Amikor vasárnap 18:50 környékén a mérkőzés 52.percében Tóth Zoltán – egyébiránt komárom-esztergom megyei születésű játékos – kilőtte a hosszú felsőt a Neumann – Krokodilon, akkor még csak a lelátón egyre izgatottabbá váló Váradi Gyuri bá sejthette a narancsosok közül, hogy 10 percen belül a sportág legújabb bajnokaiként tekinthetünk rájuk. 10 perccel később Kovács és Liebe lefújta az izgalmakban bővelkedő találkozót, és a fent említett úr – aki megsejthetett valamit, hogy vállalta az utazást - már önfeledten rohanhatott gratulációk közepette telefonálni: hosszú várakozás után 2008/2009 Salming Férfi OB1 bajnoka az SZPK-NOKIA!

Persze hetek óta sejthető, hogy az arany Komárom városában landol, és ha nincs a kartali meglepetés, akkor is mindenki érzi, hogy maximum 2 héttel kellett volna többet várni, így egyáltalán nem állíthatjuk, hogy más kaparta volna ki a gesztenyét Illéséknek. A nagy rivális Krokodilok CH elleni botlása után már lehetett tudni, hogy a 3 pont behozhatatlannak bizonyul majd. A hüllők bízhattak még a debreceni kirándulásban, de az úthenger ott sem fulladt le… maradt a 3 pont, és jöttek a papírforma eredménnyel kecsegtető meccsek, melynek következtében már csak idő kérdése volt a siker. Hogy ez éppen nem a pályán érte utol az SZPK-t, hanem az éter hullámain keresztül, az maximum csekély hiányérzetet jelenthet az eufórikus pillanatok közepette. 

Nem mondhatnánk, hogy a narancsosok ajtóstul rontottak a házba… lassan, megfontoltan, nem egy éremmel a tarsolyban és nem egyszer döntő szituációkban elbukva érkeztek meg óvatosan, koncentráltan a végső siker kapujába, melyre a tavalyi MK sikerrel melegítettek. Ki ne emlékezne a Debrecen elleni két, egyaránt aranygólos elődöntőre, a tavalyi ARES elleni totális leblokkolásra és megremegésre, az idei őszi Krokodil elleni első 25-30 percre… és itt el is jutottunk a kulcsmomentumhoz: az SZPK azon a mérkőzésen átlépett saját árnyékán és 45:39-nél Füzi góljának pillanatában elhitte, hogy meg tudja csinálni. Amíg az elmúlt években a nagy tét lebénította a játékosokat, és rendre a döntő pillanatokban jöttek elő a hibák, addig idén a csapat gyengébb napokon is fogcsikorgatva küzdve az utolsó pillanatig harcolva felőrölte ellenfeleit, és tették mindezt legfélelmetesebb támadójuk, Benkei László nélkül, aki Nádor után talán a második, ha egy helyzet értékesítéséről van szó (mielőbbi felépülést és visszatérést kívánunk!). Ha csak a harmadik harmadokat néznénk, egészen félelmetes mutatókat lehetne előbányászni a számok erdejéből. 

De mi is lehetett a siker kulcsa?

A biztos háttér, és az ország legjobban működő, „legnagyszerűbb” klubja, hogy magunkat idézzük? Alighanem szerepet játszott. Galambos Tamás és társai egy profi módon működő egyesületet építettek fel, amely eltökélten és apránként haladt a hőn áhított cél felé. Egy klub, melynek játékosainak nem kell a teremfoglalással, vagy az adminisztrációval törődnie, csak játszania…

A hosszú kispad és a homogén keret? Kevés csapatnál olyan kicsi a különbség a játékosok tudásában mint az SZPK első 10 emberénél. Nem lehetett 1 emberre vigyáznia az ellenfeleknek, nem lehetett „csak őt kikapcsolni” és nyerni… Nem lehetett elfárasztani a gárdát, mert mindig lehetett embereket cserélni, mindig volt még egy sor, mindig volt egy szusszanásnyi szünet a fáradó lábaknak. 

Az utánpótlás bázis? Elég megnézni a csapat összetételét és mindenki tudja a választ… Kézenfekvő a Darai testvérekkel példálózni, de e sorok írója még emlékszik többek közt az SZPK B-ben pallérozódó ifjú Váradival való csetepatékra is…

A szurkolók? Az elmúlt időszakban kritikus pont, de nem kerülhetjük ki. Még ellenfélként is más zengő csarnokban játszani, más, ha az ember igazi profinak érezheti magát a pályán, más, ha a végén nem csak csapattársai ünneplik, ezt nehéz is elvitatni, főleg a kritikus pillanatokban…

A fegyelem és az edző? Illés László érkezésének legszembetűnőbb hozadéka a kiállítások számának erőteljes redukálódása, amely nem kis szerepet játszott a rangadók megnyerésében. Noha még mindig kemény csapat a Komárom, és sokan továbbra is a legkellemetlenebb ellenfélként neveznék meg a narancsmezeseket, a teljesen felesleges kiállítások és a sportszerűtlenségből, reklamálásból fakadó emberhátrányok számottevően csökkentek az elmúlt két évben… Illés néha kulcsjátékosokat is leültetett, ha a helyzet megkívánta, és elérte, hogy játékosai ne egymással foglalkozzanak, fazont szabott a régebben sokkal improvizatívabb jellegű gárdának. Talán éppen egy külső ember volt az, aki hiányzott a fő rivális padja mellől… 

A védelem? Míg tavaly az ARES támadói ellenállhatatlanul ontották a gólokat, addig az SZPK fényesen igazolja a tételt, miszerint a meccseket a támadók, a bajnokságot a védelem nyeri meg. 2 éve a legkevesebb kapott gól, nem szorul további magyarázatra. A védők tevékenységén kívül nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a Horváth – Bagi kapuspáros az egyik legerősebb kettős az országban: nem hogy van második kapus, de nem is akármilyen, ezzel a luxussal pedig kevés csapat büszkélkedhet.

Profin szervezett klub, profi sportra emlékeztető szurkolók, külső edző, jó pálya… A fentiek mind szerepet játszottak, de mást helyeznénk az első helyre. Sokan a sportág szereplői közül is úgy tekintenek a magyar floorballra, mint egy hobbi sportra, egy szabadidős tevékenységre. Ettől még megtesznek mindent, imádják a játékot, és meghalnak a sikerért, valamint mindenki egyre többet és többet edz, DE az SZPK-NOKIA minden egyes tagja úgy tekint a floorballra mint egy profi sportágra, magukra pedig mint profi sportolókra, ettől voltak ők idén többek mindenki másnál… Ezért jár a gratuláció a teljesen megérdemelt bajnoki címért nekik:

Horváth Péter, Kautcner Zsolt, Szabó Tibor, Füzi Gábor, Darai Bence, Móricz Levente, Szabó Zsolt, Mészáros Szabolcs, Bagi Martin, Müller János, Juhász Attila, Vizeli Csaba, Darai Máté, Váradi Tamás, Benkei László, Móricz Dávid, Pete József, Viczena Attila, László Péter, Haris Tibor, Meleg Ádám, Bognár Gergely és Illés László valamint Váradi György