Immár egy hét eltelt azóta, hogy a maroknyi magyar válogatott megérkezett a távoli északról. Ha csak a sportévkönyveket lapozzuk majd fel visszatekintve 2008 novemberére, akkor a száraz tények 9 lőtt, 108 kapott gólról és 0 pontról mesélnek majd, pedig ennél sokkal de sokkal többről volt szó. Megtudtuk, hogy noha a klimatikus viszonyok nem feltétlenül indokolják, hogy ott vállaljon munkát az, aki el akar távolodni Indiától, azért mégis kellemes hely Finnország; hogy miben hasonlít egymásra a HOTEL nevű társasjáték és a floorball; hogy milyen a narancsos hagyma; hogy a finn szendvics magyar módra: két 30 dekás lazac szelet közé 20 deka csirkemell és két féle öntet; hogy van ami megér 150 ezer forintot és hogy Haris Tibinél mindig van még 1 lap ha kell. Továbbá ezen a ponton bejelentjük, hogy ettől a pillanattól fogva keresztes háborút hirdetünk a „nemzetközi játékvezetés” és a „nemzetközi floorball” kifejezések gátlástalan és általánosító jellegű használata ellen, mert szentül hisszük, hogy ezen fogalmak önmagukban véve teljes egészében értelmetlenek. Tovább után részletek! 

A mérkőzésekről lehetetlen lenne részletekbe menő meccskrónikát készíteni, noha tapasztalataink alapján jobb fajta memóriaegységgel vagyunk megáldva, de még egy a kispad mögött helyet foglaló gyors és gépírónő szakasz is csak heveny ínhüvelygyulladás árán tudott volna minden fontosabb momentumot lejegyzetelni... Az ilyenfajta beszámolótól tehát el is tekintenénk, de feltétlenül kitérnénk a meccsekre: 

Finnország – Magyarország 21 – 2

G.: Dávid (Dani), Liebe (Kovács) 

Egy viszonylag gyors repülőút után hajnali 2 óra felé foglalhattuk el szállásunkat az erdő közepén elterülő sportcentrumban. A szerdai nap nem sok említésre méltó eseményt hozott: a csapat a félelmetes időeltolódás okozta fáradtságot macska üzemmódban pihente ki (értsd: csak az evés kedvéért szakadt félbe az alvás), a tartalmas heverészést egy 1 órás átmozgató edzés szakította meg. Így érkezett el a csütörtök hajnal és a délelőtti mérkőzés a házigazda ellen. 2 évvel ezelőtt 22-0, ezt kellett felülmúlni, ez volt a cél. 

A bemelegítéshez a finn házigazdák alighanem náluk pop-zenének minősülő összeállítást biztosítottak aláfestésként. A leglightosabb szám egy keményebb Metallica nóta volt, jelezvén az északi ízlést. Egyszerűen nem tekinthetünk el a helyi kedvencek egyikének bemutatásától: 

Kezdésre teltház… kb. 1500 ember a lelátókon. Hamar megtapasztalhattuk a nemzetközi finn floorballt, ami azt hozta, mint két éve: gyors passzok, kombinatív játék, fűszerezve briliáns egyéni megmozdulásokkal, végletekig kijátszott bepasszolós, sőt: bepörgetős gólok. Szembetűnően egyenrangú félként kezelte maroknyi csapatunkat a torna fő esélyese: nem támadtak le a pálya minden pontján, fegyelmezetten visszazártak. 1-0 után Dávid András egyenlített, majd 2-1-nél kihasználatlanul maradt az ellenfél egyetlen nagy hibája a meccs során (a leghátsó védő óriási luftot ütött). Innentől nem volt megállás, bár a csapat képességei legjavát nyújtotta védekezésben, és futotta erejéből számos támadásra, szép labdakihozatalra is (Liebe szépségdíjas gólt lőtt Kovács passzából), az ellenfél szemet gyönyörködtető találatok sorát érte el. Nyugodtan leszögezhetjük, hogy a torna leglátványosabban, legsportszerűbben és legötletesebben játszó alakulata a finn volt. Az eredmény nem sokkal szorosabb, mint a berni 22-0, de a játék képe egészen más volt. Sokkal többet birtokoltuk a labdát, mint két évvel korábban, és sokkal több helyzetünk is volt, ami egyértelmű lelkesedéssel töltötte el a jelenlévőket. 

Japán – Magyarország 4 – 3

G.: Kovács (Dávid), Klinghammer (Dani), Liebe (Klinghammer)

A nyerhető és megnyerendő meccs. A két pont, amiért mindenki jött… Egy őrült utolsó perc és 5 vagy 6 kapuvas. Ez a rövid summázat. A japán csapat cseppet sem lebecsülendő: bizonygathatnánk, hogy 10-ből 9-szer mi nyernénk, de az a 9 valójában csak 6 vagy jó esetben 7. Ez intő jel lehet a felnőtt csapatnak is. Helyzetek sorát dolgoztuk ki, és puskáztuk el. Vagy a remeklő kapus hárított, vagy a kapuvas mentette meg az ellenfelet (hozzá kell tenni: minket is kétszer). Egyszerűen nem volt szerencsénk, hiányzott egy kis plussz, egy kis összpontosítás, egy kis higgadtság, esetleg még 5 ember a pihenéshez… 

Liebe 1 perccel a vége előtt egészen szenzációs gólt pörgetett az ellenfél hálójába a levegőből, gyakorlatilag nullszögből. Az ázsiai harciszellem azonban félelmetes 1 percet produkált. Egy szerencsétlen felszabadítás a japán csatár elé került, aki a tömegben sikeresen megszelídítette a játékszert, és megpattanó lapos lövése utat talált Majorosi hálójába. Az utolsó pillanatokban pedig a győzelemért rohamozó kinyíló védelem közt rést talált a japán csatár, a kétségbeesett szerelési kísérlet vitathatatlanul büntetőt ért. Az ellenfél hidegvérét dicséri, hogy biztos kézzel értékesítette a lehetőséget… 

Összességében egy ki-ki meccsen maradtunk alul a több játékossal felálló lelkes ellenféllel szemben. A döntetlen igazságosabb lett volna a játék képe alapján, a vereség körülményei azonban még fájóbbá tették a 2 pont elvesztését. 

Lettország – Magyarország 19 – 1

G.: Dávid (Liebe) 

Valamiért az a kép alakult ki, hogy a letteket meg lehet szorítani, hogy egy izgalmas meccsre van kilátás. Az előző felnőtt VB 5. helyezettje (vagyis első a halandók közt) azonban nem véletlenül végzett olyan elöl. A Csehországba készülő csapatot 8-an (!!) képviselték, és bizony esély sem hagytak meglepett csapatunknak. Hihetetlen fizikumú és felépítésű, elképesztően masszív játékosokkal találtuk szemben magunkat, akiknek válszélessége már-már meghaladta Odor Józsi magasságát. Rájuk nézve elhittük volna, hogy van, aki közülük puszta kézzel ölt már medvét… 

A nemzetközi lett floorball hatékonyan ötvözi a kevésbé élen járó nemzetek játékának sajátságait (meglepő cselek, alacsonyabb osztályokra jellemző bátorsággal meghúzott egyéni megmozdulások) a TOP 4 csapatok taktikai tudásával és mindenekelőtt lövésekkel kapcsolatos képességeivel valamint jégkorongos elemekkel (ütközés mindig és mindenhol az agresszívabb, és a szabálykönyv peremvidékéről való fajtából). Ehhez járul a fizikum, ami nem nagy végsebességgel (lendületből utolérhetőek voltak), viszont félelmetes fordulékonysággal, valamint az alsó hangon 90 kilós játékosok ütközéseknél kamatoztatható tehetetlenségével operál. A mérkőzést alapvetően meghatározta a nemzetközi cseh játékvezetés, ami gyökeresen eltér a többi irányvonaltól… Ha nem lenne meg a bírók felé fennálló automatikus tisztelet, akkor alighanem csúnya véget ért volna a rendkívül kemény, következmények nélküli szabálytalanságokban bővelkedő, már-már szárazföldi jégkorongra emlékeztető összecsapás. 

Csehország – Magyarország 35 – 2

G.: Monszpart (Klinghammer), Liebe (Haris) 

Délelőtt Csehország 6-6-ot ért el Svédország ellenében, így a döntőről az akkori állás szerint a gólkülönbség döntött (feltételezvén, hogy a finnek legyőzik a cseheket is, ami később mégsem történt meg). Ennek köszönhetően megtudtuk, hogy a floorball egy olyan játék, amit nem csak 14 évesek ellen lehet sírásig játszani (mint a bevezetőben említett Hotelt…). Aki nem volt ott, az nem értheti, hogy lehetséges 35 gólt kapni. Van, aki blamaként, más egyszerűen borzasztóként aposztrofálta az eredményt több ezer km távlatából. Joggal merül fel a gondolat, hogy vajon sündisznóállásba vonulva nem lehetett volna megúszni kevesebbel? Szinte hihetetlen, de mindenki nevében írhatjuk: NEM! 

Ami az itthon maradtak szemszögéből tragédia, az a miénkből életre szóló élmény. Megtudtuk, mi a különbség egy csak simán nyerő sztárcsapat és egy minden gólért harcoló, az életéért küzdő sztárcsapat közt. Pont annyi mint a csehek elleni 2006-os 15-2 és a mostani 35-2 közt. Ég és föld! Nem volt pillanatnyi nyugalom sem: mindenütt letámadtak, mindenhova követtek. Nem játszották ki a helyzeteket, nem mentek rá a pontozásos sportokat idéző fifikás megoldásokra. Amit csak lehetett belőttek. Kiss és Majorosi talán élete formájában védett – amíg kaptak levegőt -, ám ez is kevés volt a 30-on belül maradáshoz. Nehéz elmondani valakinek, aki nem látta, hogy milyen az, amikor 110%-ot nyújtva 10 perc után látod, hogy a cél maximum a 30 alatt maradás lehet, és még úgy sem sikerülhet… 

Svédország – Magyarország 29 – 1

G.: Klinghammer (Dani) 

A svédeknek 23 gól kellett. Meg is szerezték. A 29-1 ismét csak sokkolóan hathat, ám a csapat messze legjobb teljesítményét nyújtotta ezen a meccsen. Az első harmadban kiválóan védekezve, sokáig 3-4 gólon sikerült tartani az ellenfelet. Jó blokkok, parádés védések, és ami még meglepőbb: remek ellentámadások jellemezték a játékot. A svéd kapus többször váltott ki dührohamot az itthoni viszonyokhoz szokott, már biztos gólt látó játékosainkból. 

A nemzetközi svéd floorball egészen más volt, mint a cseh. Érezhetően hajtottak a gólért, hisz kellett nekik, de a módszerek teljesen mások voltak. A többi csapattal ellentétben gyakorlatilag nem voltak posztok. Míg a cseheknél a védők, sőt külön a jobb és a bal oldali védő is jól elkülönült, itt folyamatos volt a szélsebes mozgás, az állandó helycsere. A játékosok villámgyors – de cseppet sem improvizatív – kavargása közepette mindig volt, akihez már nem ért oda egy ütő, akiről már lemaradt egy megfáradt láb, így sorra estek a gólok. Az utolsó 5 percben már nem erőltették a további gólszerzést, így a svájci lányok buzdítása mellett még sikerült több helyzetet kialakítani, melyek közül egyet Klinghammer értékesített, ezzel teljesítve egyik célunkat: mindenkinek gólt lőttünk! 

Számunkra a torna így szombat délután véget ért. Hátra volt egy éjszakai kártyázás – melynek során megtudtuk, hogy milyen is, ha egy becsúszás tisztán labdát ér:) -, egy fergeteges players party – örök tanulsága sokaknak: sose igyál repülés előtt, pláne ne ha egy szellő által himbált rotoros kisgépről van szó – két finn-cseh találkozó egy nem hajtó majd egy hajtó finn válogatottal. 

Az összesített mérleg 108 kapott gól, megannyi kisebb és nagyobb sérülés, 0 pont. A semleges szemlélőnek nehéz lenne mindezt sikernek beállítani, nem is próbálkoznánk ilyesmivel. Nem várunk konfetti esőt, sem vállveregetést, sem örömujjongást, semmi ilyesmit. Csak az egyszerű elfogadást. Becsülettel helytálltunk, többen életük legjobb teljesítményét nyújtották, tiszta lelkiismerettel és levegő után kapkodva jöttünk – bicegtünk – le minden mérkőzés után. Még soha korábban nem volt rá példa a magyar floorball válogatottak történetében, hogy a Top 4 nemzet valamely tagja – nem hogy kettő – úgy lépett pályára hazánk csapata ellen, hogy minden lőtt gól életbevágóan fontos volt nekik. A különbség sokkoló, de figyelembe véve a megtett erőfeszítéseket: reális. Ennek ellenére látszik a fejlődés, mert a 2 évvel ezelőtti játékhoz képest sokkal kezdeményezőbben, több helyzetet kidolgozva, labdabiztosabban játszott a magyar csapat. Úgy is, hogy az anyagi okok miatt talán nem is a legerősebb összeállításban léphetett pályára a gárda, de aki vállalta mindezt az már tudja mit is jelent a MaterCard reklám szövege... Ha nem is szélsebesen, de fejlődik a sportunk, csak ahogy a múlt mindig megszépül, úgy erről hajlamosak vagyunk elfeledkezni a mindennapi gondok és acsarkodások közepette. 

Köszönet a stábnak a munkájáért, és mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy megtapasztaljuk milyen is a nagybetűs floorball! Kívánjuk, hogy más is átélhessen hasonlókat, mert rengeteget lehet tanulni belőle. És különben is, ki ne álmodna arról, hogy egy napon a legnagyobbak ellen játszhat… 

Végezetül küldeném az alábbi számot a csapatnak!:)