Violánál még mindig van görögtűz, ennek megfelelően a gyepen is. Újabb hangosbemondó, bevonul néhány kutyás rendőr is. Béla bá tovább buzdít vajmi kis sikerrel, de átmenetileg felzúdul a szektor egy kis felelgetésre: „Hajrá!” bömböl a túloldalról az Armada, „ZTE!” – megy a válasz. Szinte már elkönyvelhető a végeredmény, ám Lipták kiharcolja a második sárga lapját – egy reklamálás és egy felesleges lerántás -, emberelőnyben vagyunk! Több sem kell, már lehet is bemutatni a Violának, sőt még az „áléáléáléóóóó” kezdetű örökbecsű is felcsendül… a válasz néhány petárda. 

Meye sebességét ismét alábecsülik, 11-es, Waltner belövi. „Mocskos Lilák!” „ünnepel” a déli lelátó… hát igen: emberelőnyben 11-esből, hősies egyenlítés! Béla bá végső buzdítást vezényel, de a biztonságiak rászólnak – veszélyes az öreg valóban… Az eredmény nem változik már, Csank mester veretlen marad. 

Kifele jut eszembe, hogy az UTE parkolóba aligha engednek oda most minket az autóhoz, kint kell majd várni. Nem így történik, biztonság ide vagy oda: gond nélkül besétálhatunk. Szemben lila sálas arcok masíroznak. Meg vagyunk mind az 5-en, besorolunk a kifele haladó kocsisorba. Egyszer csak nagy rohanás, a sor megáll. Kiszállunk, két „ultra” társunk már rohan is előre… (mellesleg jól szituált és nem túl erős felépítésű egyetemisták…) Előttünk 50 méterre egymásba gabalyodó embertömeg, üvegek, kövek, ütésváltás, mellettünk rohanó lilák, szemben rohamrendőrök iparkodnak a helyszínre. Néhány pofon, odasózott ütés, és máris szembe jönnek a Violák. Mindez a parkoló autók közt… Néhány éve gond volt abból, hogy esőben felázik a parkoló. Megoldották: zúzalék kő… Már zuhognak is a plexiken a találatok, az Armada menekülőre fogja, a rendőrök kettéválasztják a teret. Megmerevednek az állások, mi 50 méterről az autó mellől figyelünk többedmagunkkal. Mellettünk egy figyelemre méltó párbeszéd heveny egyensúlyzavarral és beszédproblémával megspékelve: 

„- Vazze, nem ismersz meg? Együttvoltunk Budakalászon is!” – veszi le a melegítőt, fogalmam nincs mit akar bizonyítani…

„- Jaaaa már emlékszem!”

„- Naná, már mennyi balhénk volt…” 

Mellettünk néhány barátnő várja vissza a „harcból” a sofőrjét, közben azért megbeszélik, hogy minden rendőr hova is menjen, és hogy a ZTE-nél gusztustalanabb csapat kevés van, meg különben is. Na meg ez nem is balhé, amikor Fehérváron jöttek a lovasrendőrök, az volt az igazi… 

Sofőrünk nyugodtan ácsorog: ááá ez teljesen megszokott, semmi extra…Némiképp meglepődtem, azt hittem a balhék bekerülnek a híradásokba… Újabb kőzápor. Az autóval érkező UTE szurkolók üvöltenek, hogy „Ne dobáljatok! Ne dobáljatok! Visszadobnak b****** meg!!” Jönnek is a kövek a parkolóra. Ez elégtételt kíván, roham a sorfal ellen! És ekkor meglátom, milyen is, ha megindul a rendőrsorfal. Félelmetes! Sokkal félelmetesebb mint a hírekben, ahogy az ultrák is sokkal kevésbé kemények, mint az ember sejtené. A rendőrök kocognak 30 métert kivont gumibottal, a huligánok sprintben elvágtatnak mellettünk vagy 80-at… Már aki képes futni alkoholtartalmánál fogva… Valaki görögtüzet gyújt, de nincs ereje átdobni a vagy 4 méter magas szurkolói buszt, lepattan a járműről, rá egy parkoló autóra… Látványos! Fénybe borul az egész motorház. A sofőr magából kikelve esik neki a kétségtelenül nem nagy lángelme értelmi szerzőnek… Többen rendet tesznek, a tüzet eloltják. „Mindenki szedjen fel köveket! Most vonul hátrébb a yard!”  „Csak hogy újra nektek mehessenek” – hangzik a rutinos summázat mellőlünk… Közben még egy kőzápor. Az autókat elkezdik kiengedni, mi is útra kelünk. Hatalmas csattanás oldalról… Kis aggodalom, megállunk, de kiderül csak petárda volt, nem kő… az úton amúgy csak UTE szektorból kiengedett autók voltak… 

Úton hazafele még két társunk beszámol: „A busz túloldalán volt az igazi balhé! Húúú, mennyi kő volt, jól megszórtuk őket!” 

A meccs feledhető volt, a közjáték tanulságos: nincs minden bent a hírekben. Előállítás nem történt csak fogócskázás és terelgetés, folytatás jövő héten nyílván!