Amikor 2007. május 12. és 19-e között Dániában, Frederikshavn-ban a Strauss Tamás által irányított magyar női válogatott megszerezte az előkelő 3. helyezést a B divízióban, elismerően hümmögtem a bajszom alatt. Gondoltam ez egy olyan teljesítmény, melyet kemény, kitartó munkával, megrendíthetetlen kitartással lehet csak "überelni". Strauss Tamás személyét illetően megoszlik a szakma véleménye, azonban vitathatatlan, hogy amibe ő belevág, azt becsületesen, szívvel és lélekkel teszi. Nála olyan nincs, hogy nincs. Joggal bízhattam abban, hogy folytatja a megkezdett munkáját.

Bár Dániában sorsdöntő mérkőzésen alul maradtunk a lengyelekkel szemben, mégis meg kellett emelnem a kalapom az edző és társulata előtt. Azonban mint ismert, a sikeres dán VB után a szolnoki trénert Varsányi Zsuzsa követte a szövetségi kapitányi poszton. Na ő is megéri a pénzét. Az ő személye is egyedi. Nála sincs olyan, hogy nincs, s amihez ő is hozzáfog, azt szintén szívvel és lélekkel teszi. A váltáskor borítékolható volt, hogy majd alaposan átalakul a keret. A szűk női szakágban vannak, akik személytől függetlenül képesek az együttműködésre és vannak, akik nem. Ez akár tetszik, akár nem, létező probléma. Mint ahogyan az is közismert tény, hogy Varsányi edzőnő a fiatal, teljes mértékben formálható és irányítható játékosokat részesíti előnyben, hiszen edzői, pedagógiai képessége a fiatalabb generáció tagjai közt hatékony. Amikor ismertté vált az új arculatú válogatott keret, bizony nagyon sokan még 20 Ft-ot sem tettek volna fel a lányokra TippMixen. Többek között én magam sem. Ne legyünk álszentek, voltak olyanok is, akik már dörzsölték a tenyerüket és a legdrágább pezsgővel koccintottak Varsányi Zsuzsa és tinédzserei bukására. Ki gondolta volna, hogy mire 2009. december 12-ét írjuk, alaposan megváltozik majd a világ körülöttünk. No és persze a magyar női válogatott körül.

Lányaink úgy söpörtek végig a csoporton - csak azok a sörrel teli nagydarab germánok állták a sarat -, hogy mire észhez tértünk a pozitív töltetű sokkból, már ki is ütöttük a 2007-ben még "A" divíziós Szingapúrt az elődöntőben. 2009. december 11-ére Magyarországon még azok is lázba jöttek, akik a háttérben éppenséggel a hasukat fogták a röhögéstől, amikor a magyar női válogatott került terítékre. Hol volt akkor a kétkedők tábora? Megmondom én. A monitorok előtt, dísz magyarba öltözve és körmöt rágva szorítottak Radácsi Briginek és kompániájának, hogy megmutassák az "aussiknak" milyen is a magyar virtus, milyen az, amikor a szép magyar lányok játszanak!? A végeredményt ismerjük, ennek ellenére ez az írás arról szól, hogy a fáradt, de boldog lányaink és edzői előtt nem csak, hogy meg kell emelnünk azt a bizonyos kalapot, amit 2007-ben már lengettünk, hanem meg is kell, hogy együk. Mert a pályán megmutatták, hogy kár volt őket előre leírni. Mert az edzői stáb, valamint minden magyar mezbe bújt lányka bizonyította, hogy igenis van bennük spiritusz. Mert zsenge koruk és a kétkedő hangok ellenére sikerült megfejelniük 2007-es elődeik eredményét. Mert bár hivatalos éremosztás nem volt, képletesen a bronzérem után ezüstös medált akasztattak a nyakukba a helyi Mats Magnusson hostesskedő lányával. Tehát jó étvágyat mindenkinek, aki nem várta ezt az eredményt! A lányok tiszteletére szépen el lehet fogyasztani azt a fejfedőt! Jó magam már hozzá is láttam.

Gratulálok, Gratulálunk Lányok!