Mint azt már mindenki tudja, december 6. és 14. közt Ostrava és Prága ad otthont a 7. Férfi Floorball Világbajnokságnak. A csapat néhány órával ezelőtt útnak indult, az itthon maradóknak pedig nincs más hátra, mint szurkolni és számolgatni (valamint pénzt keresni a bwin-en). Számos hozzászólás, nyilatkozat született a csapattagoktól, a vezetőktől, az itthon maradt sporttársaktól, szurkolóktól. Gyakorlatilag mindenki azt latolgatja, hogy mire lehet képes ez a csapat 2 évvel az eddigi legsikeresebb szereplés után. Nem kerülhetjük meg mi sem a véleménynyilvánítást, már csak azért sem, mert érzésünk szerint egy meglehetősen torz kép alakult ki a várakozások közepette, ami igen káros lehet a közhangulatra, és elsősorban a válogatott teljesítményére. Hajtás után részletek és közvélemény kutatás. 

2006-ban a csapat a bravúros – előzetesen senki által nem várt – 2. helyet érte el a B-divízióban az egészen más szintet képviselő – finn elitligás játékosokkal megspékelt – észt válogatott mögött. Az elmúlt napokban többektől elhangzott, hogy a cél minimum ennek megismétlése lehet. Hiba lenne azonban túl nagy nyomást tenni a csapatra az ellenfelek és körülmények ismerete nélkül. E sorok írója a magyar labdarúgás egyik legnagyobb problémájának éppen a „dicső múlttal” való folyamatos összemérést tartja: „jó, jó nyertünk nagy nehezen, de azért Puskásék időszámításunk előtt ebben a stadionban aláztak! Az volt ám a foci!” És így tovább a végtelenségig… Magyarországon sokak számára igen nehéz megtalálni az arany középutat a „Merjünk nagyot álmodni!” és a „Nagyravágyás a siker ellensége!” gondolatok közt. Az előbbi a játékosok iránymutatója kell, hogy legyen, az utóbbi a szurkolóké! Ha pedig e kettő felcserélődik, abból semmi jó nem származhat…

Csoportbeli ellenfeleink Lengyelország, Hollandia, USA és Japán lesznek. Lengyelországot mindenki top favoritnak tartja, és a névsort böngészve aligha tévednek. Noha a C csoportból feljutva papíron a leggyengébbeknek kéne lenniük (még a bwin is elnézte:)), nem felejthetjük el, hogy az A csoportból mindössze pénzügyi okok miatt száműzték őket. A keretben számos játékos található az EC selejtezőn az oroszokat búcsúztató és a letteket alaposan megszorongató KS Szarotka Nowy Targ csapatából, valamint 8 Svédországban és 1 Dániában légióskodó kerettagra is bukkanhatunk. Saját bevallásuk szerint is a végső sikerre törnek. Bárki is győzné le őket a csoportban, óriási fegyvertény lenne.

Következik erősorrendben Hollandia, az előző VB 4. helyezettje. Csapatuk összeállítása mindig tartogat meglepetéseket. Jelen esetben 5 svájci csapatnév gazdagítja a listát, de nem lesznek ott svéd légiósaik, akik rendszerint a csapat vezéregyéniségei. Ellenük rendszerint meg kell küzdenünk, de általában sikerül győztesen elhagyni a parkettet.

Csoportunkban van továbbá két fekete ló: USA és Japán. Európától távol gyakorlatilag semmiféle rálátásunk nem lehet ezekre a csapatokra, mindössze kétévente láthatóak, mint egy fürgébb üstökös. Ha végignézzük az USA keretét, akkor van okunk az aggodalomra, vagy minimum az óvatosságra: 2 játékos Finnországban, 2 Norvégiában, 1 Svédországban, 10 pedig Svájcban kergeti a labdát. Ezen felül meg kell jegyeznünk, hogy 8 játékos Európában látta meg a napvilágot, így eleve az adott ország floorballjába nőhetett bele. Persze az, hogy valaki Svájcban játszik, még nem garancia semmire, ott is van sokadosztályú csapat sokadik sora, de nem véletlen, hogy nyilatkozataikban a mi külföldön játszóink is az USA-t jelölték meg nagy ellenfélként. Ráadásul velük lehet a meglepetés ereje, hiszen az előző évek tapasztalatai alapján mindenki könnyű meccsre számít ellenük…

Japánról ha lehet, még ennyit sem tudunk. A játékosok kivétel nélkül a szigeteken játszanak, erősségük lehet hírhedt erőnlétük, gyorsaságuk, elszántságuk és fegyelmezettségük. Ehhez párosulhat az összeszokottság, hiszen 10-en is a CHOFU F.C. játékosai. Senki nem számíthat könnyű meccsre ellenük.

A másik csoportban az elitből kieső Németország a favorit, de mögöttük tömör a mezőny. Ausztria és Szlovénia egyike fog alighanem odaérni a második helyre, így a csoportból való esetleges továbbjutásunk esetén velük számolhatunk potenciális ellenfélként. A Szlovénoknak van miért törleszteni, Ausztria pedig legutóbb Klagenfurtban 4:2-re múlta felül csapatunkat. Egyik ellen sem számíthatnánk könnyű meccsre, de mind a 3 csapatot – Németországot is belevéve! – győzte már le a válogatott.

Összefoglalva: látnunk kell, hogy 3 esélyes meccsekre számíthatunk. Az USA és Japán cseppet sem lebecsülendő, így maximális összpontosításra, kifogástalan fizikai állapotra és kötélidegekre lesz szükség ahhoz, hogy zsinórban ennyi ki-ki meccset is a magunk javára tudjunk fordítani, ebben pedig nem segít a túlzott elvárások okozta esetleges görcsösség. Lengyelország és Németország játékerejét elnézve nem ésszerű elvárni a csapattól minimum a második helyet, majd magyaros módon csalódásként megélni az esetleges harmadikat. A játékosoknak persze nem lehet más célja, mint a lehető legjobb eredmény elérése, de az itthonról szurkolóknak nem szabad nehezebbé tennie dolgukat azzal, hogy irreális elvárásokat támasztanak. Jelen mezőnyben a 4. helynek már nem csak lehet, de kell is örülni, a harmadikat pedig nyugodtan lehet ünnepelni is, míg a döntőbe jutást (ami 2010-re automatikus kvalifikációt is jelentene) egyenesen tátott szájjal kéne tudomásul vennünk. Ezt persze csak az előzetes erőviszonyok alapján jelenthetjük ki, minden más csak ott derülhet ki az első napok után (pl: ki gondolta volna, hogy az Olimpián az USA ott lesz a vízilabda döntőben), lehet néhány csapat meglepi a teljes nemzetközi floorball életet majd.

Mi tehát izguljunk, szurkoljunk, örüljünk, és hagyjuk meg az odaát lévő srácoknak a kiváltságot: „merjenek nagyot álmodni!”

Hajrá Magyarország!