Szeptember 1-én kezdetét veszi nem csak az ősz, illetve a tanév (annál is inkább, mert szombat lesz), hanem a 2007/2008-as szezon is a Magyar Kupa küzdelmeivel. Természetesen egy részletesebb beharangozóra is sor fog kerülni pontos meccs időpontokkal és helyszínekkel, ezúttal azonban egy új rovatunkkal debütálnánk. Minden héten előre kiválasztjuk a párosításból a „Hét Meccse” címre érdemesnek találtatott összecsapást, és a felvezetéshez megkérdezzük érintett játékosok véleményét, majd a mérkőzés utáni nyilatkozatoknak is helyet szorítunk. Természetesen csak az elmúlt évek tapasztalataira hagyatkozhatunk, így a választás elég szubjektív lesz, de az MK első körében könnyű dolgunk volt. A hét meccse tehát a két OB1-es gárda ütközete, azaz:

Neumann FSE	-	IBK CH
Népliget, 2007. szeptember 2. 17:00
	VS.

Gyakran talán a játékosok is felteszik maguknak a kérdést: miért ölik bele az időt, pénzt energiát az egészbe? Profi sportolók könnyebb választ adhatnak, hisz a megélhetésüket is előteremthetik ezáltal, de alighanem ez önmagában nekik is kevés lenne. A kérdésre feltehetőleg sok különböző válasz juthat eszünkbe: a győzelmekért, egy gólért, egy szép mozdulatért, azért mert jó a társaság, azért mert jól szórakozunk közbe, azért mert kijönnek meccsre a haverok, a szülők, barátok. Egy valami azonban biztos, hogy ott van mélyen mindenkiben aki valaha ütőt fogott, labdába rúgott vagy rajtkőre állt, akárcsak otthon a képernyő előtt felugrott örömében: a győzelem mámoráért, a dicsőség pillanatáért, az eufóriáért és adrenalinért, a felé futó társak üvöltéséért. Ezt alighanem nem érti mindenki, esetleg nincs is mindenkire hatással. „Nem a győzelem, a részvétel a fontos” tartja a mondás. Az emlékezetes győzelem pillanata azonban feledhetetlen, és örökre megmarad az emlékek közt. Ez az az érzés, aminek reményében „minden áldott vasárnap” érdemes kifutni a pályára, ezek a néhány másodperces pillanatok azok, amikért érdemes keményen edzeni, hogy újra és újra részesei lehessünk a mámornak, hogy elmondhassuk: „Megcsináltuk!!”!

„Másnap reggel az idő annyira mocskos volt, hogy alig érdemelte meg a nevét, ezért Dirk elhatározta, hogy inkább Stanleynek fogja hívni.

Stanley nem egy jó kis felhőszakadás volt. Semmi baj sincs egy jó kis felhőszakadással, ami megtisztítja a levegőt. Stanley az a fajta dolog volt, amitől egy jó kis felhőszakadás megtisztítja a levegőt. Stanley fülledt volt, közeli és elnyomó jelegű volt, mint amikor egy nagydarab és izzadt ember nyomódik az emberhez a metróban. Stanley nem esett, ám elég gyakran rácsepegett az emberre.

Dirk kint állt a Stanleyben.”

Douglas Adams: A kétség lazaca

Abban az országban, ahol a világon talán leghosszabb a labdarúgó holtszezon, mert nem lehet játszani szélben, hóban, esőben, napsütésben, magas páratartalomban, Stanleyben, talán meg se kellene lepődnünk, hogy teremsportunkat is növekvő mértékben befolyásolja az időjárás. A nyári fórum hozzászólásokat, meccs beszámolókat böngészve, és a pletykákat hallgatva egyre aggasztóbbá válik a helyzet Budapesten.

Egy adott sportág sikerei, fejlődése leginkább a válogatott eredményein keresztül mérhető le, itt láthatjuk, hogy miként fejlődünk a többi országhoz képest, jó irányba halad-e az itthoni bajnokság, szembesülhetünk vele, hogy még miben kell fejlődnünk. A szövetségi kapitányainkra így nagy felelősség és rengeteg munka hárul, hiszen 2 évente mindössze néhány meccs alatt kell megmutatni, hogy ez a sport igenis érdemesebb a kiemelt figyelemre, a támogatásokra, a médiában való szereplésre. Az eddigiek során, mint minden sportágban, a floorballban is rendszeresen támadások kereszttüzébe kerültek az aktuális kapitányok, ám ennek ellenére mind a férfi, mind a női világbajnokság nagy sikert hozott. A férfi stáb élén a svédországi sikerek után változás történt, és Ágoston Zsolt vette át a csapat irányítását. Őt kérdeztük terveiről, a felkészülésről és a kitűzött célokról:

FFR: -Hoszzú évek óta vállalsz feladatokat a válogatott körül, több világbajnokságon is jelen voltál. Mi motivált, hogy elvállald a szövetségi kapitányi posztot?

Az előző néhány merészebb együttes bemutatása után egy kicsit konszolidáltabb bandának, a Thunder-nek szánnánk néhány sort. A név választás nem túl szerencsés, mivel így szinte lehetetlen bármi infot is fellelni róluk a neten keresők segítségével. Ezen felül a Youtube is számos irreleváns eredményt dob ki a kulcsszavakra. Két nagyszerű klippet azonban így is sikerült találni ízelítőül. Az első a remek lírai szám, a Love Walked in:

A két héttel ezelőtti nagy pörgés után igazi uborkaszezon köszöntött ránk. Csak úgy roskadozott pár hete az e-mail fiókunk, Galambos Tomiék több mint egy hét alatt kerültek csak sorra, most azonban számos „kintlevőségünk” akad még. Pontosabban fogalmazva, a nyaralási, edzőtáborozási és cseh openezési főszezonban nem túl nagy lendülettel érkeznek vissza a mailek, így átmeneti pangás állt be nálunk is. Ez azonban nem marad így, senki ne gondolja, hogy oldalunk ilyen könnyedén megadja magát. Számos tervünk van:

1. Először is egy megfelelő új design elkészítése van napirenden, hogy minden valamire való „profi” bloghoz hasonlóan nekünk is legyen egy megfelelő fejlécünk.

2. Megkérdeztük Strauss Tamást és Ágoston Zsoltot, a női illetve férfi válogatott szövetségi kapitányokat élményekről, tervekről, válogatottakról és felkészülésről. Ágoston Zsolt már válaszolt, hamarosan olvasható lesz az interjú.

Sorozatunk következő darabjaként Kovács Barni javaslatára - és aktív közbenjárásának köszönhetően - Galambos Tamással beszélgettünk az SZPK múltjáról és jövőjéről. Évekkel ezelőtt maga sem gondolta, hogy napjainkra az egyik legnagyobb és földrajzilag mindenképpen legkiterjedtebb egyesület alapjait rakta le. Töretlen munkájával oroszlánrészt vállal abban, hogy egyre dicsőségesebben dübörögjön a „narancssárga úthenger”! Külön kiemelendő az a szervező tevékenység, amelynek köszönhetően az SZPK Komáromtól távolabb is megvetette lábát, illetve jelentős mennyiségű szponzorra is szert tudott tenni. Ez más klubok számára is példaértékű lehet, így ennek hátteréről is érdeklődtünk. Jöjjön tehát az interjú az SZPK életre hívójával:

FFR: -Mikor és milyen körülmények közt ismerkedtél meg a sporttal?

G.T.:- A sport iránti vonzódásomat az édesapámnak köszönhetem, aki szintén testnevelő, és már kiskoromtól foglalkozott velem. Magával a floorballal a szombathelyi főiskolán ismerkedtem meg még 1995-ben. A rekreáció óra keretében minden héten más-más újkeletű sportágat próbáltunk ki. Amikor a floorballra került a sor, akkor szokás szerint sérült voltam, így csak külső szemlélője lehettem a bemutatónak. Ennek ellenére már ekkor felkeltette az érdeklődésemet ez a játék.

Az előző eszmefutatás elsősorban a férfi bajnokság rendszerére koncentrált, szemet hunytunk a női bajnokság menetével kapcsolatos kérdések fölött, pedig a gyökeres változások valószínűleg inkább itt várhatóak.

Az abszolút háttérben lévő női bajnokság az elmúlt időszakban egyre inkább szót kér magának. Ez elsősorban a minden reményt felülmúló világbajnoki szereplésnek köszönhető. Itt is meg kell említenünk a média szerepét, hiszen egyedülálló módon az egész ország floorball szerető közönsége gubbaszthatott ökölbe szorított kezekkel a monitorok előtt és élvezhette élő egyenes adásban a lányok sikerét. Talán ennek, talán a fiú csapatokhoz kötődő lányok, barátnők, testvérek lelkesedésének köszönhetően egyre több női csapat és játékos jelenik meg a színen. Dicséretes, hogy sorra „nőnek ki a földből” teljesen újonc gárdák, amelyek a nulláról építik fel a játékukat és játékosaikat. Így az idei csapat névsort elnézve el is érkeztünk a kritikus létszámhoz, azaz immár 10 alakulat csap össze a bajnoki címért.

A zenei élet keményebb vidékén barangolva a dallamos és egyben szórakoztató DM után észak felé vesszük az irányt, és meg sem állunk Finnországig. A témában kevésbé járatos olvasók számára elmondanánk, hogy a sarkkörhöz közeledve valami misztikus oknál fogva (lehet a túl sok sötétség miatt) egyre több, különösebb és elborultabb metal zenére lehet találni. Ezek nagy része a normális lelkiállapotú halandó számára gyakorlatilag hallgathatatlan, finn vagy svéd (de az esetek többségében inkább finn, biztos a sok vodka) hörgésből és üvöltésből álló zúzások. Viszont ezek mellett igazi különlegességekre, egyedi sajátságokat hordozó gyöngyszemekre is lelhetünk. Mi a legismertebb, az Eurovíziós dalfesztiválnak köszönhetően a zenei életbe valósággal berobbanó Lordi-nak szánnánk néhány sort.

A bajnokság közeledtével szeretnénk bemutatni az OB2 friss feljutóit. Sorozatunk első darabjaként a Kecskemét csapatvezetőjével, Tóth Imrével készítettünk riportot. A Kecskemét imponáló magabiztossággal utasította maga mögé az OB3 mezőnyét. Teljesítményük több felsőbb osztálybeli csapatvezető elismerését kiváltotta. Számos mende-monda látott napvilágot egyes játékosaik OB1-be igazolásáról, valamint arról, hogy nem vállalják a feljutást. Végül mégis neveztek az OB2-re, sokan kíváncsiak rá mire lesznek képesek a szépreményű fiatalok. Nagyszerű, kultúrált játékot mutatnak be, Tóth Imre személyében pedig a magyar floorball élet egyik legszimpatikusabb csapatvezetőjét tisztelhetjük. Őt kérdeztük az egyesület múltjáról, jövőjéről, a célkitűzésekről, valamint a csapat körüli pletykák valóság tartalmáról:

Ismét eljött az év azon időszaka, amikor a megrögzött magyar futballfanatikus összeszorítja a fogát, fellapozza a TV újságot, kibogarássza melyik adó is éppen a közvetítő, előveszi a behűtött sört, sóhajt egy nagyot, összeszedi a maradék reményt, ha kell bűnbánóan a szeretett csapata ereklyéi felé néz, és tiszta szívből drukkol annak a gárdának, aki ez évben arra hivatott, hogy megkísérelje a lehetetlent, és hitet adjon a megannyi drukkernek az álmok kapujába állva… azaz ismét BL selejtező!

Évről-évre kevesebbek reménykednek, évről-évre távolabb sodródik az álom, de az igazi fanatikus amíg él, remél: még mindig könnybe lábad a szeme, és hevesebben dobog a szíve Hajdú B. legendás mondatait hallva:

„El is indult most ez a 3 perc… Szamosi kér keresztlabdát…Szamosi, Szamosi… be kéne adni jól… ott a helyzet!! Góóóiióióióióiióól!!!!! Koplárovics!!!”

Lapointe kommentjét olvasva azon kaptuk magunkat, hogy a „legenda” szó klasszikus jelentését figyelembe véve igazat kell adnunk neki. Ennek megfelelően szinte azonnal postáztuk is a kérdéseket Ambrus Katalinnak, megfogadván a javaslatot.

Ambrus Katalin hosszú évek óta az Eger női gárdájának meghatározó játékosa, valamint az ifjú tehetségek beépülése ellenére a válogatott egyik alapemberének tekinthető. A női mezőnyből kiemelkedik elsősorban pontos és erős lövéseivel. Játékos pályafutása mellett edzői karrierrel is büszkélkedhet, és adminisztratív feladatokat is vállal. Következzék tehát az interjú Ambrus Katalinnal:

Szinte észrevétlenül bár, de ismét elkezdődött a magyal labdarúgó bajnokságnak nevezett eseménysorozat. Talán a világ egyetlen olyan foci bajnokságáról beszélhetünk, ahol a két szezon közti szünet rövidebb, mint az őszi és a tavaszi felvonás közti téli pihenő. Persze megérthetjük mindezt, hiszen teleink kemények, a gyepek érzékenyek, ráadásul az európai normánál kevesebb 30 bajnoki forduló így sem foglal el sok helyet a naptárban. A szint valószínűleg idén sem fog félelmetes magaslatokba hágni, de ennek ellenére az érdeklődés sem fog csökkenni, hiszen aki eddig kitartott e „rendezvénysorozat” mellett, az már valószínűleg tűzön vizen át ragaszkodni fog hozzá.

Az elmúlt három évben különböző úton-módon bár, de a Debrecen csapata minduntalan besöpörte a bajnoki címet hol könnyebben, hol nehezebben. Az idei résztvevőket három csoportba sorolhatjuk (amiből kis gondolkozás után négy lett végül, mert úgy éreztük, a Győr és a Fehérvár többet érdemel az eredeti besorolásnál) a mögöttünk hagyott szezon tapasztalatai alapján:

Rég esett szó más sportágakról. Érthető is, hiszen szinte mindenhol holtszezon van. A napokban azonban két esemény illetve cikk is felkeltette érdeklődésünket. Szinte minden héten szóba kerül, hogy hogyan lehetne a nyilvánosság számra is ismertebbé tenni a floorballt, hogyan lehetne szponzorokat találni. Egyre több jel mutat arra, hogy megindultunk a profi sporttá válás hosszú, rögös útján. Ha minden jól megy, lassan előkerülnek majd szponzorok, talán búcsút inthetünk egyszer a havi tagdíjnak, és nem dobnak ki önkényesen senkit az Építőkről sem. Ezen felül elfogadottá válnak a posztra igazolások, a gárdák is profibb szemléletűvé kezdenek válni valószínűleg, szemben a kezdet kezdetével, amikor rendszerint baráti társaságokból jöttek létre a csapatok és valóságos eretnekség volt átigazolni.

Ezeken elmélkedve azonban nem szabad elfeledkezni az amatőr sport szépségéről sem. Épp e miatt akadt meg a szemünk két napi híren is. Az egyik a Nemzeti Sport napilap kommentárja volt. Kár lenne összefoglalni, a legegyszerűbb ha közöljük a rövid eszmefuttatást:

Az elmúlt hét kissé eseménytelenre sikeredett, ennek köszönhetően a látogatottság is soha nem látott mélységekbe esett. Kis szünet után így ismét munkába állunk, és ezúttal az álomcsapat sorozat végére teszünk pontot.

A korábbi álomcsapatokhoz számos hozzászólás érkezett. Volt helyeslő és kritizáló egyaránt. Az OB1 álomcsapatával gyakorlatilag nem lehet melléfogni és mégis, ezzel lehet a leginkább, épp ezért valószínűleg bőven lesz egyet nem értő. Ki ne tudna kapásból 15 nevet felsorolni, aki méltó lehet az elmúlt évi teljesítménye alapján (hangsúlyozottan csak ez a válogatási szempont, nem az, hogy mire lehetne képes,mennyire szimpatikus, stb.) az 5+1 helyre való bekerülésre. Ugyanakkor valószínűleg elég komoly fejtörést okozna mindenkinek, ha meg kéne neveznie azt a 10-et, akit kihagy. Hosszasan töprengtünk, de a sorozat nem lehet teljes az OB1 nélkül, így bár másként is lehetne dönteni, itt a mi hatosunk:

A kapuban:

Régen szórakoztattuk a visszajelzések alapján rock zenére nem túl fogékony közönséget valami igazán eredeti belevaló és gyakorlatilag tökéletesen ismeretlen bandával. Most azonban ígéretünkhöz híven itt vannak a bostoni srácok, a Dropkick Murphys!

A beazonosíthatatlan stílusban játszó elképesztően amerikai megjelenésű kocsmatöltelékek elképesztően nem amerikai jellegű zenét szólaltatnak meg minden olyan kezük ügyébe kerülő hangszeren, amiről egy valamirevaló punk együttes megfeledkezik, ám egy angol-szász (és kelta ) nyelvterületen tevékenykedő népzenekutató csak nagy átéléssel tud beszélni. Ki ne álmodozott volna még elektromos basszus gitár alapra megszólaló skót duda szólóról? Ugye kedves olvasó, most ebben a pillanatban rájött hogy valami hiányzott zenei ismeretei széles tárházból!

Akkor kezdjük az együttes bemutatásával:

Ígéretünkhöz híven a sportágunkkal kapcsolatos komolyabb témákról is szót ejtünk alkalomadtán. Bár legutóbb a bajnoki trófeáról született eszmefuttatás nem talált különösebb visszhangra, ezúttal megpróbálkozunk a bajnoki szisztéma elemzésével.

A bajnokság egyre növekvő létszáma egyre újabb kihívások elé állítja a szövetséget és a versenybizottságot. A csapatok száma folyamatosan nő, a bajnokságok létszáma, lebonyolítási rendszere így időről időre változik. Mindenkinek megvan erről a véleménye, alighanem az optimális megoldásról alkotott elképzelése is, ennek ellenére építő jellegű eszmecsere a fórumon erről még nem nagyon alakult ki. Célunk, hogy az új versenykiírás és a nevezett csapatok ismeretében körültekintően összefoglaljuk a helyzetet, és a változtatások előnyeit, hátrányait egyfajta vita indítóként. Ezek után várjuk az észrevételeket, hozzászólásokat, hogy mindenki véleménye meghalgattatásra leljen, hiszen csak így jöhet létre egy megfelelő hosszú távú terv.

A közzétett adatok alapján több-kevesebb hiányossággal az alábbi létszámok alakultak ki:

Többen javasolták, hogy szólaltassuk meg Liska Bálintot. Mi eleget tettünk a kérésnek és szerencsére Bálint sem zárkózott el a válaszadás elöl. Ha egyetlen nevet kellene említenie egy magyar floorballosnak az OB3-ra asszociálva, akkor alighanem elsöprő töbségben az ő neve hangzana el. A harmadosztály legismertebb arca e mellett meghatározó játékosa is évek óta. Játékos pályafutása mellett ki kell emelnünk szervező tevékenységét, hiszen nem csak az OB3 szervezője, hanem egyben saját csapatának életrehívója is. Játékvezetőként is ismert és elismert így számos témában lehet érdekes véleménye. A duzzadó bajnokság szempontjából amúgy is kulcskérdésnek tűnik, hogy hogyan lehet lebonyolítani az egyre bővülő OB3-as küzdelmeket, ebben a témában pedig keresve sem találhatnánk nála kompetnesebb személyt. Következzék tehát a Liska Bálinttal való interjú:

FFR: -Mikor és hogyan ismerkedtél meg a floorballal?

L.B.: -Mivel egy gimnáziumban tanítok, ott láttam először floorball ütőt és magát a játékot is ott ismertem meg.

FFR: -Te számos egyéb sportágat is űzöl/űztél. Röviden összefogalalnád mit és milyen szinten?

L.B.: -Főiskolás koromig fociztam (NBII ifif), majd a főiskolán kosaraztam illetve röplabdáztam versenyszerűen (kosárlabda megyei szint - Ajkán is; röplabda NBII a főiskolán)

Sorozatunk második részében az első olyan esethez nyúlunk vissza, amikor egy csapat játékosa úgy döntött, hogy megvalósítja álmait, és saját gárdát hoz létre. Ez lett Huszti Péter és Paska Zoltán vezetésével a White Sharks HC alakulata, amely már évek óta meghatározó tagja a magyar floorball életnek, és a másodosztály élcsapatai közé tartozik. A jól felépített image, a nagyszerű mez és név mindig is különlegessé tette a csapatot, amelynek múltjáról és jövőjéről faggattuk a magyar floorball egyik legismertebb játékosát, Huszti Pétert:

FFR: -Mióta floorballozol?

H.P.: -1994-ben kezdtem, a hónapra már nem emlékszem sajnos, akkor botlottam bele a floorballba.

FFR: -Mik voltak pályafutásod főbb állomásai?

Nem állunk meg az OB2-nél! Minden sport alapját és igazi bázisát az alsóbb osztályokban, az utánpótlásban és az iskolákban kell keresni. A floorball esetében az ugródeszka napjainkban sokak számára az OB3-at jelenti. A lelkes újoncok keverednek itt a „levezető” játékos legendákkal. A bajnokság kevésbé áll a figyelem középpontjában, pedig a sorra alakuló és itt induló csapatok közül nem egy rohamléptekben tör előre. Ez ideáig a feljutóknak soha nem voltak kiesési gondjaik, érdemes odafigyelni a felsőbb osztályú csapatoknak is!

Rendszerint vidéki városok baráti társaságaiból alakulnak ki az itteni csapatok, ennek köszönhető, hogy minden társaság saját arculattal, sajátos játékkal rendelkezik. Ez meg is nehezíti az álomsor kiválasztását, de néhány kimagasló egyéniség feltétlen helyet követel magának. A végeredmény meglepő, a felsőbb osztályokban is igen erősnek számítana a kialakult sor:

A női álomcsapat után haladunk tovább, és összeállítottuk a mi OB2-es „dream team”-ünket.

Az idei szezon bővelkedett meglepetésekben, bár az elmúlt szezon után az igazi meglepetés az volt, hogy semmit nem tekinthettünk igazán meglepetésnek. Roppant kiegyensúlyozott volt a mezőny, senki ellen nem lehetett biztosra menni, a bajnokság a végletekig kiélezett volt. A Baja bajnoki címét megérdemeltnek tekinthetjük, alighanem a több éves rutin szólt mellettük. Már tavaly is voltak ígéretes eredményeik, a Debrecen-Miskolc-Neumann-White Sharks versenyfutást szorosan követték, nehéz perceket szerezve a feljutásért küzdőknek. A megszerzett tapasztalat elegendőnek bizonyult Markó Elődéknek ahhoz, hogy néhány kisiklástól eltekintve kiegyensúlyozottan meneteljenek. A Veszprém egyetemistái megtáltosodva és sutba dobva a klasszikus veszprémi kontrajátékot nagyot lépett előre, egészen a tabella második fokáig másztak a gyíkok. Nagy csatában maradt csak el tőlük a Triton újonc alakulata, akik a kicsit talán ingatag védekezést mindent elsöprő lendületű támadójátékkal kompenzálták. Védelmük megszilárdulása még előbbre juttathatja őket. Sokáig harcban állt a dobogóért, sőt a szezon egyes időszakaiban a feljutás fő esélyesinek is tartották az SZPK-Eötvös ifjú csapatát Lukács Csba edző fanatikus irányításával. A gárda mindenki ellen eséllyel lépett pályára, a rutintalanság számlájára írhatjuk, hogy a jól felépített, rendkívül lekes és egységes játékuk nem volt elegendő a még nagyobb sikerre. A dobogósok mellett meg kell említenünk a Phoenix fiatal gárdájának remek helytállását. Szintén rutintalanságukból adódóan teljesen kiszámíthatatlan eredményeket produkáltak, akár egymás utáni fordulókban is, de láthatólag sok munka van az ifjakban, akikre szép jövő vár. Hasonlóakat mondhatunk el a tavaszra magára találó Szolnokról, akik a tavaszhoz hasonló ősz esetén a feljutásért is harcban lehettek volna. A White Sharks-ot sokan előbbre várták, az új játékosok beépülésével a rutinos húzóemberek vezérletével jövőre kétség kívül számolni kell az átmeneti megtorpanás ellenére továbbra is igen erős kerettel rendelkező kék-fehérekkel.

Jöjjön tehát a mi álomcsapatunk:

Ebben a sorozatban néhány olyan játékost, edzőt szeretnénk bemutatni, akik időt, energiát és fáradtságot nem sajnálva megvalósították álmaikat és csapatot, csapatokat alapítottak. Sok munka, még több kitartás, nagy elszántság és szív kell ehhez, de a végeredmény általában megéri. Persze a tökéletességhez vezető út általában roppant nehéz, nem egyszer csalódásokkal és buktatókkal teli. Kijelenthetjük, hogy nélkülük azonban nem lenne floorball, hiszen az ilyen embrek teszik a legtöbbet sportunk terjesztéséért! Minden elismerésünk a csapatvezetőké!

Eddig túlnyomó többségben OB1-es cspatokról, játékosokról esett szó. Nem feledkeztünk meg azonban az alacsonyabb osztályok játékosairól sem, hiszen ma már egyre kevesebben vannak, akik elmondhatják magukról, hogy eleve OB1-ben kezdték. Ez a cikk így most elsőként szentel nagyobb terjedelmet a másodosztálynak.

Az elmúlt év nagy menetelése okán az egyik legifjabb gárda vezetőjét kaptuk e-mail végre: Klinghammer Zoltánt, az OB2 bronz érmes Triton alapítóját! Ez úton is köszönjük, hogy időt szakított ránk, és alaposan végiggondolva, kimerítő válaszokat adott.

FFR: - Mikor ismerkedtél meg a sporttal?

K.Z.: - 6-os voltam a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnáziumban, ami azt jelenti, hogy 1998-ban. Sulimba új testnevelő tanár érkezett, Marton János személyében, akiről barátaim óriási lelkesedéssel meséltek. Többek között azt is, hogy fog tartani egy délutáni sport szakkört, aminek Floorball a neve, és amit feltétlen ki kell majd próbálnom, mert ők már játszottak párszor és nagyon jó. Körülbelül egy hétig győzködtek és még így is csak nagynehezen tudtam rászánni magam, hogy lemenjek egy edzésre. Azóta heti minimum 2 alkalommal edzek, de volt olyan időszak, amikor a heti négy is rendszeressé vált.

Hosszas utánajárás, fáradhatatlan letöltés és google használat után megszületett az H-BlockX ajánló. Kicsit hosszú lett, de a gárda munkássága annyira szerteágazó, mély, összetett és kifinomult, hogy a csatolt pszichológusi szakvéleménnyel együtt egy komplett disszertáció témája is lehetne. Ha nem is érdeklődik a kedves olvasó ezen meghatározhatatlan zenei irányzat iránt, annyit azért tegyen meg, hogy minden klippbe belenéz, mert garantáltan egyik ámulatból a másikba esik majd … Akkor kezdjük:

Az H-blockx nevezetű kiváló német banda utáni nyomozás során szembesülnünk kellett vele, hogy gyakorlatilag semmiféle kritikát nem találunk a neten. Egy ősrégi leírásra akadtunk, ami még valamelyik 2000-s évek elejére datálódó Pepsi-szigetes fellépésük beharangozására született:

„A münsteri illetőségű, 1990-ben alakult H-Blockx Németország legsikeresebb crossover exportcikke a Guano Apes mellett. Első kislemezük 1993-ban jött ki Rising High címmel, amit '94-ben követett a Time To Move című bemutatkozó album, amivel hazájukban és Germánia kulturprovinciáiban, így Magyarországon is áttörést könyvelhettek el. Red Hot Chili Peppers és Rage Against The Machine hatású funk-rap-metal dührohamoktól Bon Jovi-szintű balladákon át kaliforniai hangulatú power-popig mindennel foglalkoztak, még trip-hoppal és németállal is. Az H-Blockx zenekarra jellemző, felismerhető zenéről tehát nem beszélhetünk, de mindazt, amit lemezre rögzítettek, precízen, hatalmas energiával képesek élőben megszólaltatni, erejük ebben áll. Erről tanúskodik legutóbbi kiadványuk is, a nemes egyszerűséggel "live" névre keresztelt dupla élő album, rajta az összes valaha volt slágerrel. Sőt, vannak zenekarok, akik hatásként jelölték meg őket. Vajon mire gondolhattak?”