Többször ajánlottuk a nagyközönségnek, hogy amennyiben megfelelő írással rendelkeznek, akkor ne habozzanak azt szerkesztőségünk rendelkezésére bocsátani. Mostanában a megduzzadt stáb nem szűkölködik cikkekben, de örömmel konstatáltuk, hogy postaládánkban landolt egy labdarúgással foglalkozó írás, pontosabban egy 3 részes sorozat. Át is adnánk vendégszerzőnknek a jogot leporolván a Be_my_guest e célra teremtett nickjéről a port, a klaviatúra Martin S. Radi-nál a továbbiakban: 

Közeledve a Belgium elleni válogatott mérkőzéshez ismét felerősödtek az Erwin Koemant bíráló hangok. Többen már a kezdetektől szembefordultak vele, minek ide külföldi edző, kérdezgették. A kritikák aztán a két utolsó hazai vb selejtező után hangosodtak fel igazán. Én azonban azok közé tartozom, akik továbbra is bíznak a derék hollandusban, annak ellenére, hogy nem sikerült a továbbjutás. 

A következő, három részes sorozatban a szövetségi kapitánnyal szemben megfogalmazott kritikákkal kapcsolatos gondolataimat osztanám meg az érdeklődőkkel. Nem gondolom, hogy Koeman az én védelmemre szorulna, de ez az internetes blogos műfaj már csak ilyen, az embernek eszébe jutnak mindenféle gondolatok, azokat leírja, aztán majd csak lesz valaki, akit érdekel… :) 

Lássuk először leggyakrabban elhangzott problémát:

A legtöbben a kétcsatáros játékot hiányolták, mondván túlságosan védekező a felállás. Sokan kritizálták azért is, hogy minek játszatja Dárdait, aki öreg, motiválatlan és lassú. 

Szerintem ezekre a felvetésekre az utolsó előtti selejtező-mérkőzés adott választ. Mindkettőre. Ezért is került egy posztba Dárdai a csatárokkal. A portugáliai mérkőzésen nem szerepelt Dárdai és a második félidőben két csatárral játszott a magyar válogatott. Pontosabban egy védekező középpályás helyett bejött még egy csatár. Mi lett ennek az eredménye? A portugálok végrohantak a meggyengült középpályánkon és folyamatosan nyomás alatt tartották a kapunkat. Látszott, hogy előbb-utóbb valamelyik védőnk hibázni fog és abból gól lesz. Így is történt. Ezúttal is szegény Gyepes Gábor hibázott, így – ismét – ő lett a bűnbak. Egyértelműen kiderült szerintem, hogy ez a csapat nem bírja el, ha a védősor előtt nem két középpályás szűri az ilyen szintű ellenfelek akcióit, hanem csak egy. Így tehát szükség van a második szűrőjátékosra, akár a kétcsatáros játék rovására is. Ez a keret erre a felállásra alkalmas. 

Az is teljesen világos, hogy nem feltétlenül jelent védekező taktikát, ha csak egy „nevesített” csatár szerepel a kezdőcsapatban. A szélső középpályások feladata egyértelműen a támadás lenne, kisegítve az egy szem elöl lévő csatárt. Sajnos a magyar válogatottban nem tehetik meg a szélső középpályások, hogy csak a támadójátékkal foglalkozzanak, mert sokszor be kell segíteniük a védekezésbe is, hiszen nagyon sok a hiba a hátsó alakzat részéről (helyezkedési hibák, eladott labdák stb.). Ez talán az egyik magyarázat arra, hogy Dzsudzsák Balázs miért nem játszik olyan látványosan és gólerősen a válogatottban, mint a klubjában. (De erről talán egy másik posztban.) Más csapatok is játszanak ebben a szisztémában, mégsem tűnik mindegyik védekező típusú együttesnek (lásd pl.: PSV Eindhoven, Manchester United holland válogatott stb.) 

Sok vitára ad okot Dárdai Pál szerepeltetése. (Mielőtt folytatnám el kell ismernem, hogy elfogult vagyok vele szemben, így talán túlzó lesz, amit írok, de – mint tudjuk – a hír szent a vélemény szabad. Nem hiszem, hogy a posztján öregnek számítana, azt pedig nem tudom róla elképzelni, hogy a címeres mez ne adna kellő motivációt számára.) Portugáliában sérülés miatt nem játszott. Azon a meccsen– szerintem –egyértelműen hiányzott a középpályáról egy rutinos, agresszív labdaszerző játékos, hiszen mint azt fentebb leírtam a második félidőben a portugálok úgy jöttek át a középpályánkon, ahogy nekik tetszett. Ezt a feladatot a korábbi mérkőzéseken Dárdai megoldotta (hol jól, hol kevésbé jobban). A másik dolog, ami feltűnt – nem csak nekem, hanem a tévés kommentátoroknak is –, hogy nem volt a csapatnak vezére. Nem volt olyan ember a pályán, aki ráncba szedné a fiúkat bekapott gól(ok) után. Nem volt olyan vezéregyéniség, aki összefogná a társaságot. Azt gondolom, hogy függetlenül a posztjától, és attól, hogy nem ő viseli a csapatkapitányi karszalagot Dárdai igazi vezéregyéniség, egy „vezérbika”. Az albánok elleni budapesti mérkőzés szünetében vele készült interjú is ezt támasztja alá. Rendkívül dühösnek látszott a gyenge játék, és a 0:0 miatt. Kifejtette, hogy amit eddig mutattak – ő is! – az semmi, és az öltözőben rendet kell tenni a fejekben. Aztán a második félidőre kifutott egy elszánt magyar csapat és bedarálta az albánokat. Nyilván nem tudhatjuk, hogy mekkora szerepe volt a hozzáállás megváltozásában a szövetségi kapitánynak illetve Dárdainak, de a két ember személyiségét ismerve sejthetük…

Mindezek miatt gondolom, hogy Koeman helyesen dönt, amikor számít Dárdai játékára.

(Nyilván ez utóbbi eszmefutattás a „vezérbika” szerepről túllép a vélemény kategóriáján, és inkább fikciónak számít, hiszen kívülállóként nem igazán láthatunk bele a válogatott csapat – mint közösség – belső életébe.)